Mit olvas a mai fiatalság?

Mit olvas a mai fiatalság?

A koronavírus-járvány az otthonaikba kényszerítette a fél világot. A diákok otthonról tanultak, a tanárok szinte naponta készítették az online videókat a tananyaggal, hiszen fontos, hogy a tanulók/hallgatók elvégezzék az adott osztályt. A járvány alatt azonban biztosan több idő maradt az olvasásra is, a diákok pedig több időt tölthettek kedvenc köteteikkel. Az elkövetkező napokban alapiskolások, középiskolások és egyetemisták olvasási szokásairól számolunk majd be.

Alább az udvardi Majthényi Adolf Alapiskola tanulói és az iskola egyik munkatársa avatja be portálunkat, milyen a kapcsolatuk az olvasással, mit és hogyan olvasnak a mai fiatalok.

Blanka, a magyar-matematika szakos tanító néni a Múzsának azt nyilatkozta, hogy nagyon büszke iskolájuk könyvtárára, mivel rengeteg kortárs könyvük van, amelyeket a diákok szívesen vesznek a kezükbe és olvasnak is el. 

Blanka azt is kifejtette, próbálnak mindig olyan könyvet választani, ami a korosztályuknak és az érdeklődési körüknek is megfelel. Diákjaik gyakran döntenek a könyv borítója alapján, de vannak már ismert és kedvelt íróik, akikhez bármikor szívesen nyúlnak. Ilyen például a felső tagozatos lányoknál Leiner Laura. A megfilmesített kötetek is vonzók számukra, vagyis a Harry Potter egyes részei vagy a Csillagainkban a hiba című könyv. Az utóbbi egy évben az alsó tagozatosoknak szánt könyvek is nagymértékben gyarapodtak, így már a kisebbek is gyakori látogatói a könyvtárnak, és egymást motiválják az olvasásra. A tanító nénik is beszámoltak arról, hogy ezáltal milyen sokat fejlődött az olvasási kompetenciájuk.

A fiatal tanító nénitől megkérdeztük, hogy szerinte mit olvas a fiatal felnőtt generáció. Mi az, ami befolyásolhatja a könyvválasztást?

„Ahogy rám, úgy szerintem a többiekre is nagy hatással van a közösségi média, valamint az ismerősök olvasási élményei. Így jutottam el Szentesi Évához, Grecsó Krisztiánhoz vagy éppen Simon Marcihoz. De Fodor Ákos-versek is gyakran szembejönnek az internetes oldalakon. Mellettük természetesen a kanonizált szerzők is helyet kapnak, Márai Sándor vagy az éppen rám várakozó Szabó Magda-könyv.”

Az alapiskolás tanító néni elmondása szerint ezek a nevek és műveik általános és középiskolai tanulmányai alatt végig vele voltak. József Attila-kötetet bármikor szívesen a kezébe vesz, vallotta be.

A diákoknak a következő kérdéseket tettük fel, mindegyikre nagyon pozitív válaszok érkeztek:

Miért szeretsz olvasni? Szerinted mit adhat az embernek az olvasás?                      

Samu (9. o.): Amikor olvasok, nem kell foglalkoznom más dolgokkal. Elrepít egy teljesen más világba, átélhetek élményeket úgy, hogy ki sem mozdulok otthonról.

Marianna (9. o.): Azért szeretek olvasni, mert érdekelnek új történetek és lefoglalnak.

Albert (7. o.): Szeretek olvasni, mert érdekel és elfoglaltságot ad.

Dóri (7. o.): Leköti a figyelmemet, és azzal, hogy a valóságtól teljesen távol álló világokról olvasok, kikapcsol.

Matyi (5. o.): Kikapcsol.

Viki (4. o.): Az olvasás megnyugtat, fantáziát ad.

Antónia (3. o.): Az olvasás megnyugtat, fejleszti a szókincset.

Mit olvasnak mostanában a kortársaid, azok a gyerekek, akikkel egy osztályba jársz?

Samu (9.): Többnyire ilyen korban a gyerekek nem szeretnek olvasni. Nem tudják, miről maradnak le.

Marianna (9.): Az osztálytársaim nem nagyon szeretnek olvasni, maximum 2 másik osztálytársam van, aki szeret olvasni.

Albert (7.): Osztálytársaim több mint a fele nem olvas, úgyhogy nemigen tudom.

Hírdetés

Dóri (7.): Nem sokan olvasnak az osztályomban, de akik igen, azok leginkább szerelmes sztorikat.

Matyi (5.): Szerintem az Egy Ropi naplóját.

Viki (4.): Vicces történeteket, sorozatos könyveket (például A világ legrosszabb gyerekei, Doktor Proktor pukipora)

Antónia (3.): Titkos királyságot.

Mi a kedvenc könyved? Mesélj a kedvenc szereplődről.

Samu (9. o.): A kedvenc könyvem a Vándorsólyomkisasszony különleges gyermekei. A főszereplő Jakob Portman, aki nagyapja gyerekkori történetei alapján átjut egy másik világba, ahol kiderül, hogy különleges képességgel rendelkezik: látja a szörnyeket.

Marianna (9. o.): Több kedvenc könyvem is van. John Green-től nagyon szívesen olvasok, és régebben Leiner Laurától is szerettem olvasni, de úgy érzem, őt már kinőttem. Kedvenc könyveim: John Green – Teknősök végtelen sora; John Green – Alaszka nyomában, Leiner Laura – A Szent Johanna gimi, Homonnay Gergely – Puszi, Erzsi. Kedvenc szereplőim pedig ezeknek a könyveknek a főszereplői. Egyébként elkezdtem Wattpadon történeteket keresni (egy applikáció, amelyen lehet olvasni és publikálni könyveket és egyebeket), itt pedig fanfiction-t szoktam olvasni.

Albert (7. o.): Nincs kedvenc könyvem, esetleg csak az, amit éppen olvasok. Jelenleg A Gyűrűk urából Gimli (a törp) a kedvencem, vicces, néha durcás, de nagyon jó fej. Segített a többieknek a bajban és kísérte őket jóban-rosszban.

Dóri (7. o.): A Harry Potter a kedvencem és azon belül is a kedvenc szereplőm Perselus Piton. Senki nem tudja róla, hogy a jó oldalon áll, nagyon sokan utálják, de ő nem törődik vele, ugyanúgy tanítja a bájitaltant.

Matyi (5. o.): Percy Jackson 4. A kedvenc szereplőm Groover, és egy nagyon nehéz munkája van. Kedves, de nagyon félénk.

Viki (4. o.): Doktor Proktor pukipora (Jo Nesbø), Lise a főszereplő, okos, kedves, vicces, saját magamat látom benne.

Antónia (3. o.): Póni születik (ez egy lovas könyvsorozat egyik fejezete), Katy, a póni tulajdonosa, imádja a lovakat. Úgy, mint én.

Hogyan választod ki, hogy mit olvass?

Samu (9. o.): Nagyon sok könyvre találtam úgy, hogy láttam, hogy készült belőle film, és mielőtt megnéztem volna a filmet, elolvastam a könyvet. Sokat viszont a barátaim ajánlottak, hogy ők olvasták és tetszett nekik.

Marianna (9. o.): A magyartanáromtól szoktam ajánlásokat kapni, vagy ami megtetszett a sulikönyvtárban, vagy ha megyek könyvesüzletbe, és ott találok valami olyat, ami a tartalma alapján felkelti a figyelmemet. Vagy a barátaim is szoktak ötleteket adni. Néha pedig csak böngészem az internetet és találok valamit, ami érdekel.

Albert (7. o.): A magyar tanító nénitől kérek tanácsot, vagy esetleg a szüleimtől.

Dóri (7. o.): Ha már olvastam egy jó író könyvét, akkor megnézem a többi alkotását is, de ha teljesen újat akarok választani, akkor a könyv hátulján levő ajánlót szoktam elolvasni.

Matyi (5. o.): Karácsonyra kaptam meg Percy Jackson történetének első részét, azóta olvasom a sorozatot.

Viki (4. o.): A címe, ha tetszik a könyvnek, akkor elolvasom.

Antónia (3. o.): Én mindig lovas könyveket olvasok, amelyik ló megtetszik a könyv borítóján, azt olvasom.

Kivel szoktad megosztani az olvasási élményeket?

Samu (9. o.): Általában a testvéreimmel, kivéve, ha ők is el akarják olvasni. Ha valaki ajánlotta nekem a könyvet, akkor viszont vele szoktam beszélni róla.

Marianna (9. o.): A barátaimmal vagy a testvéremmel szoktam megosztani, és ha ők még esetleg nem olvasták volna, akkor szoktam nekik ajánlani ezeket a könyveket.

Albert (7. o.): Tesómmal vagy esetleg a szüleimmel.

Dóri (7. o.): Ha olyan könyvet olvasok, amit valaki ajánlott akkor vele, ha viszont a könyvet még nem olvasta senki a környezetemben, akkor anyuval.

Matyi (5. o.): A családban azzal, aki épp nem azt olvassa, hogy ne lőjek le semmilyen poént.

Viki (4. o.): Anyuval, családommal.

Antónia (3. o.): A szüleimmel és a tesómmal.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »