Mit okoznak az új technológiák a fejlődő országoknak?

Mit okoznak az új technológiák a fejlődő országoknak?

A fogyasztók hasznot húznak az új technológiákból, függetlenül attól, hogy gazdag vagy szegény országban élnek. A mobiltelefon egyértelmű példája annak, hogy néhány új technológia milyen erőteljes hatást tud kifejteni: a fejlődő országok szegény emberei hozzáférhetnek a nagy távolságú kommunikációs lehetőségekhez anélkül, hogy drága beruházásokat kellene megvalósítani a vonalas telefon kiépítéséhez. Hasonlóképpen a mobiltelefonok által lehetővé tett mobil bankolás olyan területeken is hozzáférést biztosít a pénzügyi szolgáltatásokhoz, ahol nincsenek bankfiókok.

Ahhoz azonban, hogy a technológia valódi és tartós módon járulhasson hozzá a fejlődéshez, nemcsak jobb és olcsóbb termékeket kell biztosítania, hanem jobban fizető munkahelyekhez is el kell vezetnie.

Más szóval, a technológiának a gyártói szerepben is segítenie kell a szegény embereket a fogyasztói szerep mellett.

Egy jól ismert tanulmány például kimutatta, hogy a mobiltelefonok elterjedése az indiai Kerala államban lehetővé tette a halászoknak, hogy a helyi piacokon meglévő árkülönbségeket kihasználják, és átlagban nyolc százalékkal növelték a nyereségüket. A kenyai M-Pesa mobilbanki szolgáltató pedig ahhoz segítette hozzá a szegény nőket, hogy a mezőgazdaságot elhagyva, más területen kezdjenek vállalkozásba, ami az alsó jövedelmi sávban jelentős javulást eredményezett.

Az új digitális technológiák fontos szerepet játszanak a nagyüzemi agrárgazdálkodás átalakításában Latin-Amerikában és másutt. A big data, a GPS, a drónok és a nagy sebességű kommunikáció optimalizált öntözést, rovarirtó- és műtrágyahasználatot, korai előrejelző rendszereket, jobb minőség-ellenőrzést, valamint hatékonyabb logisztikát és ellátásilánc-menedzsmentet tesz lehetővé. Ezek az újítások növelik a gazdaságok termelékenységét.

Ezen új technológiák termelésben történő bevezetése gyakran a globális értékláncokon keresztül történik a fejlődő országokban. Elviekben a globális értékláncok kedveznek ezeknek a gazdaságoknak a globális piacokra történő belépés megkönnyítésével.

Mégis nagy kérdések merülnek fel az ezen új technológiák által megteremtett lehetőségekkel kapcsolatban. A termelékenység növekedése elég nagy mértékű? Ezek az új lehetőségek elég gyorsan el tudnak terjedni a gazdaság többi részében?

A globális értékláncok hasznának mértékével kapcsolatos optimizmust három kijózanító tény árnyékolhatja be. Először is a globális értékláncok bővülése az elmúlt években megakadt. Másodsorban a fejlődő országok globális értékláncokból – illetve általában a világkereskedelemből – való részesedése elég korlátozott szintű maradt, kivéve bizonyos ázsiai országokat. Harmadrészt, ami talán a legaggasztóbb tényező, a legújabb kereskedelmi és technológiai trendeknek a fejlődő országok foglalkoztatására gyakorolt hatása igencsak elkeserítő.

Közelebbről megvizsgálva a helyzetet kiderül, hogy a globális értékláncoknak és az új technológiáknak olyan jellemzőik vannak, amelyek korlátozzák – és akár egyenesen alááshatják – a fejlődő országok gazdasági teljesítményét. Az egyik ilyen tényező a szakképzettség és más készségek iránti erőteljes igény. Ez csökkenti a fejlődő országok komparatív előnyeit a hagyományosan munkaintenzív feldolgozóipari tevékenységeknél, és csökkenti a külkereskedelem révén szerezhető hasznukat.

Másodsorban a globális értékláncok nehezebbé teszik az alacsony jövedelmű országok számára, hogy kihasználják a munkaerőköltségben meglévő előnyeiket a technológiai hátrányuk kiegyenlítésére. Ez a két tényező erősíti és kiegészíti egymást. Az adatok eddig azt mutatják, hogy a foglalkoztatás és a külkereskedelem terén a hátrányok vannak túlsúlyban az előnyökkel szemben.

Ezen aggályokra annak kihangsúlyozása a megszokott válasz, hogy mennyire fontos a kiegészítő készségek, képességek kiépítése. A gyakran hallott szólamok szerint a fejlődő országoknak fejleszteniük kell az oktatási, képzési rendszerüket, az üzleti környezetüket, valamint erősíteniük kell a logisztikai és közlekedési rendszerüket annak érdekében, hogy teljességgel ki tudják használni az új technológiákat.

Se nem új keletű, se nem segítő jellegű tanács, hogy a fejlődő országoknak előre kell lépniük ezeken a területeken. A külkereskedelem és a különböző technológiák akkor jelentenek lehetőséget a fejlődő országoknak, amikor képesek lesznek növelni a meglévő képességeiket, és így közvetlenebb és megbízhatóbb fejlődési utat biztosíthatnak maguknak.

Vessük össze az új technológiákat az iparosodás hagyományos modelljével, amely a gazdasági növekedés motorja volt a fejlődő országokban! Először is a feldolgozóipar tradable szektornak számít (termékei bekerülnek a nemzetközi kereskedelembe – a szerk.), a hazai kibocsátást tehát nem korlátozza a hazai kereslet (jövedelmek). Másodsorban a feldolgozóipari know-how-t viszonylag könnyen lehet átvinni az egyes országokból a másikba, különösen a gazdag államokból a szegény országokba. Harmadsorban nem támaszt hatalmas keresletet a szakképzettség iránt.

E három jellemző révén a feldolgozóipar növelte a fejlődő országok jövedelmeit. Az új technológiák teljesen más képet mutatnak a know-how-transzfer és az általuk igényelt szakképzettségi követelmények terén. Ebből adódóan az új technológiák nettó hatása jóval bizonytalanabbnak tűnik az alacsony jövedelmű országok számára.

Copyright: Project Syndicate, 2018
www.project-syndicate.org


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »