Mit lehet tenni ebben a világban?

Mit lehet tenni ebben a világban?

Privát apokalipsziseket mutat meg keserédesen a kassai Thália Színház Csokifalók című előadása. David Drábek darabjáról – amelyet romantikus vígjátékként hirdet a kassai Thália Színház – nem könnyű írni. A felcímkézés egy egészen modern, mélyebb értelmezést megkövetelő, kortárs darabot takar.

Jól kijátszott poénjain, ha fel is nevet a néző, inkább keserűen teszi. Inkább félmosolyra ugrik a száj, sarkában afféle rángásos felismeréssel, hogy az ott a színpadon kísértetiesen életszagú, még ha olykor túlbonyolítottnak látszik is a történet.

A kitűnő, kortárs cseh drámaíró darabjával egy több szálon futó, bárki által megélhető történetet meséltetett el Telihay Péter rendező a Thália Színház főleg fiatal színészeivel. A spojlerezést mellőzve csak az alaphelyzetet vázolnám. Három nővér él (igen, ott a csehovi áthallás!) egy kissé kopottas házban, ahol olykor megjelennek tragikusan elhunyt szüleik szellemei. A papáé (Illés Oszkár), akinek az volt a hobbija, hogy Supermanjelmezben embereket mentett vészhelyzetekben. Róla a későbbiekben nem túl hízelgő dolgok is kiderülnek. Illés Oszkár három szerepet visz ebben a darabban, a papa mellett Buddhát és a Fatima nevű kutyát is megformálja. Ízléssel, nagyon fegyelmezetten, olykor kicsit magára hagyatva a szerepek kavalkádjában. Mégis figyelemre méltó tisztességgel hozza a három, igen különböző karaktert. A ház másik szelleme a mamáé (Szabadi Emőke), aki rákbetegként, nagy fájdalmakkal hunyt el, közben elveszítette valós kapcsolatait a világgal, emiatt félreértelmezhető tanácsokkal látta és látja el szellemként ma is a lányait. Szabadi Emőke valóban szinte megfoghatatlanul siklik, libben a színpadon, vagy figyel és reagál az élőkre. Amikor megszólal, akkor minden hamisságtól mentesen, a testi fájdalmaktól felszabadult szellem naiv tisztaságával képes létezni. Modern mater dolorosa? Akár!

A három nővér-áthallást nem lehet véletlenként kezelni. Ahogy Csehovnál, úgy Drábeknél is sokszor elbeszélnek egymás mellett, monologizálnak a nővérek, s ezt az őket meghatározó szociopata állapotnak lehet betudni.

A lányok közül egyedül Helena (Lax Judit) képes kapcsolatot tartani a külvilággal, miközben saját tragikus múltját, az őt ért fájdalmat szinte pátyolgatva őrzi. Ugye ismerős szituáció? Lax Judit annyira természetesen hozza ezt a félénk, szenvedésében is erős női figurát, hogy minden rebbenését el tudtam hinni. A fátyolos hangot, könnyeit, a kemény beszólásait, szerelmét, a nőiességét leplezni kívánó lakliságát, az embert, annak minden setesuta gesztusával együtt. Szép színpadi jelenlét az övé.
Hasonlóan szociopata tünetekkel sújtott a másik nővér, Valérie (Rab Henrietta) is. Neki egy fura örökség is kijut, a Superman-jelmez, hogy folytassa az apuka küldetését. Ami szinte lehetetlen. Pont ezért jut neki a feladat továbbvivése. A darab végén mindez ki is derül, de meg kell nézni, nem árulom el a csattanót. Kis mimóza lélek Valérie, egy zárkózott kislány, aki szerelemre, szexre vágyó nő is, a magába fordult művész archetípusa. Apróságokból él, táplálkozik, keveset akar, csak érinteni, csak látni, csak egy lépést, csak egy szerelmet, csak egy életet. Rab Henrietta alkatilag törékeny nő, mégis pompásan hozza ezt a hol riadt gyereket, hol vulkánná váló nőt. Audrey Hepburnnek, az Álom luxuskivitelben című filmben játszott karakterét idézi, annak minden imádni való hebrencsségével. Él a szeme, a mimikája, a hangja, hihető a félelme, a fájdalma, a szerelme, a hite, azaz minden, amit megmutat.

Hírdetés

Róza (Nagy Kornélia) a címben szereplő csokifaló. Egy fogyókúrás termék reklámja miatt csalódott és átvert nő, akinek egy célja van a céltalanságban: éjjel-nappal filmeket nézve halálra zabálni magát édességgel, mert mit ér az élet, ha nem lehet enni? Ennek a nagy zabálásnak az okát is megtudjuk, feltárul egy súlyos titok, a nagy átverés, aminek áldozata lett. Nagy Kornélia színészi jelenlétéről szintén csak jót tudok írni. Kaján és ironikus lényt alakít, aki öniróniával is bőséggel meg van áldva. Van benne valami olyan életigenlés a darab második felében, amilyet minden változást váró embernek kívánni lehetne. Valóban azonosul a szerepével, ez már a Sztanyiszlavszkij-féle színészi iskolában is megállná a helyét bárhol! Sok játéklehetősége nincs az első felvonásban, szinte végig fekve játszik, mégis lubickol a szerepében. Mindezek ellenére sehol nem csúszik át ripacsériába.

Kiváló játéklehetőségekkel élnek a darab férfi szereplői is. Jan (Nádasdi Péter) a munkáját odahagyó, kutyasétáltatásból élő csalódott férfi szintén archetípus. Nádasdi jó arányérzékkel hozza a tébláboló, majd szerelmes, családfenntartói hajlamait mutató karaktert. Humora fanyar, érzelmei majdnem túlcsordulnak, de ízlésesen eljátszottak.

Ludvík (Ollé Erik) egy önkéntes, aki szociálisan érzékeny és hátrányos helyzetű embereket gondoz szabadidejében. Itt tobzódik Drábek csehes, hrabali, csetlő-botló, ám szívvellélekkel jót akaró kisember humora, elesettsége. Ollé mindent ki is játszik, amit csak nyújt a szerep. Ludvík és Róza filmesztétikai kiselőadásai külön csemegék, sok utalással és rájátszással. Érdemes figyelni, milyen filmekről beszélgetnek egymással.

Samuel (Madarász Máté), a mániákus és szuicid hajlamú férfi titokzatos jellem. Valahol ő a darab kulcsfigurája, a kezdet és a vég, vagy akár egy Dosztojevszkij-féle parafrazált bűn és bűnhődés-képletet játszó, az áldozat és gyilkos-öngyilkos kettősségében vergődő figura. Madarásznak nincs könnyű dolga, sok átváltozáson átmenő jellemét nem könnyű eljátszani. Neki mégis sikerül. Jól épül bele a folyamatokba, és Rab Henriettával való privát játékaik nagyon mélyről szólnak. Egyébként sok a szövegben a csapdahelyzet, amitől kisodródhatna az egész. Sokszor súrolja a giccs határát is, de szerencsére Telihay Péter olyankor mindig okosan visszarántja a játékot egy ironikus vagy önironikus síkra. Ha kell, a groteszk felé viszi el, és a helyzetkomikumot is jól irányítja a tiszta játék felé. Az egész darab töredezett szerkezete, a hol kint, hol bent jelenetek váltakozása a kassai Thália Színház színpadterét ismerve nem lehetett könnyű feladat. A díszletterv is Telihay Péter munkája, aki ismét vertikálisan próbálta meg tágítani a játékteret, mint a Liliomfiban. Jelmeztervezőként Papp Janó, dramaturgként Artner Szilvia jegyzi a darabot. Rendezőasszisztens Dégner Lilla, a darabot fordította Peťovská Flóra. Ami a hátránya ennek a zsebkendőnyi színpadnak, azt itt előnyévé tette Telihay. A nézőtéren és a proszcéniumom is játék folyik, a színészek olykor tűzvédelmi ajtón át is is közlekednek, ez erősíti, nyilvánvalóbbá teszi a külső és belső terek elválasztását. Talán tájoláskor lesz egy kis gond, a járások miatt finoman újra kell hangolni a színészek mozgását, a helyszínekhez igazítva.

Filmszerű ez az egész, sok-sok filmes utalással. Van happy end? Nincs happy end? Nem árulom el! Játék van. Szép, okos, tiszta játék. Talán egy kis tempó, ritmuserősítés kéne bele a kezdetnél. Pörgősebbé tenni az elejét, úgy, mint a második felvonást. És akkor a Csokifalók egyszerre lesz jó tempójú, elgondolkodtató és szórakoztató alkotás! Legyen!


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »