Mit gondolnak a fiatalok az önkéntességről?

Mit gondolnak a fiatalok az önkéntességről?

Gyakran azzal vádolják a fiatalokat, hogy bezárkóznak a saját kis világukba. De vajon mit gondolnak a fiatalok az önkéntességről és milyen kapcsolatban állnak vele? A Szaléziak.hu Claudia Gualtieri szociológus írásából válogatott.

Sofia, 16 éves

Az önkéntesség olyan tevékenység, amelyet a közösség javára szabadon, különböző területeken végeznek. De ez csak egy objektív meghatározás, amelyet az interneten az „önkéntesség” szó beírásával találunk. Számomra, de sok más ember számára is, akik hasonló tapasztalatokkal rendelkeznek, mint én, az önkéntesség sokkal több ennél. A jelentése valójában nagyon szubjektív.

Néhány nyárral ezelőtt úgy döntöttem, hogy részt veszek egy akciótáborban, amelyet a Libera egyesület szervezett a bűnözés elleni küzdelem témában. A napot két részre osztották: délelőtt egy éttermet rendeztünk át, amit egy milánói maffiózócsaládtól foglaltak le, míg a délutánt a képzésre szánták, néhány vendég pedig elmondta az egyesület tevékenységével kapcsolatos részleteket és fontos szempontokat. Számomra ez a tapasztalat volt az ugródeszka. Olyan embereket ismertem meg, akik teljesen különböztek tőlem és azoktól, akikkel addig találkoztam. Megtanultam, hogyan kell lefesteni egy falat, megtanultam ablakot javítani és helyre tenni egy ajtót; a mindennapi élethez tartozó dolgok ezek, de nem vonzzák a figyelmünket, nem tudjuk, hogyan kerültek oda, ahol vannak, nem is kell tudnunk – kivéve, ha valaki úgy dönt, hogy megfoszt minket az egyik ajtónktól. Ekkor segítségre van szükségünk, talán egy önkéntesre. Itt végül tudtam tenni valamit, ami mások számára hasznos. Ez motivált, hogy folytassam az önkéntes munkát; szükségem volt egy ajtóra, hogy megértsem, mennyire fontos azok munkája, akik azt odatették.

Ennek az első tapasztalatnak köszönhetően rájöttem, hogy az önkéntesség lehetőségei végtelenek, és minden alkalom számít, amikor a közösség javára teszünk valamit. Ez volt az én utam: annyira elégedett voltam, hogy nagy szükségét éreztem a folytatásnak. Szóval úgy döntöttem, hogy csatlakozom a „Handicap… su la testa!” (Fogyatékosság – Fel a fejjel!) csoporthoz. Ez egy milánói egyesület, amely értelmi fogyatékossággal élő emberek számára szervez szabadidős programokat. Rögtön világos volt számomra, hogy át kell értékelnem az igényeimet, meg kell fordítanom a prioritásokat. Megtanultam, hogy fontosnak tartsam a számomra egyszerűnek és triviálisnak tűnő dolgokat, például a kosarazást: lehetetlen leírni az örömömet és a többi önkéntes örömét, amikor Mariellának a múlt héten először sikerült kosarat dobnia. Estére mindannyian kimerültünk, de megérte! Ezeknek az embereknek minden mosolya, minden mozdulata azt mondta nekem: „Köszönöm, találkozunk a jövő héten.”

Felismertem az önkéntesség jelentését mindenben, amit azért teszek, mert meg akarom tenni, és nem azért, mert meg kell tennem. Éreztem minden olyan pillanatban, amit azokkal az emberekkel töltöttem, és mindig megtanulok valami újat ezen az úton, amit úgy döntöttem, hogy vállalok, mások és a magam javára.”

Hírdetés

Silvio, 23 éves

„Nem emlékszem, mikor tettem szert az első önkéntes tapasztalataimra, de jól emlékszem arra, hogy mi motivált, hogy 2015-ben a Szalézi Ifjúsági Mozgalom (SYM) Don Bosco-találkozóján önkéntes munkát végezzek. Különösen izgatott voltam, hogy a zarándokok szolgálatában működhettem közre. Ez a tapasztalat arra ösztönzött, hogy egyre több időt fordítsak az önkéntességre, különösen helyi szinten. Az önkéntességnek nincsenek pontos helyszínei, mivel alapvetően nem a helyek számítanak, hanem az, ami az emberben belül van. Az önkéntesség segít kiszélesíteni a látóhatárunkat, és új tapasztalatokkal is kísérletezhetünk. Ha az időm egy kis részét átszervezem, ezt arra használhatom, hogy jobban megtervezzem a napjaimat; kevesebb időt vesztegetek el, és növelem a eredményességet. Nem megfeledkezve arról, hogy az önkéntesség révén mindig új emberekkel találkozhatom.”

Eugenio, 22 éves

„Számomra az önkéntesség azt jelenti, hogy jót teszek csak azért, mert jól esik, anélkül hogy bármilyen viszonzást várnék érte. Az önkéntes szolgálatom színhelyére gondolok, Locrira, a neurológiai betegek klinikájára, ahol csak különleges engedélyekkel lehet velük időt tölteni. Jó szívvel emlékezem idős plébánosunk, Don Mimmo egy mondatára, aki azt mondta: »Szükségük van a fizikai kapcsolatra: egy simogatás, egy kézfogás számukra sokat jelent.« Egyetemi hallgató vagyok, kevés időm van önkéntes munkára, de a tanulás után mindig találok időt arra, hogy az oratóriumban találkozzak a srácokkal, és egy kicsit mozogjak. Mindenkinek ajánlom az önkéntes munkát, mert úgy gondolom, hogy mindenkinek szereznie kell tapasztalatokat ezen a területen, és meg kell értenie, hogyan kell bizonyos helyzetekben viselkedni.”

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »