Miről mesél a pingvinürülék?

Miről mesél a pingvinürülék?

Az ELTE Biológiai Fizika Tanszékén működő környezetoptikai laboratórium vezetője, Horváth Gábor és munkatársai nyerték az idei fizikai Ignobel-díjat. A kitüntetést az elsőre viccesnek ható, másodszorra azonban elgondolkodtató kutatásokért adják. Horváth Gábor lapunknak elmondta, hogy bármerre jár a világban, megoldandó környezet-biofizikai problémákra lel.

– Örült, amikor megtudta, hogy Ignobel-díjat nyert két kutatásuk is, vagy inkább bosszantotta a dolog?
– Azért örültem neki, mert volt már rá példa, hogy egy kollégánkat kitüntették vele. Gál József (aki már más kutatóhelyen dolgozik) néhány éve azért kapta meg az Ignobel-díjat, mert a pingvinek székletürítésének hidrodinamikáját vizsgálta német kollégájával, Benno Meyer-Rochow biológussal. Utóbbi mondta, hogy örülni is lehet a díjnak, mert nagy reklámértékkel bírhat. Tehát egyáltalán nem szégyen már, bár korábban valóban voltak negatív kicsengésű díjazások. Manapság, főleg a természettudományos kategóriákban, kifejezetten azokat az eredményeket tüntetik ki Ignobellel, amelyek, bár elsőre viccesnek tűnnek, később elgondolkodtatnak. Sőt bebizonyosodik róluk, hogy értékesek, és fontos gyakorlati jelentőségük is van.

– A pingvines kutatásra is igaz ez?
– Pontosan. Az a vizsgálat kezdetben maga volt a l’art pour l’art kutatás mintapéldája. A pingvin kloákáját csőként értelmezték, kiszámolták, hogy adott viszkozitási együttható mellett mekkora nyomás szükséges ahhoz, hogy adott távolságra lövelljen a híg anyagcseretermék. Ezért a kezdetben feleslegesnek tűnő kutatásért Ignobel-díjat kaptak, mígnem néhány évvel később a Science-ben jelent meg recenzió a tanulmányról Előre nem látott dicsőség címmel. Kiderült ugyanis, hogy sok állatkerti szakember olvasta a cikket (amelyre az Ignobel irányította a figyelmüket), és elkezdték a gyakorlatban is alkalmazni az ő képletüket. Meg is keresték a kutatókat, és a segítségüket kértek abban, hogy meghatározhassák, milyen messzire kell elkülöníteni az állatkerti madarak ketrecét a látogatóktól, ha azt akarják, hogy az állatok ne tudják letojni az embereket. Az ugyanis az állatkertek számára rendkívül kellemetlen, emellett költséggel is jár, néhány mérgesebb látogató be is perelheti őket.

 A bögölycsapda gyakorlati jelentősége olyan nagy, hogy a kutatók egy nemzetközi kutatás-fejlesztési konzorcium tagjaként egymillió euró kutatási támogatást nyertek el rá az Európai Uniótól Fotó: Hegedűs Márta / Magyar Nemzet  

 – És az önök most díjazott kutatásai hogyan hasznosíthatók a mindennapi életben?
– Az Ignobellel díjazott két cikkünk 2006-os és 2010-es megjelenése óta már két újabb felfedezést eredményezett, és két gyakorlati alkalmazás létrejöttét is lehetővé tette. Az egyik cikkünkben kimutattuk, hogy a temetői szitakötők a fekete sírköveket kedvelik igazán, sokkal szívesebben szállnak rájuk, mint a világosakra. A másik közleményünkben pedig arra jöttünk rá, hogy a vérszívó bögölyök a sötét lovakat szeretik, a fehéreket (szürkéket) pedig elkerülik. Utóbbiban tehát adott volt egy jelenség, amelynek nagy a gyakorlati jelentősége, hiszen a bögölyök nagy szenvedést okoznak a lovaknak. Ezt továbbgondolva fejlesztettünk ki egy merőben új bögölycsapdatípust, amely vízszintesen poláros fénnyel vonzza a rovart. Kutatócsoportunk legfontosabb vizsgálatai ugyanis az állati polarizációlátással foglalkoznak. Már számos esetben kimutattuk, hogy a vízi rovarok az alapján ismerik föl a vízfelületeket, hogy vízszintesen poláros fényt vernek vissza. Ám sok olyan, ember alkotta tereptárgy is van, amely ugyanígy polarizálja a visszavert fényt, így válva csalogatóvá a mit sem sejtő vízi rovarok számára.

– És az új bögölycsapda is sikert aratott?

– Olyan nagy a gyakorlati jelentősége, hogy egy nemzetközi kutatás-fejlesztési konzorcium tagjaként egymillió euró kutatási támogatást nyertünk el rá az Európai Uniótól. A fehér lovas cikkünk sem maradt gyakorlati alkalmazás nélkül. Kiderült ugyanis, hogy bár a fehér ló bögölyvédettebb a sötétnél, még a fehérnél is jobb a zebracsíkos, amely még kevesebb bögölyt vonz. Ennek pontos okát jelenleg is kutatjuk, vannak ötleteink, de ezekről egyelőre nem szeretnék beszélni. Az állattartók jól tudják, hogy a lovak a nyári hónapokban szenvednek a bögölyöktől, főleg ha víz van a közelben. Hogy a vérszívásukkal zaklató bögölyöktől megvédjék a sötét lovaikat, a gazdák először fehér festékkel csíkozták be a barna és a fekete lovakat. Aztán egy élelmes lófelszerelés-gyártó cég hamarosan piacra dobta csíkos lóruháit, amelyek valóban hatékonyan csökkentik a lovakat támadó bögölyök számát. Ezen eredményekből kiindulva egy kísérletileg bizonyított új magyarázatot adtunk a zebrák csíkosságának egyik hasznára: a vérszívó bögölyök ellen véd vizuálisan.

– Hogyan folyik a gyakorlatban a kutatásuk? Például a lovak és a bö­­gö­lyök kapcsolatát hogyan vizsgálják?
– Véletlenül figyeltünk fel rá egy szokolyai lovastanyán, hogy az egyik vendég visszahozta a barna (pej) lovát, mert az folyton le akarta dobni az állandó bögölytámadások miatt. Amikor a barna ló helyett fehéret (szürkét) vitt ki, a csekély bögölyzaklatás mellett rendben meg tudta ülni. A barna és fehér lovakat támadó bögölyöket fényképről megszámolva derült ki, hogy utóbbiak jóval kevesebb bögölyt vonzanak. Ezután három nyári hónapra többféle – sötét, világos, csíkos – műlovat helyeztünk ki egy rétre, és bekentük őket ragasztóval. Hetente kimentünk hozzájuk, és begyűjtöttük a rájuk szálló és ragadó bögölyöket. Kiderült, hogy a sötétekre ötször-tízszer annyi szállt, mint a fehérre, de a zebracsíkosra még a fehérnél is kevesebb.

– A fekete sírkőre szálló szitakötők miért érdekesek?
– A fekete sírkő csak egy példája a visszavert fényt vízszintesen polarizáló, így a vízi rovarok számára vízfelületnek érzékelt, ember alkotta tárgyaknak. Ez is viccesnek hathat a temető miatt, de ha belegondolunk, hogy védett és a helyi ökoszisztéma számára fontos rovarfajok (például szitakötők, kérészek, tegzesek) a víz helyett például fekete sírkövekre, aszfaltutakra, napelemtáblákra, sötét üvegfelületekre petéznek, és ezzel az egész utódgeneráció vesztét okozzák, környezetvédelmi szempontból máris komollyá válik az egész. Az ember mindezen polarizáló, csillogó fekete tárgyakkal és felületekkel fényszennyezést okoz a természetben. E jelenséget éppen a temetői sírkövekhez vonzódó szitakötők megfigyelése segített felismerni és általánosítani. Ennek elkerülésére a zebracsíkok analógiájára megoldást is kifejlesztettünk, amelyet már szabadalmaztattunk is.

– Ahogy szenvedélyesen érvel felfedezéseik gyakorlati haszna mellett, arra következtetek, gyakran kapja meg, hogy csupa haszontalansággal foglalkozik, és költi az adófizetők pénzét.
– Ha megnézzük a mostani díjról szóló legelső rövid, kevésbé informatív sajtóhíreket, az Ignobelt legtöbbször úgy állítják be, mintha a díjjal a legértelmetlenebb, leghaszontalanabb kutatásokat tüntetnék ki. Ez egyszerűen nem igaz. Mielőtt nyilvánosságra hozták volna a díjazottak listáját, a bizottság diszkréten megkeresett, és megkérdezte, elfogadnánk-e a díjat. Vissza is lehet ugyanis utasítani, hiszen senkit sem akarnak megbántani. Társ­szer­zőim tájékoztatása során arra jutottunk, hogy éppen azért díjazták két cikkünket, mert az elsőre viccesnek tűnő tanulmányokról később kiderült, mennyire jelentősek tudományosan és gyakorlati szempontból is. Ezért elfogadtuk a díjat.

– Kutatócsoportja az utóbbi években rengeteg szerteágazó témában tett felfedezéseket, amelyekre sokan felkapták a fejüket. Elsőre azt is nehéz elképzelni, miként találnak rá a problémákra.
– Általában a véletlen segít. A múzeumi és művészeti lóábrázolások biomechanikai vizsgálatának például semmi köze nem volt csoportunk fő kutatási témájához, a polarizációérzékeléshez, viszont mindig is érdekeltek a lovak, és gyanússá vált, hogy a szobrok, festmények gyakran pontatlanul ábrázolják járásukat. Ha az ember érdeklődő, nyitott szemmel jár a világban, gyakran talál érdekes problémákat. Minden kutatóprogram első lépése az, hogy felismerünk egy érdekesnek, fontosnak, rejtélyesnek tűnő jelenséget. A sírköves-szitakötős cikkünk ötlete is véletlen megfigyelésből fakadt. Kiskunhalasról származom, és amikor hazamegyek, gyakran sétálok az arborétumnak is beillő egyik temetőben. Ott vettem észre, hogy a fekete sírkövek körül sokkal több szitakötő tartózkodik. Nyár volt, szabadságon voltam, elkezdtem hát kísérletezni, kiderítendő, mi lehet e jelenség oka. A bögölyökre is ott figyeltem föl, mert a temető mellett van egy lovastanya. Márpedig ahol ló van, ott a bögöly is megfordul.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »