Mire figyeljünk, ha életmódváltásba fogunk? (x)

Mire figyeljünk, ha életmódváltásba fogunk? (x)

Napjainkban olyannyira divatos kifejezéssé vált az életmódváltás, hogy minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a csapból is ez folyik. Ámulva nézzük azokat, akik lelkesen életmódváltásba fognak és irigykedünk azokra, akiknek sikerül. De mit is jelent maga a fogalom? Miről szól ez a gyakorlat? Azt ugyanis már most szeretnénk leszögezni, hogy nem merül ki a táplálkozási szokásokban. A következőkben ezekre a kérdésekre adunk választ, miközben kifejtjük, hogy mi mindenre érdemes odafigyelni, ha mi is elindulnánk ezen az úton.

Életmódváltás – mi is ez?

Az életmódváltás alapvetően magába foglal minden olyan viselkedésbeli és mindennapi rutint érintő változást, ami pozitívan hat az illető életére. Ez jelentheti a táplálkozási szokások megváltoztatását, új alvási rendet, több testmozgást, de egy alapvetően egészségesebb életre való áttérést is. Vagy ezek közül mindent egyszerre. 

Mindehhez azonban először fel kell ismernünk, hogy igenis szükségünk van arra, hogy egy kicsit átalakítsuk a mindennapjainkat és hogy új szokásokat vegyünk fel. Erre számtalan okunk lehet – a lényeg, hogy a motivációink legyenek elég erősek ahhoz, hogy akkor is kitartsunk az új rendszerünk mellett, ha az éppen nem annyira kellemes vagy egyszerű. Hosszú távon ugyanis mindenképpen megéri majd.

Mire figyeljünk, ha életmódváltásba fogunk?

Ha az elhatározás már megvan, még mindig nincs egyszerű dolgunk – az életmódváltás ugyanis egy bonyolult, többtényezős egyenlet. A következőkben arra vonatkozóan adunk tippeket, hogy milyen szabályokat érdemes követni ezen az úton, és hogy milyen aspektusok alapján célszerű ezt kialakítani a mindennapokban. 

Reális célok

Vegyünk egy példát! Ha valaki hosszú ideje dolgozik napi 8 órában egy irodában, utána hazamegy, majd a tévé előtt tölti a nap fennmaradó részét, nem tűzheti ki azt maga elé, hogy egyik hétről a másikra lefut egy maratont. Mármint kitűzheti, de nem valószínűleg nem lesz sikeres, ami demotiválóan hathat. Természetesen fontos, hogy az életmódváltás keretein belül a testmozgást a mindennapok részévé tegyük, de csak reális keretek között. 

Ez ugyanakkor nemcsak a testmozgásra lehet igaz, hanem akár olyan esetben is, ha valaki diétával szeretne lefogyni – mégpedig minél hamarabb. A villámdiéták teljesen szembemennek az életmódváltás alapeszméjével, hiszen ezek gyors változást ígérnek mégpedig rengeteg önsanyargatással. Eközben az életmódváltással lassan, de biztosan és fenntartható módon érhetjük el, amit szeretnénk – legyen az kívánt testsúly vagy edzettségi szint.

Hírdetés

Betartható szokások

A reális célokkal összefügg az is, hogy viszonylag egyszerűen betartható szokásokat próbáljunk felvenni. Azt ugyanis nem célszerű magunktól elvárni, hogy mindig elképesztően motiváltak legyünk és minden egyes nap az életmódváltást tartsuk a szemünk előtt. Ha viszont kisebb módosításokkal kezdünk, könnyen felpörgethetjük a motivációnkat is.

Nézzünk itt is egy példát! Ha valaki számára a változás központi eleme az, hogy egészségesebben működő szervezetet szeretne, akkor a táplálkozással kell kezdenie. Ahelyett azonban, hogy egyik napról a másikra kidobná otthonról az összes pékárut, tésztát és nassolnivalót, érdemes kicsiben kezdeni. A megszokott diéta mellé több friss gyümölcsöt és zöldséget fogyasztani, a kiegyensúlyozottabbá váló étrendet pedig egy multivitaminnal is jó ötlet lehet kiegészíteni. Idővel persze lehet tovább „gyúrni” a diétát és párhavonta kissé szigorúbbá tenni az étrendet – így sokkal egyszerűbb lesz a betartás is. 

Nézzük a teljes képet!

Ahhoz, hogy valóban kívül és belül is érezzük a kedvező átalakulást, nem jó csak az élet egy-egy területére koncentrálni. A fizikai egészség mellett a mentális és érzelmi vonatkozásokra is figyelnünk kell, hiszen ezek mind-mind összefüggnek. Az életmódváltást igazából pont ezért nem érdemes leegyszerűsíteni arra, hogy valaki egészségesebb étkezésre és mozgásgazdag életre vált. Ezek mellett ugyanis oda kell figyelni az alvási szokásokra, a megfelelő alvásminőségre, a stressz-szint csökkentésére – akár rendszeres meditációval – és a lazításra, a minőségi időtöltésre. Ezekkel együtt lehet ugyanis teljes, boldog és elégedett életet élni.

Találjuk meg, ami illik hozzánk!

Szót ejtettünk már arról, hogy az életmódváltás egyik alapköve a hosszú távú, fenntartható átalakulás. Ahhoz pedig, hogy az egyes változtatásokat hosszú távon is fenn tudjuk tartani, meg kell találnunk a hozzánk illő új szokásokat. Vegyük például az étkezési szokásokat! Lehet, hogy sokan esküsznek például az időszakos koplalásra, de ha számunkra ez kivitelezhetetlen, akkor engedjük el és próbáljunk valami mást! Ha bárhogy próbálkozunk is, nem tudunk elegendő zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani, szedjünk multivitamint! Vagy ha nem szeretünk futni, akkor inkább válasszuk az úszást vagy a jógázást! 

Csak semmi ostorozás!

Tartsuk szem előtt: az életmódváltás hosszútáv-futás és nem sprint. Ha megengedőbbek vagyunk magunkkal, ha nem kritizáljuk magunkat minden egyes apró botlásért, akkor hosszú távon is fenn tudjuk tartani az új életmódunkat. Ahelyett, hogy arra koncentrálnánk, mennyi teendő van még előttünk, nézzünk vissza arra, hogy honnan indultunk! Ha így teszünk, nemcsak a lelkünkön könnyítünk sokat, de újabb és újabb pozitív megerősítéseket kapunk. 

Amennyiben eléggé elkötelezettek vagyunk és tényleg szeretnénk látni az életmódváltás pozitív hatásait, kétségtelen: kitartónak kell lennünk. Ha ezt a fenti tippek alapján tesszük meg, akkor nemcsak könnyebb dolgunk lesz, de a lelkesedésünk bármeddig kitarthat. Teszteljük le! 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »