Mintegy negyven japán halászhajóban tett kárt a vulkánkitörés miatt felhalmozódott habkő

Kikötőkben és halászhajókban tett károkat a Japán déli partjainál hatalmas mennyiségben felhalmozódott habkő, amely a Tokiótól mintegy 1000 kilométerre délre fekvő Ogaszavara-szigetektől délre található, augusztus közepén kitört Fukutoku-Oka-no-Ba nevű, víz alatti vulkánból származik.

A japán kormány a történtek miatt kénytelen volt munkacsoportot létrehozni a károk elhárítására.

Iszozaki Josihiko kabinetfőtitkár-helyettes pénteken újságíróknak nyilatkozva elmondta: a vulkanikus eredetű kőzet eddig 11 kikötőben tett kárt Kjúsú szigetének Okinava prefektúrához, 18 kikötőben pedig Kagosima prefektúrához található részén.

Körülbelül 40 halászhajó szenvedett kárt, közülük hat olyannyira, hogy el sem tudott indulni, az Okinaván és Kagosimán belüli távoli szigeteket összekötő kompjáratokat pedig felfüggesztették. Iszozaki figyelmeztetett: a horzsakőáramlat továbbsodródik észak felé, és egész partszakaszokat sújthat.

Hírdetés

Az Okinava szigetének északi részén található Kunigami településen kotrógéppel kezdték meg a kikötőt elárasztó habkő eltávolítását.

Iszozaki közölte: a jelenség miatt létrehozott munkacsoport első, csütörtök esti tanácskozásán megállapodott arról, hogy a katasztrófa utáni helyreállítási terv részeként segítséget nyújt a helyi önkormányzatoknak, a halászati ágazatot sújtó károkat pedig biztosításból fedezik. Azt továbbra sem tudni, hogy milyen értékben keletkezett kár.

A japán parti őrség hajói rendszeresen ellenőrzik a szigeteknél uralkodó állapotokat, ehhez külön térképet használnak, amelyet fényképekkel és a horzsakőáramlatra vonatkozó egyéb információkkal frissítenek. Az áramlat útját nyomon követi a japán nukleáris szabályozó hatóság, nehogy az útjába kerüljenek a part menti atomerőművek.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »