Mintegy 30 ezer zsidó ünnepelte Jeruzsálem 1967-es elfoglalását

Izraeli zászlókkal menetelve ünnepelte mintegy harmincezer zsidó az évente megrendezett Jeruzsálem-napot, Kelet-Jeruzsálem és benne az óváros 1967-es elfoglalásának évfordulóját – jelentette a katonai rádió vasárnap.
Több mint kétezer rendőr biztosította a zászlókkal vonuló menetet, amely a város központjában lévő nagy zsinagógától az óvárosban lévő Siratófalhoz vonult.

Magyar Menedék - Sitchin

Az évente megrendezett felvonulás idén különösen feszült légkörben zajlott, mert ebben az évben éppen erre a napra esik a ramadán első napja is, ráadásul a palesztin-izraeli viszály súlyosabbá vált az ősz óta tartó erőszakhullám miatt.

Izrael 1980-ban az ország örök és osztatlan, egységes fővárosának nyilvánította Jeruzsálemet.

Izraelben az 1967 előtt Jordániához tartozó Kelet-Jeruzsálemmel való egységes közigazgatást a város egyesítésének tekintik, miközben a palesztinok is sajátjuknak tekintik Kelet-Jeruzsálemet, oda tervezik jövőbeli országuk fővárosát.

A nemzetközi közösség nem ismeri el az 1967-ben elfoglalt Kelet-Jeruzsálem fölötti izraeli fennhatóságot és ezért a legtöbb nagykövetség a mai napig Tel-Avivban működik.

mti


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »