Minisztériumi döntés: szeptember 10-én kezdődik a következő tanév

Minisztériumi döntés: szeptember 10-én kezdődik a következő tanév

Szeptember 10-én, hétfőn kezdődik a 2018/2019-es tanév – döntött Valentin Popa oktatási miniszter a társadalmi partnerekkel való egyeztetést követően.
A tárca közleménye értelmében a társadalmi párbeszédért bizottság szerdai ülésének napirendjén a 2018/2019-es tanév rendjét előíró rendelettervezet, illetve több más, a közeljövőben jóváhagyásra kerülő projekt szerepelt.

„A felek által felsorakoztatott érvek meghallgatása után Valentin Popa oktatási miniszter úgy döntött, hogy a 2018/2019-es tanév szeptember 10-én kezdődik, a téli vakáció pedig háromhetes lesz” – idézi az Agerpres hírügynökség a közleményt.

Az ülésen ismertették továbbá a 2018/2019-as tanévre vonatkozó beiskolázási módszertan, valamint az érdemfokozatok odaítéléséről szóló metodológia tervezetét, amelyekhez két héten belül várnak javaslatokat a társadalmi partnerek részéről – mutat rá a közlemény.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »