„mindnyájan ettek és jóllaktak”

„mindnyájan ettek és jóllaktak”

Krisztus Szent Testének és Vérének ünnepe, Úrnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 9,11b–17)

A középkorból származó szép Úrnapja ünnepének mai evangéliuma újra emberi életünk fontos sajátosságát állítja szemünk elé: az emberi logikának és Isten cselekvésének összemérhetetlenségét.

Jézust hatalmas tömeg hallgatja – „mintegy ötezer férfi volt ott” –, akik érdeklődésükben, lelkesedésükben mindenről megfeledkezve követték a názáreti mestert erre a lakatlan, elhagyatott helyre. Az apostolok realisták, gondoskodni akarnak a népről, s ennek egyetlen lehetősége szerintük, hogy a környékbeli településeken keressenek az emberek koszt-kvártélyt. S amikor Jézus az apostolokat hívja meg főszereplőnek, hogy legyenek ők maguk azok, akik gondoskodnak, akkor a tanítványok szeme előtt egy hatalmas, szinte kivitelezhetetlen bevásárlás képe sejlik fel: „El kellene mennünk, hogy ennivalót vegyünk ennyi népnek.” Érthető az apostolok aggodalma, hiszen csak öt kenyerük és két haluk van, s természetességgel szakad fel belőlük a kérdés: „Mi az ennyinek?” (Jn 6,9)

Jézus azonban ebből a kevésből teremt eleget. Kezébe veszi azt, ami adatik, felajánlja Atyjának, megtöri, s így már a tanítványok szét tudják osztani az embereknek, miközben kezük között élik át a csodát: az elégtelenből jut mindenkinek – „mindnyájan ettek és jóllaktak”.

Milyen könnyen ismerünk rá saját életünk sok-sok helyzetére ebben a történetben! Feladataink, megbízatásaink, hivatásunk és küldetésünk közben oly sokszor kevésnek, elégtelennek tűnik az, amink van: tudásunk, képességeink, erőforrásaink, kitartásunk. S felmérve a viszonyokat, őszinte a sóhajtás: „Mi ez mindehhez képest?” Szoktuk mondani: Isten nem kér lehetetlent, mégis sokszor a lehetetlennel ajándékoz meg minket. Emberi logikával nézve a „kevés” fogalma kizárja a „mindnyájan” és a „jóllaktak” szavakat. Jézus és Atyja közelében azonban átváltozik a valóság: történik a kiszámíthatatlan.

Egy feltétele van mindennek: azt a keveset, amink van, kézbe venni, s odavinni Jézushoz. Bizalommal abban, hogy ha az ő útján járunk, ha életünk és tetteink az ő Országának építését célozzák, akkor ő maga lesz felelősségünk és tevékenységünk társa. Nem csökkentve saját felelősségünk és tevékenységünk súlyát és komolyságát, termékenységgel és élettel áldja meg azt. Nem enyhítve a főszereplő lámpalázát, olykor bepillantást enged a rendező tágasabb világába. S ahogyan a szentmise, az Eucharisztia a hit ünnepe, úgy életünk e helyzetei is a hitből táplálkoznak.

Úrnapja ünnepéhez szépen kapcsolódik a körmenet szokása. Az utcákon kísérve az Oltáriszentséget újra átélhetjük, tudatosíthatjuk, hogy Jézus ott van velünk életünk mindennapi, közönséges terein, velünk járja életünk útjait, az ő jelenléte áldást, bőséget hoz sokszor elégtelennek, kevésnek tűnő valóságunkba.

A mai ünnepen táplálkozva és jóllakva az Élet Kenyerével, ajánljuk fel életünket, tevékenységeinket Urunk bőséget adó, megsokasító, átváltoztató kezébe!

Labancz Zsolt SP/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »