Mindent vissza!

Gyönyörű volt az ősz, a vadszőlő méregzöld levelei sárga irigységgel, vagy vörös dühvel engedték el egyenként a ház falát, Mindenszentekre már csak az ágacskák maradtak, ahogyan tapadókorongjaikkal ragaszkodnak a csupasz szülői házhoz.

Hát igen, ezekben a szülői házakban 81 éve lázasan készülődtek, az 1938. november 10-én Losoncra bevonuló katonák fogadására, hogy közösen megéljék azt, hogy megérhetik a csodát, hogy egymásba kapaszkodva elmondhassák, mégsem veszett el minden, Felvidék visszatért.

Mindez olyan régen volt, hogy már alig akad élő ember a faluban, aki tanúként emlékezne erre a gyönyörű napra. Most csend van, egyre több családi ház ablakai szemérmesen lehunyják a szemeiket, nem csillognak az esti szürkületben, csak a hátsó konyhákban pislákol az elmúlás.

Elmentek a fiúk és a lányok. Innen mindig elmentek az elmúlt 80 évben.
Van, aki a háború után ment el, elüldözve, könnyeivel még egyszer megöntözve a szülőföldet.

Van, aki a bársonyos forradalom után, amikor szabad lett szárnyalni, gyökereket eltépni.
Sokan mentek el tanulni a fővárosunkba is, aztán ott maradtak, mert a pulzáló pesti est mégiscsak vonzóbb, mint az itthoni szarvasbőgés a nyárutói éjszakában.
Az utóbbi idők költözői még messzebbre mentek. Más nyelven boldogulnak már, tengerek partjainál, vagy festői hegycsúcsok tövében alapítanak családot és talán majd elmesélik a gyermekeiknek, hogy milyen az illata az itthoni ősznek.

Hírdetés

A szülőföldön lassan már senki olyan nem maradt, aki tudatosítsa, hogy ha senki nem marad itthon, akkor az a hely a senki földje lesz, vagy még rosszabb, megszerzik azok, akik akkor, 38-ban senkik voltak.

Mindent vissza kellene csinálni, de már szinte lehetetlen, mondják sokan lemondóan, pedig nincs más lehetőségünk, mint hinni abban, hogy meg tudjuk csinálni.
Össze kell adódnunk, nekünk, akik a közösségünk magját alkotják és tegyük a dolgunkat.
Mindent vissza tudunk szerezni, amit 38 után újra elvesztettünk, ha van hitünk, erőnk és akaratunk, hogy a családi házak ablakai újra csillogjanak a bennük pulzáló felvidéki magyar élettől.

Mit várunk az arctalan tömegtől és mit remélünk a politikusaink tárgyalódelegációitól, ha mi, a mag, a torzsa, a kovász sem hisz az újjáéledésben.

Ó nem, nem ennek a „lettországnak” a parlamentjére gondolok, bár természetszerűleg az is fontos, hanem sokkal nagyobb folyamatok elindulására.

Mielőtt bárki kuncogva konstatálná, hogy ez egy fapados nostradamusi jóslat, számoljon utána, hogy az elmúlt száz évben milyen időközönként követték egymást a katartikus történelmi események Európában ill. a Kárpát-medencében: 1918 – 1938 – 1948 – (1956) – 1968 – 1989 – … Csak egy példa, amely elevenen bennünk él: ki hitte volna úgy 88 őszén, hogy egy év múlva bedől egy örök időkre épített rendszer?!

Adódjunk hát össze felvidéki magyarok! Megint dolgunk lesz.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »