Mindent is a Youtube-ról (x)

Mindent is a Youtube-ról (x)

A világ legnagyobb videómegosztó portálja talán senki előtt nem ismeretlen. De honnan indult, mióta használjuk, hogyan lett ilyen népszerű és mit tudunk tenni, ha valamit szeretnénk róla letölteni?

Az indulás

A weboldal története egy jól sikerült bulival kezdődött. Történt ugyanis, hogy az egyik ötletgazda azzal a problémával szembesült, hogy sehogyan sem tudja hatékonyan megosztani a barátaival a bulin készült felvételeket. Ekkor kezdett el gondolkodni és az ötletelésbe bevonta két másik munkatársát is, akikkel akkoriban a Paypalnál dolgoztak. A három fiatalember – név szerint Steve Chen, Chad Hurley és Jawed Karim – az alaposan kidolgozott ötlettel meggyőztek néhány nagyobb befektetőt is az innovációról. 

Így történt, hogy 2005. április 23-án felkerült a legelső videó a portálra. A többi innen pedig már történelem. Az oldal hihetetlen gyorsasággal lett népszerű. Olyannyira, hogy egy év múlva, 2006-ban a híres Times magazin már az év találmányának kiáltotta ki az oldalt. Ugyanebben az évben pedig a Google felvásárolta és mai napig a cégóriás egyik legfontosabb terméke.

A letöltés mumusa

Hírdetés

A Youtube óriási hátránya, hogy csak internetkapcsolattal lehet megnézni a feltöltött videókat. Nem is csoda, hogy igény alakult ki arra, hogy ezek a videók valahogyan letölthetőek legyenek, hiszen számtalan olyan helyzet adódhat, amikor offline módban is szükség lenne a tartalmakra. 

2019 óta maga a Youtube is kínál erre megoldást a prémium előfizetésével. A gond pusztán az vele, hogy asztali gépre nem enged letölteni, csak telefonra. Illetve a tartalmak mindössze 30 napig érhetőek el internetkapcsolat nélkül is. Ha azonban ez nem lenne elégséges lehetőség egyes felhasználóknak, akkor jöhetnek szóba azok az ingyenesen elérhető konvertáló oldalak, amelyek segítségével a videók reklámok nélkül letölthetők PC-re is, így megoldva a YouTube letöltés nehézségét. 

Használatuk általában végtelenül egyszerű, nincs szükség egyéb programok telepítésére ahhoz, hogy elvégezzék a feladatukat. További előnyük, hogy azonnali és gyors megoldást kínálnak. Nézzük meg, hogy hogyan is működnek ezek a gyakorlatban!

Hogyan használd?

A YouTube to MP3 letöltés oldalon például rögtön az oldal tetején látni fogsz egy üres sávot, ahová a letölteni kívánt videó URL címét kell bemásolni. A sáv alatt kiválasztható, hogy csak a hangot (mp3), vagy a videót (mp4) szeretnéd letölteni. Ezután már nincs más dolgod, mint a sáv mellett jobbra található Convert feliratra kattintanod! Természetesen ez a szolgáltatás nem használható a szerzői jog által védett képi vagy hanganyag letöltésére. Amennyiben nincs arról megbízható információd, hogy a letölteni kívánt videó jogsértés nélkül használható-e, akkor előtte erről mindenképp tájékozódj! Az oldal fenntartói lehetőséget adnak arra is, hogy tőlük kérdezz!


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »