Mindent belead a kormány, jön az új kampány

Mozgósít a Fidesz, jönnek a „felvilágosító” hirdetések a kvótás népszavazáson való részvételre buzdítva.

A kormány tájékoztató kampányt indít a migránsok tagállamok közötti automatikus elosztása, vagy ahogy ők fogalmaznak a „kényszerbetelepítés” elleni népszavazás érvényessége érdekében.

Május 3-án derült ki, hogy lehet népszavazást tartani a kormány kezdeményezésére a kötelező betelepítési kvóta ügyében, a Kúria ugyanis ekkor utasította el a Nemzeti Választási Bizottság hitelesítő határozata ellen benyújtott jogorvoslatokat – írta az MTI.

A kormány által kezdeményezett, és jogerősen hitelesített népszavazási kérdés úgy szól: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

A napokban tájékoztató akció indul, melynek keretében a kormány közterületeken, televízióban és rádióban is hirdetéseket jelentet meg az ügy érdekében, de még egy internetes oldalt is létrehoznak.

„Elfogadhatatlan, hogy az Európai Bizottság 78 millió forintos fejenkénti büntetéssel fenyegetőzik arra az esetre, ha a tagországok nem fogadják el a kényszerbetelepítést. Eközben egy magyar emberre 1 millió forint uniós támogatás jut. Brüsszelt meg kell állítani” – írják Facebook-oldalukon.

Fotó: Facebook

Ismert, az Európai Bizottság javaslata szerint migránsonként 250 ezer euró (nagyjából 78 millió forint) „szolidaritási hozzájárulás” fejében tagadhatnák meg ideiglenesen az uniós tagállamok, hogy részt vegyenek a menekültek automatikus elosztásában. Magyarországnak 1294 migránst kellene befogadnia – ha mindannyiuk befogadását megtagadnánk, az 322,5 millió euróba kerülne, ami több mint 100 milliárd forint.

Az Európai Bizottság „büntetéses” javaslata „lórúgás”, egy „gyomorszájra mért ütéssel ér fel”, „a felháborodást nehéz civilizált nyelvi formákba önteni” – fogalmazott Orbán Viktor május 6-án a Kossuth Rádióban.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »