Mindenkinek kell hogy legyen egy vészhátizsákja – Adományokkal Kárpátalján a Katolikus Karitásszal

Mindenkinek kell hogy legyen egy vészhátizsákja – Adományokkal Kárpátalján a Katolikus Karitásszal

A Katolikus Karitász a háború kezdete óta több mint 290 millió forint értékű adománnyal támogatta a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye területén élőket a belső menekültek ellátásában. Augusztusban három egészségügyi intézménynek juttattak el adományt. A hónap utolsó napján Kárpátaljára látogattunk a segélyszervezet munkatársaival.

A furgon és a kisbusz megpakolva várt ránk a kora reggeli órákban a segélyszervezet Bartók Béla úti központjában, egy másik szállítmány pedig már előző nap elindult Kárpátaljára. A kisbusz tele dobozokkal, amelyekben vadonatúj iskolatáskák vannak névre szólóan felcímkézve, bennük pedig tisztasági csomag, édesség és írószerekkel teli tolltartó. Jut ezekből Nyíregyházára is, de a többségük kárpátaljai kisdiákoké lesz. Ötödik utasként helyet kap a buszban egy hatalmas maci is, az iskolatáska-átadó ünnepségek örökös résztvevője.

A furgont, amelyet Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója vezet, a beregszászi kórházba kerülő negyven speciális gyógymatrac tölti meg. A Kárpátaljára szánt generátorok és orvosi eszközök már az előző napi szállítmánnyal útnak indultak.

A segélyszervezet a háború kezdete óta több mint 290 millió forint értékű adománnyal támogatta a Munkácsi Egyházmegye területén élőket a belső menekültek ellátásában. Most megközelítőleg hétmillió forint értékű adományt juttatnak három egészségügyi intézménynek, a Linner Bertalan Beregszászi Járási Központi Kórháznak, valamint a Nagyszőlősi és a Rahói Járási Kórháznak. Ezeket már a háború kezdete előtt is, évek óta támogatták orvosi, sebészeti és ortopéd eszközökkel, kerekesszékekkel és kórházi ágyakkal. A gyógymatracok, amelyeket most a beregszászi kórháznak visznek, kétmillió forint értékűek, egy cég ajánlotta fel őket a Katolikus Karitásznak. A Nagyszőlősi Járási Kórházba két generátor és mindenféle orvosi eszközök kerülnek, a rahói kórháznak pedig a jövő héten adják át a másik két generátort és az orvosi, sebészeti eszközöket. Így e két intézménynek ezúttal összesen ötmillió forint értékben nyújtanak támogatást.

Közeledünk a határhoz, áthajtunk Tákoson és Csarodán, melyeket az árvíz okozta károk után szépen helyreállítottak. Tiszaháti verandás házak sorjáznak az út mentén. Barabás és Beregsurány határátkelő felé mutatnak táblák, mi az utóbbit választjuk.

„Legutóbb Nagyszőlősre vittünk eszközöket, amiket az orvosigazgató a műtétekhez kért tőlünk – mondja Wittmer-Besze Erika, a Katolikus Karitász sajtóreferense a határátkelőnél, ahol most a szokásostól eltérően jóval több időt töltünk. – Ezeknek a járási kórházaknak nagy az ellátási területük, nagyobbrészt magyarok tartoznak hozzájuk.

A Munkácsi Egyházmegye karitászszervezete 13 ingyenkonyhát tart fenn, ahol kárpátaljai magyarokat és a háború kitörése óta belső menekülteket látnak el. A beregszászi konyhán békeidőben naponta ötvenen kaptak meleg ételt, a háború kezdetén az itt kiváró menekültek miatt megháromszorozódott ez a szám. A kétfogásos vagy többségében egytálétel ebédet kiegészítik kenyérrel, édességgel. Hét kisbuszt és furgont adtunk a Munkácsi Egyházmegyének, amivel a tartósélelmiszert vagy a főtt ételt ki tudják szállítani. Az ingyenkonyhák elvitelre dolgoznak, mindenféle tárolóedényekben kapják az ételt a rászorulók, mert nincs alkalmas hely, ahol asztalhoz tudnák ültetni őket. A Karitász sok idős emberről is gondoskodik.”

Erikától azt is megtudjuk, hogy a határátkelés a karitász logóival, diplomataútlevéllel viszonylag gyorsan szokott menni, nem számítottak a mostani várakoztatásra. „Komolyan ellenőrzik a határon a kivitelt, mert korábban mások segélyszállítmányaival kapcsolatban felmerült, hogy az adományokat értékesítik odakint. Készültünk emiatt egy certifikátummal, amelyben tételesen fel van sorolva, mit viszünk ki és hova. Meg kell adnunk a támogatott intézmények adószámát is, és később ellenőrizhetik őket, hogy a szállítmány valóban megérkezett-e hozzájuk, illetve hova juttatták el. A nyugat-európai segélyszállítmányok sokszor civilektől jönnek.

Ilyenkor összefogunk, és együtt megyünk autókkal, ami a civileknek is segítség, hiszen a hivatalos szervezeteket kevésbé hátráltatják.” Most azonban már fél órája várunk a határátlépésre, a zöldfolyosó nem működik. Más esetben sokszor kipakoltatják, lefotózzák az adomány egy részét. „Nekünk nem volt olyan tapasztalatunk, hogy bármit elvettek volna a határon. Van, hogy öt perc alatt átjutunk” – teszi hozzá a Katolikus Karitász sajtóreferense.

Végre indulhatunk. Egy új világ tárul elénk. A településeken az ukrán feliratok közé néhol magyar nyelvű is vegyül. Egyszer-egyszer felbukkan egy olyan lakóház, ami a kétezres éveket idézi, sokszor mégis inkább olyan érzés tölt el, mintha időutazáson vennénk részt. Sok a romos épületmaradvány mindenfelé. A dombokon szőlőt művelnek, a házak előtt itt-ott kecskék legelésznek vagy fekszenek békében. Itt nem érzékelhető, hogy háború dúl az országban, legfeljebb annyiban, hogy férfit alig látni. Később kiderül, aki hadköteles, igyekszik nem felvenni a telefont, ha ismeretlen számról hívják. A határátlépésünkkor éppen légiriadó volt ezen a területen.

Megérkezünk Beregszászra. A kórházban a Karitász munkatársai kipakolják a negyven gyógymatracot. Ezeket Német Marianna, a Linner Bertalan Kórház megbízott orvosigazgatója veszi át. Écsy Gábor a helyi televíziónak és az MTI-nek elmondja, pontosan olyan típusú matracokat hoztak, amilyeneket az intézmény kért. „Egy kórházban mindenre kell gondolni ahhoz, hogy a betegek élete biztonságban legyen. Sok minden bizonytalan a kórház ellátásában, ezért a generátort is szükségesnek tartottuk áramszünet esetére.” Az eszközállományt Németországból és Magyarországról tudják beszerezni. „Amikor baj van, össze kell fogni, azt kell nézni, kinek mire van szüksége.

Hírdetés

Német Marianna kávéval, szőlővel és szilvával kínál minket, és arról is beszél, hogy sebesült katonákat is ápolnak a kórházban. Aztán továbbindulunk a Nagyszőlősi Járási Kórházba, ahova az előző napi szállítmány is megérkezik. A munkatársak lepakolják egy udvari raktárhelyiségbe az adományokat, a két generátort, az orvosi eszközöket és a tartós élelmiszert.

A kórház területére behajt Gazdig András asztalos Tiszaújlakról, hogy a Katolikus Karitásszal szerződést kössön ötven speciális ágy elkészítésére a szolyvai gyermekotthon számára. Ott halmozottan hátrányos helyzetű, belső menekült, fogyatékos árva gyerekek és fiatalok vannak, akik valószínűleg nem fognak visszatérni az eredeti lakóhelyükre. Mivel főként mozgássérültekről van szó, olyan ágyakat kell készíteni nekik, amelyben biztonságosan fel tudják húzni magukat. A Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye területén más árvaházakban is ellátnak belső menekült gyerekeket. „A gyulafehérvári Karitásszal van egy együttműködésünk, ez velük közös projekt lesz” – mondja Écsy Gábor atya, miután megkötötték a szerződést az asztalossal. Május végén segélykoncertet is szerveztek erre a célra Tóth Gabival és Pápai Jocival, de a rendezvény végül technikai okok miatt elmaradt.

Nagyszőlősön a Katolikus Karitász épületébe is ellátogatunk, ahol Németh Sándor nagyszőlősi karitászigazgató fogad minket. A munkatársak kipakolják az iskolatáskákat, amik jól is jönnek, hiszen

– mondja Németh Sándor. Ha légiriadó van, a gyerekeket mindig óvóhelyre kell vinni.

Helyiektől útközben megtudjuk, volt olyan nap, amikor hatszor is megszólalt a sziréna. Általában egy mobilalkalmazáson keresztül követi a lakosság, hogy Ukrajna mely területeit jelölik pirossal, azaz mely helyszíneken kell nagyon komolyan venni a riasztást. Sokan egyébként már le sem mennek az óvóhelyekre, amelyekről csak belső kép készülhet, biztonsági okokból kívülről nem lehet megmutatni őket.

A tanév itt is szeptember elsején kezdődik, csendes körülmények között. „Kárpátalján karácsonykor vakáción voltak a gyerekek, januárban pedig megkezdték a második félévet. Február 24-én reggel arra keltünk, hogy kitört a háború. Senki sem tudta, mit csináljon – meséli Németh Sándor. – Összeszedtük a napi cuccokat úgy, ahogy szokás, elvittük a gyerekeket az iskolába. Egy óra múlva hívtak, hogy vigyük el őket, gyakorlatilag bármit csinálhatunk, mert nincs utasítás semmire. Végig otthon voltak a gyerekek, online tanultak, így is zárták a tanévet. A végzősök, a tizenegyedik osztályosok (Ukrajnában ekkor fejezik be a középiskolai tanulmányaikat a diákok) a májust végigjárták. Nálunk május 31-én van vége a tanévnek.”

Németh Sándor elmondja, hogy a boltokban a korábbinál negyven százalékkal drágább áron most már mindent kapható, és korlátlanul lehet benzint tankolni is. Az ukrán Karitásztól is érkezett tartósélelmiszer-szállítmány, most először. Azoknak a menekülteknek is adnak enni, akik a lelkigyakorlatos házban vannak elszállásolva. A közép-ukrajnaiak igyekeznek visszatérni a lakóhelyükre, a keletebbre élők nem annyira, hiszen a donyeckieknek már nincs is hova, a harkoviak pedig félnek a hazatéréstől.

Visszamegyünk Beregszászra, a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokházba, ahol a Szent Anna Karitász központja található, a templom mellett. Az itteni ingyenkonyhán a mai menü húsleves és ciberés tészta.

Ebéd után útnak indulunk, Nyíregyházának vesszük az irányt, hogy ha szűkösen is, de még időben odaérjünk a „Legyen öröm az iskolakezdés!” akció táskaátadó-ünnepségére, ahol szintén várnak menekült családok.

A határon most segítőkészek, nem kell végigállnunk a sort. Van ugyan egy kis fennakadás, mert kifelé menet először öt személyt írtak a papírra, aztán áthúzták a számot, és javították négyre. Miután kínunkban a szemünkkel jelezzük, hogy talán a maci lehetett az ötödik utas, az ukrán határőrnő elmosolyodik, és legyint egyet, davajtye.

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »