Mindenki többet ajánlott a Figyelőért, mint Schmidt Mária

A felszámoló a legalacsonyabb árat ajánló vevőnek adta el a Figyelő kiadói jogát – mondta a hetilap korábbi tulajdonosa.

A Hvg-nek adott interjút Varga Miklós, a Figyelő korábbi tulajdonosa, aki szerint Schmidt Máriának „abszolút sértő volt az a megjegyzése, hogy ő mentette meg a Figyelőt”. „Sok ajánlattevő volt, és a végére is maradtak. Volt, aki már letétbe is helyezte a vételárat. Mindenki, aki a végére maradt, többet ajánlott, mint Schmidt Mária, pontosabban egy Ducsai Ákos nevű, vállalkozó szellemű úr cége. Schmidt Mária ettől a cégtől vette meg a Figyelőt két másodperc alatt” – fogalmazott.

A lap azon felvetésére, hogy a felszámoló Seszták Miklós ismerőse, azt mondta, valóban érezni lehetett Börcsök Sándor tevékenységében a politikai hátszelet. Részleteket azonban nem árult el, mivel – szavai szerint – csak pletykákat tudna mondani. „Ezeket viszont nem tudnám bizonyítani; ha leírná, beperelnék, mint a pinty.” Azonban kiemelte, hogy az is látszott, Börcsök nem tehet semmiről, „korrekten és jól végezte a munkáját”.

Varga Miklós beszélt arról is, hogy a felszámolás folyamatának lényege miatt neki nem volt befolyása az eljárásra. Arra a kérdésre, hogy – mivel a felszámoló nem a legmagasabb ajánlatot fogadta el – felmerült-e benne, hogy megrövidítették, azt mondta: persze „bántja az embert” egy ilyen helyzet, ám „vannak realitások, amelyekkel meg kell barátkozni”. „Lehet berzenkedni, nemet mondani, protestálni, megszüntetni a kiadó munkáját, de erre azt mondja a felszámoló, hogy jó, akkor becsukjuk a céget” – fogalmazott.

A korábbi tulajdonos egyébként úgy véli, aki ma belép a politikai sajtó piacára, „egész egyszerűen hatalmat sejt a dologban”. Hozzátette: szomorúan látja, hogy a papírújságnak már nemigen van jövője, így marad az online média. „Magyarországon azonban ez is problémás, mert vannak ugyan jelentős hírportálok, de – tisztelet a kivételnek – az oldalak nagy része egyszerűen vásárolja a kattintásokat. Ötven és nyolcvan fillér között van egy kattintás ára” – mondta Varga Miklós.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »