Minden idők második legnagyobb egyhavi hiánya alakult ki Magyarországon

Minden idők második legnagyobb egyhavi hiánya alakult ki idén júniusban a magyar központi költségvetésben, mintegy 785,5 milliárd forintos, és mivel a megelőző hónapokban is masszív deficitről számolt be a Pénzügyminisztérium a koronavírus-válság hatására, így a félév végére már ötször akkora a deficit, 1837 milliárd forint, mint amit eredetileg a kormány az egész évre tervezett – írja a portfolio.

A portál szerint a várható hiány miatt azóta már a tárca előrejelzése is jócskán változott, ugyanis májusban 1890 milliárdos éves hiányt vázoltak. Hozzátették: a hatalmas egyensúlyvesztés oka a járvány, ugyanis az adóbevételek elapadtak, egy részükről pedig lemondott a kormány, miközben a kiadások is megugrottak. Idén június végéig 520 milliárd forintot meghaladó összeget tettek ki a koronavírus járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések (például védőmaszkok, további védőeszközök, lélegeztető gépek beszerzése).

A Pénzügyminisztérium legfrissebb adatai szerint 2020 júniusában a központi alrendszer 785,5 milliárd forintos hiánnyal zárt, miközben egy éve júniusban 213,6 milliárd forintos volt a deficit. Ez óriási deficitnek számít, megvizsgálva az elmúlt évtizedek havi adatait kiderül, hogy 

Hírdetés

júniusra még sosem közölt ekkora hiányt a tárca.

A Portfolio rámutat, hogyha minden hónapot nézünk, 2016 decemberében volt a rekordhiány, bő 900 milliárd forinttal.

 

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »