Minden eddiginél nagyobb segítséget kaphatnak a hallgatók

Minden eddiginél nagyobb segítséget kaphatnak a hallgatók

A Magyar Nemzet úgy tudja, a Diákhitel Központ már egy vadonatúj lehetőségről is tárgyal, ami szintén a nyelvvizsga híján beragadt diplomák felszámolását szolgálná.

Még csak októberben indították útjára, de máris ezer körül jár a legújabb diákhitel ügyfeleinek száma. A kifejezetten nyelvtanulási célokra fordítható hallgatói kölcsönt a többség a maximális ötszázezer forint értékben veszi fel.

Országosan 93 ezer olyan fiatal van jelenleg, aki nyelvvizsga hiányában nem vehette még át a diplomáját. Ez a létszám ráadásul minden évben további tízezerrel nő, hiszen a felsőoktatásba felvettek átlagosan harminc százaléka még a nyelvvizsga megszerzése előtt áll – írja a Magyar Nemzet.

A lapnak nyilatkozó Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója szavaiból kiderült, az október óta felvehető hitelkonstrukció iránt

Hírdetés

nagyobb az érdeklődés, mint azt előzetesen gondolták:

már csaknem ezer körül jár a számuk. A meglévő diákhiteltermékekkel ellentétben az új kölcsönnek nincsenek kijelölt hitelfelvételi időszakai, hanem egész évben folyamatosan igényelhető. A kamat 1,99 százalék, ami nullára csökken, amint az ügyfél megszerzi a nyelvvizsgáját.

Magyar Péter arról is beszámolt, hogy a diplomaszerzési arányok további javítása érdekében egy új lehetőségen is gondolkodnak:

tárgyalni kezdtek arról, hogy a Nyelvtanulási diákhitelt valamiképpen kombinálják a korábbi években sikerrel működő, állami támogatású Diplomamentő programmal.

Az érintett fiatalok így egyszerre juthatnának egy nagyobb összegű, vissza nem térítendő támogatáshoz, valamint egy visszatérítendő, ám nagyon kedvező feltételekkel törleszthető hallgatói hitelhez is. Így minden eddiginél nagyobb segítséget kapnának ahhoz, hogy megszerezzék a szükséges nyelvtudást.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »