Minden bizonnyal elkezdődött az újabb hullám

Minden bizonnyal elkezdődött az újabb hullám

A napi fertőzöttek száma kedden ismét megugrott. Az adatokból az látszik, hogy az újonnan azonosított betegek főként az ország északi régióiból kerülnek ki. Valószínű, hogy a megemelkedett számokért az omikron variáns a felelős.

Az egészségügyi minisztérium adatai szerint legutóbb 6183 új fertőzöttet azonosítottak. Ez az elmúlt napokhoz képest kifejezetten nagy ugrás, hiszen hétfőn például 3933, vasárnap pedig mindössze 1015 beteget találták. Legutóbb december 14-én, a delta hullám csúcsán regisztráltak 6000-nél is több fertőzöttet, azóta a számuk fokozatosan csökkent, olyannyira, hogy az újév óta még egyszer sem volt olyan nap, amikor a fertőzöttek száma átlépte a 4000-et.

A közel 6200 új beteget 18024 PCR-teszt elvégzése mellett azonosították, vagyis a tesztek pozitivitási aránya elérte a 34 százalékot. Ez azt jelenti, hogy minden harmadik letesztelt személynél kimutatták a vírus jelenlétét, ami igencsak magas arány.

A megugró adatokból arra lehet következtetni, hogy az omikron variáns már nálunk is rohamosan terjed. Teljes bizonyossággal ugyan nem lehet kijelenteni, hiszen a laboratóriumokban nem tudnak elegendő mintát szekvenálni – eddig hivatalosan 127 esetben mutatták ki az új mutációt, vagyis az összes szekvenált minta 30 százalékában. A szakértők azonban egyetértenek abban, hogy az omikron ennél már sokkal több megfertőződésért lehet felelős.

A kérdés csak az, hogy a 6200 fertőzött valóban az újabb hullám kezdetét jelzi, vagy ez csak egy alkalmi ugrás, és a járvány csak pár héten belül robban be. Erről a következő napok adatai árulkodnak majd.

Az egészségügyi tárca arról tájékoztatott, hogy a szomszédos országokban már javában terjed a vírus. Csehországban például több mint 28 ezer új fertőzöttet találtak, ami abszolút rekordnak számít a járvány kirobbanása óta. Magyarországon sem jobb a helyzet, kedden ott is megdőlt a rekord, 15 ezer új beteget találtak.

Matej Mišík, az Egészségügyi Elemzések Intézetének (IZA) vezetője ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, minden bizonnyal már nálunk is domináns az omikron variáns.

Bár a fertőzöttszám ismét növekszik, az egyik legfontosabb mutató, vagyis a kórházban kezelt személyek száma még mindig csökken. Jelenleg 1643 beteget szorul kórházi kezelésre, vagyis 66-tal kevesebb, mint az előző napon.

Vladimír Lengvarský (OĽaNO) egészségügyi miniszter elmondta, az eddigi kutatások alapján az omikron variáns kevesebb eséllyel okoz súlyos lefolyást, ennek ellenére a tárca már készül a vészhelyzeti egészségügyi intézmények kialakítására.

Hírdetés

„Úgy kell őket elképzelni, mint a kórházak kihelyezett részlegeit”

– magyarázta a miniszter, hozzátéve, hogy ezekben az intézményekben kezelnék azokat a betegeket, akiknek nem olyan súlyos az állapota, tehát nem szorulnak lélegeztetőgépre, csak infúziós kezelésre, vagy egyéb, viszonylag egyszerű egészségügyi beavatkozásra.

Ha részletesebben megnézzük a keddi adatokat, kiderül, hogy a fertőzöttszám elsősorban az északkeleti régiók helyzete miatt lett ilyen magas. A legtöbb új beteget ugyanis Zsolna megyében (1191) és Eperjes megyében (1032) azonosították. A többi megyében a fertőzöttek száma nem érte el a 800-at. Matej Mišík elmondta, hogy az előző héten 15 olyan járást jegyeztek, amelyekben a fertőzöttszám növekedése meghaladta az 50 százalékot. A 15 járásból 10 az említett két megyében található.

Emellett azonban fontos megjegyezni, hogy a dél-nyugati régiókban, vagyis a magyarlakta vidékeken is vannak olyan járások, ahol a fertőzés gyorsan terjed. Ezek közé tartozik a Dunaszerdahelyi és a Komáromi járás, ahol a növekedés múlt héten meghaladta a 70 százalékot, de a fővárosban is viszonylag sok beteget találtak.

A fertőzöttszám mellett sajnos a halálesetek száma is növekedésnek indult. Két héttel ezelőtt átlagban még napi 42 elhunytról számoltak be, a múlt héten viszont már 67-ről. Az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal (ÚDZS) adatai szerint tavaly decemberben összesen 1584 ember haláláért volt felelős a koronavírus. Közülük 1307 személy, vagyis 82,5 százalék egyetlen oltást sem kapott. Az oltatlan elhunytak átlagéletkora 73 év volt. A többiek, vagyis összesen 277 személy annak ellenére hunyt el, hogy be voltak oltva legalább 1 dózissal. Közülük a legkisebb csoportot azok alkotják, akik mindhárom oltást felvették, összesen 21 ilyen személyt jegyeztek. Az ő esetükben az átlagéletkor 79 év volt.

„Mindemellett decemberben további 199 olyan halálesetet regisztráltunk, ahol az elhunyt fertőzött volt, de nem tudjuk megítélni, mekkora szerepet játszott a vírus az elhalálozásban”

– olvasható az ÚDZS közleményében.

Bár a hivatal adataiból egyértelműen látszik, hogy a halálesetek túlnyomórészt az oltatlanok közül kerülnek ki, a kormány továbbra sem egyezett meg az oltás kötelezővé tételéről. Mária Kolíková igazságügyi miniszter a szerdai kormányülés után megerősítette, hogy az egészségügyi tárcával együttműködve kidolgozták az elemzést a vakcina kötelezővé tételének jogi aspektusairól.

Mint mondta, a dokumentumban kitértek a korra és a foglalkozásra is, mint esetleges meghatározó tényezőre. Kolíková szerint számos érvet vonultatnak fel az oltás kötelezővé tétele mellett, de ennél bővebb részleteket egyelőre nem árult el. Megjegyezte, először Eduard Heger (OľaNO) kormányfővel egyeztetnek, csak ezután ismertetik a nyilvánosság előtt.

A kormányülés után Lengvarský sem árult el részleteket, viszont azt kijelentette, hogy személy szerint támogatja a kötelező oltás bevezetését.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »