Milyen változást hozhat a szlovák közszolgálati média új vezetője?

Milyen változást hozhat a szlovák közszolgálati média új vezetője?

Ahogy arról portálunk is beszámolt, augusztustól Ľuboš Machaj lesz a szlovák közszolgálati média (RTVS) új vezetője, ezzel együtt pedig vélhetően jelentős átalakítások is kezdődnek a vállalatban.

A Jaroslav Rezníket váltó új vezérigazgató közel kétharmados többséggel kapott bizalmat a parlamentben, ebből is egyértelmű, a korábbi vezetővel annak elmúlt egy évi törekvése ellenére nem voltak elégedettek a kormánypárti képviselők. Machaj pedig ugyancsak látja a javításra szoruló területeket, ezek közül is kiemelkednek a hírműsorok, amely Rezník legnagyobb problémáját jelentette már az öt évvel ezelőtti megválasztása utáni időszakban is.

A szerkesztőséget hangos botrány mellett hagyta el akkor a munkatársak egy jelentős része, sokak szerint korábbi szóvivők uralták ezt a területet, de ha felvidéki magyar szempontból nézzük a történéseket, komolyabb változás nem történt ezután sem a híradó irányultságát tekintve.

Ahogy korábban is, a változások után is maradt a liberális mainstream a világpolitika kezelésében, s nem egyszer előfordult, hogy a magyarországi eseményeket is jelentősen manipulálva tálalta a köztévé. 

Hírdetés

Arról nem is beszélve, hogy a riporterek nem mindig követték a kiegyensúlyozottság közszolgálati elvárásait.  Így kerülhetett adásba 2021 októberében a nyíltan magyarellenes hangulatot keltő riport, amelyben egy érintettet sem kérdezték meg a riporterek, annál inkább egy PS-es politikust, akinek cikkünk után volt miért magyarázkodnia:

Ekkor, de később sem hallottunk arról, hogy valamilyen módon igyekeztek volna utólag korrigálni a szerkesztők egyoldalú anyagukat. Más kérdés, hogy Vahram Chuguryan lemondott a Szlovák Rádió és Televízió hírigazgatói tisztségéről, miután a köztévé februári Hírek és kommentárok című műsorában a közismerten oroszbarát Ján Čarnogurský volt miniszterelnök és igazságügyi miniszter egyedül szerepelt. Čarnogurský vitapartnert nélkül mondhatta el véleményét. Az oroszbarát anyag tehát gondot jelentett, a magyarellenes nem.

Változtatni tehát akad bőven mit, más kérdés, hogy Machaj ígérete a közszolgálatiság visszaállításáról mennyire lesz majd sikeres. A korábban a kettes adó fődramaturgja és a közszolgálati rádió programigazgatójaként is tevékeny szakember rendelkezik ugyan kellő tapasztalattal, ami segítheti a munkáját, de a jelenlegi szlovákiai médiateret és a politikai viszonyokat tekintve nem lesz egyszerű a változtatás.

A televízió hírműsorai a konkurencia nézettségének töredékét hozzák, éppen ezért is ezen a téren kezdi el a munkát majd, amelyben tapasztalt újságírókra akar építeni, akik segíthetik a munkatársakat és így szerinte a 24 elnevezésű hírcsatorna is erősödhetne. A gazdasági audit után majd a pénzügyi helyzetről is bővebben akar tájékoztatni az új vezető, aki a jelenlegi ötből egy csatornát megszüntetne, méghozzá a Trojka elnevezésű retroadót. Nagy kérdés persze az is, hogy a számok tükrében majd mennyire marad életképes a sportadó is, amely bő egy évtizede már egyszer megszűnt és tavaly év végén hosszú halasztgatás után indult végül útjára.

Felvidéki magyarként pedig azt is kíváncsian várjuk, mi lesz a közszolgálati média kisebbségi műsoraival, amelyekre szintén ráférne a modernizáció, hogy a fiatalabb korosztályt is meg tudják szólítani és akkor még nem beszéltünk a műsoridők körüli örökös indiántáncról.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »