Milyen diák volt annak idején Ferenc pápa? – Hátrányos helyzetű gyerekek látogattak a Vatikánba

Milyen diák volt annak idején Ferenc pápa? – Hátrányos helyzetű gyerekek látogattak a Vatikánba

Június 8-án találkozott Ferenc pápa négyszáz, hátrányos helyzetű, illetve nehéz körülmények között élő gyermekkel, akik a Gyermekek vonata elnevezésű rendezvény keretében érkeztek a Vatikánba Genovából, Nápolyból és Szardínia szigetéről.

Immár hetedik alkalommal gördült be a Gyermekek vonata (Il Treno dei Bambini) a vatikáni vasútállomásra a Kultúra Pápai Tanácsa, az olasz vasúttársaság és Armatore Onorato, nápolyi hajótulajdonos, vitorlásoktató összefogásának köszönhetően. Idén az utasok között voltak a genovai Morandi-híd leszakadása, a Szardínia északi részén, 2013-ban pusztított földcsuszamlás által érintett, valamint Nápoly szegénynegyedeiben élő, hátrányos helyzetű gyerekek.

A gyerekek az Apostoli Palota Szent Damazusz udvarán találkoztak Ferenc pápával, akinek kérdéseket tehettek fel. Először egy genovai kislány kérdezett a Szentatyától: Ferenc pápa annak idején milyen diák volt?

„Ezt a tanáraimtól kellene megkérdezni; én jó voltam, mindig más volt a hibás” – hangzott a Szentatya derűs válasza. Komolyra fordítva a szót, elismerte: nem szeretett tanulni, de mivel muszáj volt, tanult. A tanulás az életben megnyitja a kapukat, segít az előre jutásban – tette hozzá. Aztán megosztotta a gyerekekkel a legfontosabb dolgot, amit egy tanító nénije mondott neki: soha nem szabad a háta mögött kibeszélni a társunkat. A gyerekek igazat adtak neki ebben, mondván: tudják, hogy csúnya dolog rosszat mondani a másikról. A pápa hozzátette: annál is inkább, mert a háborúk is az ilyen kis veszekedésekből, gyűlölködésekből nőnek ki.

A második kérdés azt firtatta, hogy Ferenc pápa annak idején magától döntött-e úgy, hogy Jézus útján akar járni, vagy a szülei döntötték el, aztán ő csak tovább ment az úton? A pápa elmondta: egyértelműen magától jött a hívás, pontosabban Istentől, aki elültette a szívében a vágyat az Úr követésére. Eredetileg vegyésznek tanult, aztán meghallotta az Úr hangját, aki a szívéhez szólt. Fontos megkülönböztetni Isten hangját az ördögétől: az egyik jóra, a másik rosszra csábít minket – tanította a gyerekeket a pápa, aki jó tanár módjára elismételtette a tanultakat a négyszáz fős „osztállyal”.

Hírdetés

A harmadik kérdés így hangzott: melyik útja tetszett a legjobban a pápának? Erre a Szentatya bevallotta: ő bizony sose szeretett utazni. Úgy járt, mint az a gyerek, amelyik nem akarta megenni a levest, kapott aztán két tányérral… Igaz, utazás közben sok emberrel lehet találkozni, jó emberekkel, és sokat lehet tanulni – tette hozzá a Szentatya. A legutóbbi, Romániában tett látogatásasorán látott sok szépség pedig nagyon feltöltötte.
A pápa megemlítette a Cagliariban és Genovában tett látogatásokat is, majd elmesélte milyen összefüggés van a szülővárosa, Buenos Aires és Szardínia között: ott tisztelik ugyanis a Bonaria Szűzanyát, aki az argentin főváros védőszentje.

Az egyik szardíniai kisfiú azt kérdezte, hogy az emberek többsége miért nem tartja tiszteletben a természetet, nagy gondokat okozva ezzel? A pápa több kérdéssel rávezette a gyerekeket, hogy a felelőtlen magatartás mögött a pénzsóvárság rejlik, ami egyeseket az emberöléstől sem riaszt vissza. És bár jó dolog, ha van pénzünk az élethez, az nem jó, ha a pénzért élünk. „Az ördög leggyakrabban a zsebünkön keresztül férkőzik hozzánk.”

A találkozó végén Ferenc pápa elimádkozta a gyerekekkel az Üdvözlégyet, majd megáldotta őket.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »