Milliárdos gyémántcsempészettel vádolják Izrael egyik leggazdagabb üzletemberét – VIDEÓ

Milliárdos gyémántcsempészettel vádolják Izrael egyik leggazdagabb üzletemberét – VIDEÓ

Milliárdos gyémántcsempészettel gyanúsítják az Oroszországban tartózkodó Lev Levajev izraeli oligarchát, akinek a gyanús üzletekben részt vevő fiát és testvérét letartóztatták a hatóságok – jelentette kedden az izraeli közszolgálati rádió.

A tízes kereskedelmi tévécsatorna értesülése szerint összesen hat embert tartóztattak le, és a fehérgalléros bűnözéssel foglalkozó nyomozók Oroszországban ismeretlen helyen tartózkodó Lev Levajev kihallgatásának engedélyezését kérték az orosz illetékesektől.

Oroszországban létrehozott gyárában Levajev egymás mellett két gyártósort üzemeltetett, az egyiken a legális, a hatóságoknak bejelentett termelés folyt, a másikon pedig az illegális gyémántokat csiszolták.

Minderről az ügyletek egyik vádalkut kötő résztvevője számolt be az izraeli rendőrségnek a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint. A ynet egy hat évvel ezelőtti nagy értékű gyémántcsempészésről is hírt adott. Ekkor Levajev egyik alkalmazottja Izraelbe történt visszaköltözése során csempészett be az országba gyémántokat, amelyeket később eladtak.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »