Milliárdokból fejlődhet Tokaj környéke

Milliárdokból fejlődhet Tokaj környéke

Kastélyok, műemléképületek, vallási helyszínek és történelmi utcarészek is megújulnak a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj világörökségi helyszíneinek fejlesztése című projekt keretében, amelynek megvalósítására 3,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert a tokaji székhelyű Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. konzorciumi partnereivel a Széchenyi 2020 programból – közölte a cég.

A fejlesztési terveket részletezve azt írták: egységes képet kap a tokaji sétálóutca, ezen belül 19 főutcai ház homlokzatának rekonstrukciója, valamint az óvárosi parti sétány fejlesztése is megtörténik. Szintén megújul az egykori mezőváros, ma község Mád belvárosi arculata, a Borsay-kastély kertje közösségi térré alakul, a Sichermann-ház pedig interaktív kiállítással bővül – olvasható az összegzésben.

Hozzáfűzték, a projekt részét képezi a tállyai Mailloth-kastély belsőépítészeti átalakítása, a kastélykert rendezése és a tolcsvai Rákóczi-kastély fejlesztése.

A vallási értékmegőrzés keretében megújul a tállyai evangélikus templom, a bodrogkeresztúri római katolikus templom és a csodarabbi háza. Azt is közölték: a fejlesztéssorozat a borászati védett épített örökség megőrzését, turisztikai funkcióbővítését is szolgálja, többek között a tolcsvai Rákóczi-pince, a tarcali Rákóczi-szüretelőház és a sátoraljaújhelyi Ungvári pincesor környezetének helyreállítása által.

A kft. konzorciumi partnereiként önkormányzatok, valamint borászati- és egyházi szervezetek vesznek részt a programban.

A beruházásoktól azt várják, hogy néhány éven belül közel nyolcvanezerrel nő a látogatók éves száma a világörökségi helyszíneken – áll a közleményben.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »