Milák Kristóf mostantól a falról köszön vissza

Milák Kristóf mostantól a falról köszön vissza

A legnagyobbaknak már életükben szobrot állítanak, persze ez kevés sportolónak adatik meg. Milák Kristófot ez a „veszély” egyelőre nem fenyegeti, de hasonló megtiszteltetés érte a minap az ifjú úszót. Szülőhelyén, Tárnokon már akkor kisebb fogadóbizottság várta büszkén a vizes világbajnokság végeztével, ahol 100 méteres pillangóúszásban komoly meglepetésre a második helyen végzett, legyőzve többek között a riói olimpiai bajnokot is.

A Tárnoki Művészeti Egyesület most úgy gondolta, hogy saját eszközeivel méltó módon tiszteleg az ígéretes tehetség előtt, és a település vasúti falán örökítette meg a sportolót. Milák képen látható mozdulata emlékezetes: a döntő után a vízből kiszállva széttárta karjait saját úszása láttán, ezzel is jelezve, nehezen hiszi el, hogy 17 évesen a világ második legjobbja lett „rosszabbik” távján, hiszen az ő kedvence nem a 100, hanem a 200 méter pillangó.

http://mno.hu/

 Az bizonyos, hogy a juniorok között már most is ő a legjobb, 50.62-es időeredményével a vizes vébén megdöntötte saját korábbi világcsúcsát. Szédületes fejlődését elnézve nemsokára a felnőttek között is ugyanezt mondhatjuk majd el róla.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »