Milák és Kenderesi is elődöntős 200 méter pillangón, Hosszú nem jutott tovább 200 gyorson

Milák és Kenderesi is elődöntős 200 méter pillangón, Hosszú nem jutott tovább 200 gyorson

Milák nagyot csatázott, Kenderesi száz méteren át köhögve versenyzett. Hosszú Katinka: “csak félig voltam ott a medencében”. Eredmények a kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek harmadik napjáról.

Hosszú Katinka hétfőn a 200 méter vegyesen aratott sikerét követően azt mondta, “húzza kicsit a száját” a 200 méter gyors miatt, végül azonban ott állt a keddi előfutam rajtjánál. A csapathirdetésnél még úgy volt, Késely Ajna is ott lesz ebben a számban, végül azonban kivették a programjából.

A háromszoros olimpiai és immáron nyolcszoros világbajnok 1:59.44 perces idővel futamában az ötödik, összesítésben pedig a 17. helyen zárt. A 30 éves klasszis elmondta, erre a teljesítményre most egyáltalán nem büszke, ezúttal csak “félig” volt ott a medencében.

Nagy csata és szerencsétlen víznyelés

Férfi 200 méter pillangón Milák Kristóf és Kenderesi Tamás ugrott vízbe az aktuális világranglista első és második helyezettjeként: Milák nagyot csatázott a japánok kedvencével, Szeto Daijával, akit le is győzött, 1:54.19 perces ideje pedig a legjobb lett. Kenderesi egy amolyan biztonsági úszással, 1:56.82-vel a 11. helyen jutott az elődöntőbe.

Hírdetés

“Őszintén mondom, ez jólesett. Amikor megtudtam, hogy mellettem úszik a japán, már biztos voltam benne, jó kis futam lesz, ennek ellenére ez nagyon könnyed volt, igazából kétszer gyorsítottam bele, a második forduló után és az utolsó tizenöt méteren. Szerintem az elődöntőben egy ugyanilyen idő elég lehet, de arra is fel vagyok készülve, ha esetleg nem” – nyilatkozta a 19 éves Milák.

“Nem kalkuláltam bele, hogy nyolcvan méternél nyelek egy komolyabb vízmennyiséget, ami miatt száz méterig a levegővétel helyett köhögtem. Meg akartam nyerni a futamot, de volt aki nagyon komolyan vette most, én viszont biztos voltam benne, hogy továbbjutok” – mondta Kenderesi, aki egy oldalsó térdszalagszakadással versenyez, s gyakorlatilag rögtön a világbajnokságon után, július 31-én műtét vár rá. Hozzátette, a fináléhoz mindenképpen 1:54-es időre van szükség.

Kalmár egyéni csúcsra tör

Az előfutamok zárásaként Kalmár Ákos 800 méter gyorson 7:54.55-ös egyéni csúccsal – két századdal javította meg eddigi legjobbját – a 19. helyen végzett.

“Olimpiai A-szintet (7:54.31) szerettem volna úszni, eddig huszonhat századra volt, most már csak huszonnégy. Ilyen lépésekben csak meglesz egyszer. Az eleje előbb kezdett el fájni, mint szokott, kicsit elvittek magukkal a bentiek” – mondta Kalmár Ákos és hozzátette, nagyon szeretne 1500 méteren egyéni csúcsot és ha lehet, olimpiai szintet (15:00.99) úszni.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »