Mikor Krisztusból munkáshőst kreáltak

Mikor Krisztusból munkáshőst kreáltak

Aradi Nóra művészettörténész, a szocialista realizmus magyarországi nagyasszonya 1972-ben írta meg A szocialista képzőművészet jelképei című könyvét, amely afféle szótárként a szocialista művészet legfontosabb ikonjait és szimbólumait foglalja magában. Egy markáns, ideológiával átitatott korszak kulturális örökségéről van szó, vörös csillagokról, agitátorokról, ökölről és sztrájkról és gyárról, sarlóról és kalapácsról, kalászról és munkáserőről.

  Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet  

Aradi Nóra munkája, a kommunizmus és a szocializmus ikonológiájának kordokumentuma szolgált alapul A szocialista művészet jelképei című ingyenes kiállításhoz, amely március 19-ig látogatható a budapesti Közép-európai Egyetem Nyílt Társadalom Archívumában (OSA). Mielőtt azonban továbbmegyünk, le kell szögeznünk, hogy a korszakkal szemben nincs összhang: sokakat a visszavágyódás, a megszépítő nosztalgiázás jellemez, míg másokat a radikális elutasítás hajt. Ez a tárlat nem akar ítélkezni, csupán a rendszer által teremtett ideális képeket a valósággal ütközteti, egy-egy szimbólummal operáló képet korabeli fotográfiákkal párosít.

A 60-as években az Erzsébet téri rendőrpalotán vörös csillag díszelgett, ugyanitt ma már egy arany „The Ritz-Carlton” felirat áll; a szocialista képzőművészet a mai generációk számára kezd a feledésbe veszni. A köztéri alkotások nyitott panoptikumban néznek farkasszemet egymással, míg az egykori pártház vagy főiskolák, minisztériumi épületek falait díszítő festmények raktárakban porosodnak. Mai napig jól ismert kommunista jelkép a sarló és kalapács, de a szocializmus művészetében a keresztre feszítésnek is megvolt a maga jelentése. Aradi Nóra szerint ez: „Egészen speciális, közvetlenül az osztályharcra utaló tartalma is lehet a keresztre feszítésnek, amikor a Krisztus-alak szenvedő munkássá konkretizálódik.” Jó példa erre Diego Rivera mexikói festő A háború rémképe, a béke álma című képe. Idősíkok keverednek egymással a tárlaton: kelet- és közép-európai kortárs művészek szimbólumokra, fogalmakra, saját emlékekre videomunkákon, installációkon és grafikákon keresztül reflektálnak. A Société Réaliste nevű francia–magyar művészpáros Bíró Mihálynak a tanácsköztársaság idején készült, Kalapácsos munkás című legendás plakátját értelmezte újra zománctáblákon.

  Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet  

A Megváltoztatandó: vörös, kék, zöld, narancssárga című sorozat egyes, „19?9. május 1.” feliratú darabjai Magyarország politikai pártjait szimbolizáló színekben sorakoznak egymás mellett. A kommunizmus idején virágzó buherakultúrát, a szocreál vidéki házak kerítését idézi meg a Randomroutines – Kaszás Tamás és Kristóf Krisztián – installációja.

  Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet  

A betonacélból készült Tájrács című alkotás egy disztópikus tanmesét beszél el. Figyelemre méltó Jan Pfeiffer cseh művész Szófiáról készült animációja is: a művész sosem járt a bolgár fővárosban, nem látott róla képeket sem, mégis pontosan vissza tudta adni, a poszttotalitárius országok építészetének jellegzetességeit ismerve, milyen is ez a szocialista város.

Anna Baumgart lengyel művész A nap meghódítói című filmjét is vetítik a kiállításon, arról a vonatról van benne szól, amely az 1920-as évek elején indult Moszkvából Berlinbe, hogy kommunista propagandaanyagokat szállítson nyugatra, köztük a szuprematizmus atyja, Kazimir Malevics által válogatott művészeti alkotásokat. Lengyelországban megállították a történelmi lokomotívnak nevezett vonatot, és ott is maradt, amíg rakományával együtt megsemmisült. A film egyben izgalmas művészettörténeti-művészi nyomozás.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 02. 16.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »