Migránsokkal való házasságra biztatja a német nőket egy civil szervezet

Migránsokkal való házasságra biztatja a német nőket egy civil szervezet

A német Bild írta meg hétfőn, hogy a Mission Lifeline nevű “német” “civil” szervezet betolakodókkal kötendő álházasságra biztat.

(MTI)

A Földközi-tengeri “embermentő műveleteiről ismert” szervezet korábban egy Twitter-bejegyzésben arról írt, hogy aki még nem házas, “talán véletlenül beleszerethet valakibe, akinek még nincs tartózkodási engedélye”.

Hírdetés

“Megtörténhet, ugye? Maradjatok nyitottak!” – áll a bejegyzésben, melyet több vezető politikus élesen bírált. A kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) részéről Philipp Amthor, a párt parlamenti (Bundestag-) frakciójának egyik legismertebb képviselője a lapnak azt mondta, hogy a Mission Lifeline a színlelt házasságra felszólító abszurd és botrányos bejegyzésével leleplezte magát. Kiderült, hogy célja valójában nem a hajótöröttek megmentése, hanem a külföldiek németországi tartózkodását szabályozó jogi előírások átalakítása egy baloldali ideológia alapján, és tevékenységével csak az embercsempészeket segíti – mondta a CDU-s politikus.

Az ellenzéki liberális Szabad Demokrata Párttól (FDP) Michael Theurer frakcióvezető-helyettes szintén színlelt házasság megkötésére, vagyis törvénysértésre buzdító felszólításként értékelte a bejegyzést. A Mission Lifeline ezzel nemcsak saját magát, hanem más segélyszervezeteket is hiteltelenít – húzta alá a liberális politikus, hozzátéve, hogy a drezdai központú egyesület “nem tisztán humanitárius, hanem szélsőséges politikai célokat követ”.

A Mission Lifeline persze azt hazudja, hogy a bejegyzés nem a színlelt házasságról, hanem “a szerelemről szól”, az újság viszont “igaztalan és szívtelen” módon állította be az ügyet, ami “szélsőjobboldaliak súlyos fenyegetéseinek és sértegetéseinek” tette ki a szervezetet. Hozzátették, hogy “valótlanság állítása miatt” beperlik a lapot.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »