Migránsokat luxusautókon csempésztek: 43 tagú bűnbanda lakat alatt

A görög-török határon át az Európai Unió területére érkezett illegális bevándorlókat luxusautókon szállító szervezett embercsempész csoport negyvenhárom tagját állították elő Görögországban és Bulgáriában, valamint egyet Magyarországon – közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) pénteken.

Hírdetés

A hágai székhelyű uniós szervezet tájékoztatása szerint a szervezett bűnözői csoport görög, török, bolgár és grúz nemzetiségű tagjai Georgiában vásárolt luxusautókat használtak a migránsok szállítására a rendőrség figyelmének elterelése érdekében.
   
A csoport mintegy kétéves működése során 56 alkalommal legkevesebb 443 illegális bevándorlót juttatott Görögországon át főként Magyarországra. Egy-egy bevándorlótól 2000 és 2500 euró (mintegy 700 ezer és 890 ezer forint) közötti összeget kértek az utaztatásért. Előfordult, hogy a rendőrök elől menekülő, nagy sebességgel közlekedő jármű baleset szenvedett, amelynek következtében az embercsempész sofőr meghalt, 15 migráns, köztük a csomagtartóba rejtett bevándorlók megsérültek – közölték.
   
A csoport felszámolását célzó akciót megelőzően az embercsempészetre használt közel száz luxusautó közül 66-ot lefoglaltak. A művelet során további 25 luxusautót, köztük 15 csúcskategóriás járművet, laptopokat, GPS-eszközöket, táblagépeket, több mint 40 mobiltelefont, száznál is több SIM-kártyát, kriptovaluta bányászatára alkalmas berendezéseket és nagymennyiségű készpénzt foglaltak le.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »