Miért vesztett a magyar ellenzék Babiš lapja szerint?

Miért vesztett a magyar ellenzék Babiš lapja szerint?

A Hospodárske noviny (=gazdasági újság=), az egyik vezető szlovák sajtóorgánum, amelynek a tulajdonosa a volt cseh kormányfő, Andrej Babiš, szintén megpróbált magyarázatot találni a magyar ellenzék vereségére és a jövőjére vonatkozó kérdésekre.

Az ellenzék kiegyenlített szoros választási párbajra számított sokkal nagyobb nyereséggel, mint a négy évvel korábbi megmérettetésen. A hat pártot egyesítő ellenzék néhány közvéleménykutató intézet felmérése szerint még meg is előzte a választások előtt a Fidesz támogatottságát. De aztán mégsem sikerült véget vetniük Orbán 12 éves kétharmados többségének, sőt!

Hogy miért? A lap szerint több okból is:

A magyarországi választásokat is befolyásoló egyik legfőbb nemzetközi politikai összefüggés az orosz-ukrán háború volt.

Orbánt Putyin fő szövetségesének tekintik az EU-ban. Ezt sem sikerült azonban az ellenzéknek felhasználnia ellene. A választók túlnyomó többsége békét és nyugodt gyarapodást kívánt és az Orbán-vezetésnek „a háborúból mindenáron kimaradni”-törekvését támogatta, míg az ellenzék Ukrajna fegyveres és katonai támogatásának követelése – közösen az EU-val nagyon kevés hívet szerezhetett számukra.

A szlovák napilap egy magyarországi elemzőt is megszólaltatott, Kuthi Áront, aki a Kopp Mária alapította gyermekvállalást támogató mozgalom sajtófőnöke is. Ő főként belpolitikai összefüggésekkel magyarázta a magyarországi választások eredményét: a Fidesz jövedelem- és (család)támogatás-politikájában látta a legfőbb okát annak, hogy a választók nem akartak változást az ország élén.

Az ellenzéknek az általa fölvetett témákkal sem sikerült megnyernie választókat a maga oldalán, mivel azok (pl. hogy veszélyben a jogállamiság és a tekintélyelvűen kormányzó Fidesz megbuktatásának lózungja) távolról se nagyon érdekelték az emberek többségét. Orbán leváltásával azért sem tudtak mozgósítani, mert nem kínáltak más elfogadható utat.

Hírdetés

Nem jött be az ellenzék számára a Fidesz-ellenes pártok egyesítése sem, mert azok nagyon eltérő ideológiai alapon álltak, ami a választási koalíciós viszálykodásaikban is megnyilvánult. Az ellenzék kormányfőjelöltje, Márki-Zay Péter gyenge és következetlen vezetőnek bizonyult, aki csak a régi témákat (vissza Európába, Orbán teljhatalmának megszüntetése) ismételgette.

Az ellenzéki választási koalíció az Orbán-ellenességen kívül csupán abban értett egyet, hogy Európába akarta „visszavezetni” Magyarországot, ami a jelenlegi brüsszeli irányvonalnak való megfelelést jelenti számukra, gazdaságilag pedig az euró bevezetését 5 éven belül az általuk megnyert választások után, ahogy azt Márki-Zay mondta idén januárban az ATV-ben.

Ezen kívül nem sikerült más meggyőző közös programot összeállítaniuk. A sokszor diametrálisan különböző ellenzéki pártok, a Demokratikus Koalíció, a Magyar Szocialista Párt, a volt radikálisan nemzeti, majd centrista Jobbik, a liberális Momentum és zöld LMP és Párbeszéd Együtt Magyarországért választási koalíciója viszálykodó tákolmánynak bionyult.

Az ellenzék közös kormányfőjelöltje Márki-Zay Péter se volt szerencsés választás, mert meggondolatlan kijelentéseivel, amik közül az antiszemitizmus, a fasisztázó és kommunistázó skatulyázások se hiányoztak nemcsak a rivális, hanem a partnerei felé sem, még inkább elmélyítette az ellentéteket a koalícióban.

A választás eredményét magyarázó további fontos ok, hogy míg a liberális pártok nem fordítottak elég figyelmet a vidéki emberek gondjaira, és így csak Budapesten (és még egy pár vidéki nagyvárosban) tudtak eredményt elérni, addig a Fidesz vezette kormány a 2019-es megyei választások után, amikor a kormányzó párt elvesztette a fővárosi főpolgármesteri széket, sokat tett a vidék fejlesztésért is.

A HN újságírója, Pavel Novotný kiegyensúlyozásul csak azt a fősodratú vádat rója rója föl a Fidesznek, hogy szisztematikusan elnyomja a média szabadságát, és így aránytalanul több teret biztosított magának a (köz)tévében és a sajtóban is, ami a választásokra is kihatott.

Akadályozza a továbblépést a legerősebb ellenzéki párt, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció pártvezérének óriási súlya is, akit úgy látszik nem rendíthet meg semmi, az ország kiárusítása és eladósítása, de még az őszödi beszéde nyomán kibontakozó tiltakozási hullám véres elfojtása sem. Életfogytiglani politikai túlélő, akit nem sikerült helyettesíteni a leszerepelt Márki-Zay Péternek sem.

Hogy ki lehetne helyette hasonló nagyágyú, aki fölvehetné a versenyt Orbán Viktorral? Talán valamelyik ellenzéki európai parlamenti képviselő? Netán éppen Gyurcsány neje, Dobrev Klára? – Ezek a kérdések egyelőre nem foglalkoztatják a szlovák médiát, hiszen van elég belföldi problémájuk – a hagyományos magyarellenességen kívül is.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »