Miért vannak győzelemre ítélve a populisták?

Miért vannak győzelemre ítélve a populisták?

A liberális demokrácia és piacgazdaság hívei túl nagy jelentőséget tulajdonítanak az olyan gazdasági mutatóknak, mint a GDP növekedése vagy a munkanélküliség alakulása, így nem látják, mi befolyásolja az átlagemberek döntéseit.

A német versenyhatóság évtizedek óta meglehetősen konzervatív döntéseket hoz, azaz a piaci verseny védelme érdekében kőkeményen lép fel az azt megsértő nagyvállalatok, kartellezőkel szemben. Feltűnő, milyen kevéssé törődnek azzal az érvvel, hogy a nagy cégek tevékenységének köszönhető a makrogazdasági mutatók javulása, mindenekelőtt a GDP növekedése. Miért vette fel a versenyhatóság ezt a magatartást? – tette fel a kérdést Wolfgang Münchau a Financial Times (FT) publicistája Wolfgang Karttének, a szervezet akkori vezetőjének vagy húsz éve. A válasz szerinte ma is tanulságos.

Kartte – aki 2003-ban elhunyt – a legtöbb német gazdasági törvényhozóhoz hasonlóan nem közgazdász, hanem jogász volt, ami érthetőbbé teszi gondolkodásmódját. Úgy fogta fel a munkáját a versenyhatóság élén, hogy a kisembert kell védenie a nagy embertől. Emellett úgy gondolta, hogy nem az a dolga, hogy egyenlő feltételeket teremtsen a piaci szereplőknek a gazdasági tevékenységükhöz, hanem hogy lejtőssé tegye a pályát a kisemberek felé.

 

Vesztesek

Az FT publicistája szerint az elmúlt időszak, hasonló kisember-nagy ember problémát hozott azzal a különbséggel, hogy senki sem igyekszik visszabillenteni a pályát az előbbi felé az utóbbitól. A kisebb cégek a jövedelmükhöz képest többet adóznak, mint a nagy multik. A 2008-as pénzügyi összeomlást követő válságkezelés nyomán nőttek a vagyoni és a jövedelmi különbségek. A jelentős bevándorlás és az új technológiák megjelenése bizonytalanságot szült. Ha az emiatt megrettenő embereket szánalmasnak látjuk és lekezelően bánunk velük, azzal olajat öntünk a félelmeik tüzére.

A szociális piacgazdaság olyan régi hívei, mint Kartte talán ódivatúnak tűnnek, de mindenkinél jobban látták, hogyan omlott össze Németországban az 1920-as években a liberális világrendre alapozott gazdaság, és hogyan fordult szembe azzal az emberek többsége. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a Weimari Köztársaság a nagy embert támogatta a kisemberrel szemben. Egyik jellemzője az volt, hogy a nagy ipari konszerneknek kedvezett, ami veszélyeztette a kisebb vállalkozásokat.

Hírdetés

Átszabott piac

Amikor Kartte generációja a háború után hatalomra került, elkezdték elbillenteni a piaci játékteret a kis- és középvállalkozások felé, ezzel megalapozták a német a gazdaság erősségét, igaz, egyben lassan változó természetét is. Az FT szakírója szerint ebből adódik az a tanulság, hogy nem nyilvánvaló, hogyan kell szabályozni a jövedelem és a vagyon elosztását a gazdaságban. Mérlegelni kell az egyes lehetőségek előnyeit és hátrányait.

Szerinte Margaret Thatcher, a legendás brit miniszterelnök arra adott példát az 1980-as években, hogyan lehet a kapitalizmust úgy szabályozni, hogy eközben a népesség nagyját bent tartsuk a játékban. A privatizációval bevonta az átlagos megtakarítások birtokosait a részvénypiacra, az önkormányzati lakások eladásával tulajdonossá tette a bérlőket. Ezt nem lehet ugyan megismételni, mert már nincsenek eladó cégek és lakások, ám aki meg akarja védeni a modern kapitalizmust, annak ma is meg kell találnia a módját, hogy érdekeltté tegye az átlagszavazót a rendszer fenntartásában.

Mikromutatók

Ehhez Münchau szerint a makromutatók helyett több figyelmet kell fordítani a mikromutatókra. A brexitről döntő 2016. nyári referendum előtt elfogadhatóan nőtt a brit GDP, egyetlen makrogazdasági mutató sem utalt arra, hogy a többség az EU-s kilépésre fog voksolni. A kisebb jelzőszámok azonban másról tanúskodtak. A Resolution Foundation kutatóintézet vizsgálata kiderítette, hogy a háztartások 60 százalékának szabadon elkölthető, azaz a rezsi felett megmaradó jövedelme 2002 és 2015 között stagnált. És a jövedelem nagysága szempontjából az alsó hatvan százalékot érintette ez a probléma.

A jelenlegi franciaországi tiltakozóhullám ellentétben áll a pénzügyi válságot követő gazdasági növekedéssel, ám összhangban van azzal, ami a Mckinsey Global Institute tanácsadó cég vizsgálatából kiderül, nevezetesen hogy a fejlett világban a háztartások szinte mindegyikének hirtelen megállt a jövedelemnövekedése.

Thatcher annak idején a jól képzett munkásosztály tagjait, azaz a medián jövedelem körül keresőket tudta megnyerni magának. Utódai elvesztették a középosztálynak ezt a részét, és a nyakukba kapták a brexitet. A tanulság: bármely rendszer, amely hátra hagyja a háztartások 60 százalékát, bukásra van ítélve.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »