Miért nem katolikus, amit Perintfalvi Rita tanít?

Print Friendly, PDF & Email

 

​​ 

 

Az alábbiakban Perintfalvi Rita, a Klub rádióban tavaly elhangzott egyik interjújára http://tukoraltal.blog.hu/2017/08/07/interju_velem_a_klubradioban_690 szeretnék reagálni. ​​ 

Szerencsére Magyarország még messze nem olyan progresszív gondolkodású, mint Ausztria, ahonnan Perintfalvi Rita, mint katolikus teológus, az ott már szélesebb körben elfogadott ideológiát próbálja behozni és elterjeszteni hazánkban is. A kérdés csupán az, hogy kell-e nekünk ez az ideológia? Tulajdonképpen senki nem kérdezte meg tőlünk. Egyszerűen csak nyomul erőszakosan előre, úgy hogy közben látszólag senki és semmi nem állja útját. Miért veszélyes ez ránk?

Azért, mert amit hirdet, az nem Krisztus tanítása. Továbbá azért, mert a bécsi teológusnő kedves és megnyerő stílusával nagyon sok magyar katolikust meg tud téveszteni.

Fent említett és az alábbiakban elemzett interjújában Perintfalvi Rita a melegség védelmében áll ki, miközben a Katolikus Egyházat kritizálja Krisztus tanítása miatti kiállásában. Piros színnel jelöltük az általa képviselt gondolatokat.

Interjúját rögtön úgy indítja, hogy az ő küldetése az, hogy a szeretet és az elfogadás üzenetét továbbadja a világnak.

Az igazi szeretet valóban elfogadja a másikat és nem kívánja őt megváltoztatni. De valódi szeretet-e az, amikor a másiknak azt mondom-főleg ha az ember katolikus teológusnak nevezi magát- hogy én elfogadlak téged akkor is, ha életedet nem az Isten által kijelölt rend szerint éled? Sőt azt hazudom neki, hogy „Isten téged így is elfogad, mert Biblia alapján nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy Isten az azonos neműek szerelmen alapuló életközösségét elítélné”. Ez nem csupán egy mulandó földi gyógyír? Számtalan helyen említi a Szentírás, hogy az azonos neműek szexuális kapcsolata utálatos Isten számára. Akkor is, ha egyszeri, akkor is, ha többszöri, akkor is, ha erőszakos, de akkor is ha kölcsönös vonzalmon alapul. Semmilyen esetben nem említ kivételt. ​​ Jelent-e valamit az, ha a Földön néhányan elfogadják az embert, de odaát a Teremtője elutasítja? ​​ Nem nagyobb az a szeretet, mely elmondja neki, hogy ha üdvözülni szeretne, hagyjon fel régi életével? Milyen küldetés az, mely a bűnösnek azt mondja: nem kell megváltoznod, Isten és én is elfogadlak így, ahogy vagy. Kinek a küldetése ez? Hogy nem az Igaz Istené, az biztos.

Hangsúlyosan beszél arról, hogy a másságban (utalva itt az LMBTQ–ra) lássuk meg az értéket, és ne akarjuk, hogy a világ ugyanolyan maradjon, mint mi.

Értéket természetesen lehet találni az LMBTQ emberekben is, de a deviáns szexuális irányultság semmiképpen nem nevezhető értéknek, vagy felkarolandónak, pláne nem a kereszténység számára.

Abban is téved Perintfalvi Rita, hogy a mi azt akarjuk, hogy a világ ugyanolyan maradjon, mint mi. Mindenkinek szabad választása van afelett, hogyan éli életét. Viszont ha valaki gyakorló katolikus szeretne lenni, akkor az Egyház elvárja, hogy legyen olyan, amilyennek Isten nevezi az igaz embert. A legfőbb probléma nem az, hogy ő felkarolja és pártfogolja az LMBTQ embereket, hanem az, hogy eközben elhiteti velük, hogy az ilyen bűnök teljesen összeegyeztethetők a kereszténységgel. Mi – a fundamentalistaként megbélyegzettek – nem szeretnénk az egész világot megváltoztatni, csupán azt várjuk el az Isten Egyházába érkezőktől, hogy Isten rendelése szerinti életet éljenek. Nem emberi találmányról és elvárásról van tehát szó.

Perintfalvi Rita szerint a másság problémájával küszködő embereket az őket el nem fogadó keresztények traumatizálják és sebzik meg a keresztény közösségekbe való be nem fogadás által.

De vajon ez a legnagyobb seb-e az ő életükön? Nem a „hazugság atyja” és a bűn által vannak-e megsebezve sokkal inkább? Az emberek elutasítása felett való szomorúságuk sebeit kell-e elsősorban gyógyítani, vagy az Isteni ítélet által való örök elutasítás leendő sebeit megelőzni? Melyik a nagyobb szeretet? S vajon csupán csak mi gyártottuk-e az ideológiát, miszerint a homoszexuális cselekedetek bűn, vagy ezt maga Isten tanítja így? ​​ Valóban szeretetlenség az, ha valakinek felhívják a figyelmét arra, hogy az üdvössége veszélyben van? Nem. Ez sokkal inkább egy szeretet gesztus, mintsem szeretetlenség.

Az elutasítás okát a teológusnő emberi ideológiából eredezteti, mintha Isten törvényeit nem is Isten írta volna, hanem emberek vetítették volna Istenre az ő elgondolásukat. S azokat nevezi bálványimádónak, akik a ​​ törvényeihez ragaszkodó Istenben hisznek. ​​ Szerinte csak az irgalom és a teljes elfogadás számít, amit Ferenc pápa is megfogalmaz: Ne építs magadnak faragott Istent, ​​ Ez arról is szól, hogy Isten, akit mi elgondolunk, az sokszor csak a mi elgondolásunk, és gyakran mi vetítjük bele magunkat. Mi csinálunk magunknak egy Istent, de ennek a valós Istenhez nem túl sok köze van. Ferenc pápa egy dolgot fogalmaz meg, hogy ez az Istennek a lényege, és ez az irgalom és a teljes elfogadás. És szerintem, ha ezt így a szemünk elé tesszük, tévedni nem fogunk.” Sajnos óriási tévedéseket fogalmaz meg e sorokban.

Érdekes felfigyelni a teológusnő váltakozó identitására is. Míg egyik helyen a „mi” szót használva katolikusként definiálja magát, kis idővel később már, mint egy kívülálló személy beszél a Katolikus Egyházról, jelezve tulajdonképpen ezzel azt, hogy igazából ő sem tudja, hogy a Katolikus Egyházhoz tartozik-e vagy sem. A feltett kérdésre végül úgy felel, hogy valamilyen szinten ő is megjeleníti a Katolikus Egyházat és gondolkodást, mint katolikus teológusnő, de ezen belül a kritikát is képviseli.

Közösséget vállal mindazokkal a katolikusokkal, akik a progresszív szemléletet követik, de nem vállal közösséget azokkal, akik nem helyeslik az ő működését. A kritikát pedig pontosan azok ellen és azon a ponton gyakorolja, ahol a Krisztushoz hű katolikusok az Egyház mindenkori tanítását védik. ​​ ​​ 

Téved abban is, hogy az irányába kritikával élők el szeretnék őt taposni, vagy egyszerűen az irányába kifejezett gyűlöletről lenne szó. Nincs szó másról, csupán az igazság megvédéséről és a hamisság felfedéséről, mellőzve mindenféle érzelmi megnyilvánulást. Jelen cikknek is ez a legfőbb célja.

Később azt mondja: Mikor a párbeszédet keresem, nem a hit a lényeg, mert a hívő emberben nem találom meg azt a szeretetet és az igazságosság utáni vágyat, mint egy ateistában. Ha viszont nem keressük minden esetben a hitet és az Istennel való kapcsolatot, akkor honnan ered a mi szeretetünk és igazságosságunk? ​​ Kinek a szeretete az, hogy elfogadja a bűnöst? Kinek az igazságossága az, hogy a Krisztus Egyházába bárki bebocsátást nyerhet, függetlenül attól, hogy milyen életet él? Krisztusi szeretet ez? Krisztus igazságossága ez? Nem.

Beszél Szodoma bűnéről is, de a történetet mintegy kifordítva, végül azokat hozza ki bűnösként, akik nem fogadták be az idegent és a másságot. Szerinte nem a homoszexualitás bűnéért pusztította el Isten Szodomát, hanem az idegengyűlölet és az idegenek be nem fogadása miatt. A történetben ugyanis, a teológusnő interpretációja szerint, Lót férfi vendégeit erőszakolják meg férfiak, s mindezt a be nem fogadás jegyében teszik. ​​ A be nem fogadással kapcsolatban valószínűleg azokra szándékozott utalni, akik ma nem akarják befogadni az Egyház legbelsőbb berkeibe a melegeket. ​​ Perintfalvi Rita szerint, tehát ha Isten haragja lesújt a világra, az azért lesz, mert a keresztények nem fogadták be a melegeket. Egészen abszurd, és túlmegy minden határon.

Ecseteli, hogy mennyi szenvedést jelent az elutasítás azoknak az embereknek, akik melegek, de egyidejűleg próbálnak keresztények is lenni. Egyiket sem tudják feladni, hiszen vágynak az Istenre, de a szexuális orientáltságukkal is együtt akarnak élni. Az egyházak sem igazából támogatják ezeket az embereket. Majd hozzáteszi: ebben egy nagy előrelépés egyébként Ferenc pápa gondolkodása.

A progresszív egyházi tömörülés célja tehát az, hogy az Egyház is fogadja be a másságot, és ebben a jelek szerint Ferenc pápa támogatását is élvezik. A melegek tehát az Egyház kapuit döngetik, hogy bebocsátást nyerjenek.  ​​​​ Van-e elég ember, aki belülről megtámogassa őket?

A teológusnő ezután azt fejtegeti, hogy a biblicista, szöveg szerint való értelmezés a fundamentalisták sajátsága. A Bibliában minden benne van, és benne van az ellenkezője is. A Bibliát mindig az adott kornak megfelelően kell értelmeznie az adott közösségnek és a tudósoknak, akik ehhez értenek (itt valószínűleg önmagára gondolt, mint haladó szellemiségű bibliatudósra). Végül hozzáteszi: egy ókori kultúra nyilván másképp gondolkozott, de ezt mi ma már nem vehetjük úgy át, ahogy ott áll.

E gondolatsor legnagyobb tévedése az, hogy a Szentírásban mindennek az ellenkezője is benne van. Egyszerűen azért nem igaz, mert Isten tanítása soha nem változik. Lehet, hogy a XXI. században sok progresszív teológus szeretné másképp érteni Isten szavát, mint ahogyan azt Isten eredetileg gondolta, de ettől Isten szava, és a Szentírás eredeti jelentése nem változik. Ha Isten azt mondta, hogy számára a homoszexuális cselekedetek utálatosak, akkor nem olvashatjuk ki a Szentírásból ennek az ellentettjét is.

Később kijelenti, hogy a Biblia szövegét inspirációnak kell felfogni. „Valami le van írva, ami fontos, és ezt én, a mai kor embere hogyan használom azért, hogy az életet szebbé és jobbá tegyem. A gyűlöletet a másság iránt hogyan lehet transzformálni. A főparancsolat a szeretet, s aztán mégsem azt teszik még a keresztény emberek sem.”

Szerinte tehát Isten szava, a Szentírás csak egy inspirációs szöveg, amit a mai kor emberének úgy kell használnia, hogy szebbé és jobbá tegye az emberek életét. S pontosan meg is érkeztünk a lényeghez. Hogy Isten mit vár el, az számára nem fontos, csupán az, hogy az ember jól érezze magát. Engedetlen kisgyermekek jutnak erről az ember eszébe, akiknek nem számít, hogy mit mond a szülő, a fontos csak az, hogy ők jól érzik magukat, mialatt rosszalkodnak.

Azután beszél arról, hogy a felszabadítás teológia hogyan kritizálja az Egyház azon vélekedését, hogy a szenvedés egy jó dolog, mert aki a Földön szenved, az odaát fog jutalmat kapni. ​​ Az Egyház segít a földi szenvedésen. Amikor ő a melegek mellett kiáll, éppen ez motiválja. Úgy értelmezi, hogyha az Isten a szegények a kirekesztettek, a megalázottak és a jogfosztottak oldalán áll, akkor neki is oda kell állnia.

Krisztus Egyháza valóban a szívén viseli a szenvedő emberek megsegítését, de a legfőbb jó, melyet megtehet az az, hogy a lelkileg szenvedő embereket elsegíti a tökéletes bűnbánatra, hogy azután ne kelljen azért szenvedniük, mert a társadalom kirekesztő velük szemben. Minden más elfogadó szeretet gesztus csak átmeneti fájdalomcsillapítás, mert a problémát gyökereiben nem oldja meg. Jézus valóban minden ember felé szeretetet mutatott, és a szegények és elesettek barátja volt, de soha nem állt a bűn oldalára.

A következő gondolatsorban azt fejti ki Perintfalvi Rita, hogy „Jézus nem csak egy megváltó, hanem felszabadító is, aki itt meg akarja szabadítani az embereket a szenvedéstől, s ebbe minket társként hív. Odafordulok ahhoz, akihez az adott kor nem fordul oda. Jézust, mint embert követem. Aki a társadalomból kitaszított és megalázott, azzal én párbeszédet kezdek, mint ő. A Jézusi csodák valóságtartalma kérdéses. Jézus Istensége nem a legfőbb kérdés. Az ember Jézust tekintem példának, aki cselekszik és a szolidaritásban gondolkodik.”

Jézus istensége le van degradálva, az Isteni erővel megtett csodái meg vannak kérdőjelezve. Nem marad más, mint egy szolidáris ember Jézus, és a földi jólét, és sehol nincs szó az örök reménységről. Pál apostol ellenben ezt írja a korintusiaknak írt első levelében: „Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, nyomorultabbak vagyunk minden más embernél.” ​​ (1 Kor 15, 19).

Mindezt a teológusnő betetézi még azzal, hogy Jézust, mint szabadítót úgy emlegeti, mint aki megszabadít az el nem fogadottság szenvedésétől, mindeközben pedig a lelkiismeret-furdalástól is. Ha ugyanis a meleg embert elfogadják, nincs többé bűn és nincs többé bűn miatt érzett lelkiismeret-furdalás sem. Ez lenne a felszabadító Jézus? ​​ Ezért nem kellett volna a keresztre sem mennie! ​​ Az embereket szolidárisan elfogadni és kirekesztettség miatt érzett fájdalmukat enyhíteni ugyanis bárki képes. Még csak példakép sem kell hozzá. ​​ 

Talán nem könnyű mindezt egy egyszerű hívőnek megemésztenie, de tudnunk kell, hogy az Egyház és Krisztus ellenségei ma ilyen erélyesen döntögetik Egyházunk kapuját. S mindez csak egy interjú és egyetlen érintett téma volt a teológusnővel készült számtalan közül. Mivel hazánk a teológusnő szerint 50 évvel el van maradva a nyugat progresszív teológiai szellemiségéhez képest, viharos tempóban szeretné elterjeszteni nálunk is a nyugat eretnek tanításait. Továbbra is érthetetlen, hogy a magyar Egyház vezetői miért hagyják szabadon fertőzni országunk hitét e nyugatról jövő förtelemmel.

Összességében elmondhatjuk, hogy Perintfalvi Rita a melegek védelmében, félretolva Isten eredeti tanítását, a Szentírást teljesen félreértelmezve a bűnt karolja fel, s az örök élet reménységéről szót sem ejtve, a földi jólét zászlaját lengeti. ​​ Ez nem a katolikus Egyház tanítása! Nem szabad hagynunk, hogy ezt az ideológiát hazánkban is honosítsák! Sokat kell még harcolnunk, hogy végül ne a sötétség, hanem a krisztusi világosság győzzön!

 

Johanna

 

Hasonló oldalak