Miért fájhat Cameron feje?

David Cameron néhai édesapjának – aki egyébként brókerként teremtette elő fia etoni iskoláztatásának gigantikus költségeit – off-shore befektetései voltak.

Miközben az eheti hollandiai uniós népszavazás eredményében sokan a brit kilépés-pártiakat erősítő muníciót látnak, a kormány közel 10 millió fontos hivatalos EU tájékoztatóját még a brit Választási Bizottság is kritikával illette. És miközben alig 11 hét van hátra a brit uniós tagságról szóló népszavazásig, négy hét múlva lesz egy önkormányzati választás is, amelyen többek között a londoni polgármester személyéről is döntenek a választók. És mindezzel egy időben az indiai Tata vállalat úgy döntött, nem finanszírozza tovább a Port Talbot-i acélgyár napi egy millió fontra becsült veszteségét, és eladja az üzemet – ami több mint tízezer munkahelyet sodor veszélybe Wales-ben. David Cameron brit miniszterelnöknek azonban ebben a pillanatban mégsem ezek okozzák a legnagyobb fejfájást. De menjünk szépen sorban.

A jelek szerint – éppen, hogy – eléri az érvényességi küszöböt a héten Hollandiában tartott népszavazás, amelyen az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződéséről voksolhattak az Unió soros elnökségét e félévben betöltő ország szavazói. (Ez volt az a megállapodás, amelynek alá nem írásába Viktor Janukovics ukrán elnök 2014-ben belebukott.) A referendum soha nem minősült ügydöntőnek, de mivel a szavazásra jogosultak több mint 30 százaléka részt vett, és ők több mint 60 százalékos többséggel elutasították az egyezményt, Mark Rutte holland miniszterelnök úgy nyilatkozott: politikailag lehetetlen további vita nélkül jóváhagyni a megállapodást.

Ami az Unió presztízsveszteségén túl logisztikai problémákat is felvet, ugyanis az Unió már korábban megkezdte a megállapodás részleges végrehajtását. Hogy ez hogyan lehetséges úgy, hogy egy tagállam még nem is ratifikálta azt, arról egyelőre nem szól a fáma.

Geert Wilders, az EU ellenes Szabdság párt elnöke, aki egyben a nem túl népszerű Rutte legnagyobb ellenfele is, üdvözölte az eredményt. Szerinte a hollandok egyértelműen kinyilvánították, hogy nem kívánják megállapodással jutalmazni az ukrán korrupciót.

A valóságban azonban aligha az ukrán morál befolyásolta a szavazókat, sokkal inkább az Unió és annak polkorrekt doktrínájával szembeni fenntartásaikat kívánták jelezni egy olyan népszavazáson, amelynek – szemben a brit tagságról szóló referendummal – a hollandok számára nemigen volt kézzel fogható tétje. Talán az is befolyásolta őket, hogy a maláj repülőgép tragédiája, amelyen nagyon sok holland utas veszett oda, szintén Ukrajnához köthető – hogy a gépet valószínűleg nem is ukránok, hanem a szakadárokat támogató orosz milicisták lőtték le, ekkora távolságból részletkérdés.

Hogy ez a referendum nem Ukrajnáról szólt, azt az is jól jelzi, hogy Wilders mellett ott kampányolt Nigel Farage, a brit népszavazást kikényszerítő UKIP vezér is. Szerinte a holland szavazás az egész Unió lakmusz-tesztje volt, és erősíteni fogja a Brexitért kampányolókat. Mások úgy fogalmaztak, hogy a holland eredményből látható: a britek nincsenek egyedül, és az euroszkepticizmus nem csak a szigetlakók furcsa különcsége.

A holland kormány most mindenesetre nehéz helyzetben van. Ha egészében elutasítják az ukránokkal kötött EU szerződést, az, ahogy Claude Juncker bizottsági elnök korábban fogalmazott, „kontinentális válságot” idézhet elő. Ha viszont csupán látszatmódosításokkal ratifikálják a szerződést, azt az üzenetet küldik, hogy az Unió központi politikai manővereit csakis a kilépéssel lehet megállítani. Sokan már most úgy vélik, hogy Nagy-Britannia után Hollandia lehet a következő ország, ahol népszavazást írnak ki az uniós tagságról.

David Cameron szerint ugyanakkor a holland kérdés annyira más, hogy aligha befolyásolja majd a brit szavazók döntését. A kormány viszont nagyon is szeretné befolyásolni azt. Olyannyira, hogy közel 10 millió adófizetői fontból 16 oldalas Unió-párti füzetet juttatnak el minden brit háztartásba. A kilépés pártiaknál ez igencsak nagy felháborodást keltett, mert a népszavazás szabályai szerint a két hivatalos kampány összesen 7-7 millió fontot költhet a tájékoztató és reklámanyagokra, de mert a kormány nem hivatalos kampányszervezet, rájuk nem vonatkozik a szabály. A brit választásokat felügyelő független Választási Bizottság szerint azonban így sem volt szerencsés a kormány lépése.

Az már csak hab a tortán, hogy a füzetek terjesztésének 6 millió fontos megrendelését egy a német Posta tulajdonában levő cég kapta meg. Az összeesküvés elméletek gyártói még azt is felvetik, hogy a német Postát tulajdonló egyik német állami bank igazgatótanácsában ott ül Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter, aki George Osborne brit pénzügyminiszter barátja, amiből pedig már, ugye, egyenesen következik az európai szintű összeesküvés…
Az euroszkeptikus konzervatívok ugyanakkor nyílt, és nagyon is valós összeesküvésre készülnek: azzal fenyegetik Cameront, hogy ha a kormány nem függeszti fel a füzetek kiküldését, minden területen akadályozni fogják a kormány és a törvényhozás munkáját. A kormány pro-uniós beavatkozása akkora felháborodást keltett, hogy a kilépés párti tory honatyák valószínűleg akkor is megkísérlik eltávolítani Cameront a párt éléről, ha a maradás pártiak nyernek a június 23-i népszavazáson.

Még a Port Talbot-i acélmű bizonytalan sorsa is az euroszkeptikusok malmára hajthatja a vizet, mert az uniós szabályok megkötik a kormány kezét: a munkahelyek és a hazai acélgyártás megtartása érdekében sem szubvencionálhatja a gyárat korlátlanul (lásd a MALÉV esetét). Nem mintha a hosszú távú államosítás bevett konzervatív gazdaságpolitikai módszer volna.

De az újságok szalagcímei alapján legalábbis, a több ezer állás és a brit acélipar ügye is eltörpül amellett, hogy David Cameron néhai édesapjának – aki egyébként brókerként teremtette elő fia etoni iskoláztatásának gigantikus költségeit – milyen off-shore befektetései voltak, és abból mennyit profitált a miniszterelnök, mivel a panamai iratokban az ő családjukra is rábukkantak az oknyomozó újságírók.

Persze még az amúgy sem túl magas miniszterelnöki fizetéshez képest is minimális összegekről van szó, a baj inkább azzal van, hogy a történet a „nincs off-shore befektetésem”-ből indulva a „nem profitáltam off-shore befektetésekből”-fázison át evolvált a mostani „a jövőben nem fogok profitálni off-shore befektetésekből” fejlődési szintre. A Times szemleírója Lanny Davis, Clinton elnök egykori tanácsadójának a válságmenedzselésről írott könyve alcímét idézi: „Mondd el az elején, mondd el az egészet, és mondd el te magad!” Nos, Cameron láthatóan nem ezt a stratégiát követte, és még mindig magyarázkodnia kell.

Bár olyanok is vannak, akik egyenesen a lemondását követelik, nem valószínű, hogy ezen a kis banánhéjon elcsúszna a miniszterelnök. De ha nem is csúszik el, ha le is cseng a Panama-ügy, hiába jön a nyár, Cameront egy egész korcsolyapálya várja.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »