Micsoda komolytalan brigád ez az LMP?!

Micsoda komolytalan brigád ez az LMP?!

243359_image_29314786_1444781555632683_3521457644634112000_o.jpgKi és hogyan gondolta, hogy az LMP alkalmas a kormányzásra, amikor még egy rendes leszámolást sem tudnak végrehajtani? Micsoda komolytalan brigád ez?

Teljes a káosz az LMP-ben. Hadházy Ákost eltiltották a párttisztségek viselésétől, nem sokkal később az LMP társelnöke kilépett. Tegnap a nem is olyan régen újra társelnökké választott Szél Bernadettet tiltották el a párttisztségek viselésétől. A vicc az egészben az, hogy ennek ellenére társelnöki pozícióját megtarthatja. Az azonban biztos, hogy a következő tisztújításon, ami az LMP-ben nagyjából egy-másfél év múlva esedékes, nem indulhat.

Illetve dehogy biztos. Mi biztos ebben a pártban? Szél simán elindulhat, ha az LMP következő kongresszusa úgy dönt, hogy eltörli az etikai bizottság minden döntését. Hogy tessék? Ez legalább akkora vicc, mint amikor kiderült, hogy Ungár Péter teljesen tudatosan úgy ír alá papírokat, hogy pontosan tudja, hogy nem is írhatná alá. Hogyan? Csinál ilyet komolyan vehető ember?

Most komolyan szép dolog a bázisdemokrácia (nem), de ez mégis micsoda kérem szépen? Mert nagyon úgy tűnik, hogy ez a párt még arra is alkalmatlan, hogy egy rendes vérben tocsogó tisztogatást végre tudjon hajtani. Micsoda impotens együttes ez?!

Hírdetés

És akkor meg is érkeztünk. Mi lett volna, ha ez a káosz brigád netán kormányra kerül? Rettenetes belegondolni. De abba is roppant szörnyű belegondolni, hogy mi lett volna, ha netán valami koalícióban hozzáfér az ország irányításához? Mert persze az, hogy Schmuck Erzsébet továbbra sem érti, hogy ha bezárja Paksot, a megspórolt pénzből pedig leszigeteli Magyarország összes házát, attól még nem lesz áram. Maximum sötétben nem fagyunk ketté. De persze ez a kisebb baj.

A nagyobb baj az, hogy mégis hogyan gondolta azt bárki is hosszú-hosszú évekig, hogy ez a csapat alkalmas bármire? Hogyan?

Hogyan lett a jobboldali értelmiség körében ilyen kis jópofa cuki csapat az LMP? Hogyan képzelték egyesek azt, hogy jó lenne a Fidesznek, ha egy ilyen brigáddal koalícióban kormányozna? Hogy gondolták azt, hogy mindez jót tenne Magyarországnak? Amikor ezek saját magukat sem képesek elvezetni, de talán még ez is túlzás. Mert leginkább azt sem tudják merre van előre.

Ehhez a párthoz képest ugyanis a Munkáspárt is jobban szervezett és a KDNP-n sem érdemes mosolyognia egy LMP-snek sem. Ugyanis az elmúlt két hónapban sikerült bebizonyítani, hogy nincs még egy ilyen szerencsétlen brigád a tányéron, mint ez az LMP.

<!– –>


Forrás:spiler.blog.hu
Tovább a cikkre »