Micskó András: Trianon és Niedermüller Péter szavainak margójára

Micskó András: Trianon és Niedermüller Péter szavainak margójára

Mitől “felháborító”, mitől “elfogadhatatlan”, mitől “gyalázatos” az, amit Niedermüller írt? Attól, hogy igaz?”

Ezt nem Niedermüller Péter mondta, hanem Bauer Tamás. Az a Bauer Tamás, aki soha nem tett olyan kijelentést, még csak érintőlegesen sem, hogy bármi kivetni valót találna édesapja egykori tevékenységében. Persze, ne várjuk el, hogy lakoljon a felmenő hibájáért, de tanulni azért lehet belőle.

Arról a Bauer Miklósról nem tett ilyen kijelentést, akit a szocializmus izgalmas évei alatt a rendszerbírálók „körmös Bauernek” hívtak. Azért, mert a kevésbé együttműködő gyanúsítottaknak előszeretettel kapkodta le a körmeit. Persze nem kedvtelésből. Mély együttérzésén felülkerekedve, az eszme érdekében.

Bauer a címben szereplő megállapítással Niedermüller Péter következő mondataira utalt:

„gondoljunk azokra a magyarokra is, akik Trianonnak is köszönhetően ma jobban élnek Romániában, Szlovákiában és a többi környező országban, mint mi itthon Magyarországon.”

Ezután azt is mondta, hogy

 „ebben a pillanatban nem érzem, miért kellene bocsánatot kérnem”. [Nem gondolom, hogy] „magyarnak lenni általában valami nagyon nehéz állapot lenne a környező országokban”.

Agyrém: A magyar politikus szerint jó nekünk, Trianonnak hála jobban élünk itt, Szlovákiában

Niedermüller Péter családos ember. Vagy volt. Fia és lánya van és nyilván édesapja is volt, akit – Bauerhez hasonlóan – talán szeretett. Amint gyermekei felnevelése, személyiségük, szellemi eszmélésük és gyarapodásuk, is örömmel tölthette el. Mégsem ért bennünket.

Niedermüller Péter etnográfus, tehát sokkal többet kell, hogy tudjon a különböző népekről, népcsoportokról, azok hagyományairól és lelkiségéről, mint mi, átlagemberek. Nyilván többet is tud. Több tényt és adatot. Niedermüller Péter abban egyedi, hogy vélhetően a megszerzett tudás semmiféle, megértést, együttérzést, azonosulást nem ébresztett benne. Ha igen, ellenségeset. Miért foglalkozik valaki olyasmivel, amivel képtelen azonosulni?

Hírdetés

Mert ugye, vagyunk akik értjük és átérezzük, mit jelent a miénk összefüggésében élni és megélni. Közünk van a társainkhoz, a családunkhoz, a történelmünkhöz, a közösségünkhöz. Igényünk van, hogy nekik is közük legyen hozzánk. Bensőséges, amikor a gyermekünk a nyakunkba kapaszkodik. Merjük azt megélni. Öröm, ha tanúi lehetünk a sikereinek. És bizony adott esetben azt az érzékenységet is megengedjük magunknak, hogy olykor könnybe lábadjon a szemünk. Mert ugye, vagyunk így jópáran!

Vagyunk, akik elkeserítőnek érezzük, ha a tatárjárásra gondolunk. Nyolcszáz év után is osztozunk a pusztulás fájdalmában – úgy érezzük – bennünket is ért. Szívből sajnáljuk a kemencékben bennégett gyermekeket. Fáj nekünk. Kicsit mintha a mieink volnának. Mintha a mi vérünk lett volna mind.

Vagyunk, akik elérzékenyülünk, ha meghalljuk a Nem tudhatomot. Fölindít bennünket gyermekkorunk messzeringó emléke, hisz nekünk nem térkép e táj. Értjük „miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp”, értjük a sírokat, s tudjuk, a köztük motozó anyóka a saját nagymamánk.

Vagyunk, akik észrevesszük, ha valahol magyar zászló lobog. A mienknek érezzük. Hozzánk tartozik, s mi hozzá tartozunk. Ha a himnusz felcsendül, nekünk arra fel kell állnunk. Akaratlanul is együtt énekeljük a többiekkel, és kihúzzuk magunkat. Érezzük, mit akart mondani Kölcsey, és miért azt írta, amit írt. Akkor ott, le tudunk térdepelni az Úr előtt, gondolatban. A lelátón, és nem a focipályán.

Vagyunk, akiknek nem bárdolatlan ordítozás a stadionban zengő Nélküled. Meghalljuk, ha arra járunk, és sajnáljuk, hogy nem lehetünk belül. A többiekkel. Ha belül vagyunk, hát persze, hogy énekeljük mi is. Azokkal, akik – mint mi – mind magyarok. Mert egy vérből valók vagyunk. Pátosz nélkül, csak úgy hétköznapiasan büszkék leszünk ettől és boldogok.

Niedermüller Péter nem. És ezért mond ilyeneket.

Ne haragudjunk rá ezért. Niedermüller Péter azt hiszi, ha egy kicsit többet keres valaki a határon túl, akkor mindjárt „jobb” neki. Hogy azzal minden rendben van. Hogy azzal van rendben minden. Azért gondolja ezt, mert nem érzi azt, amit mi. Ha tanulta, akkor sem. Azt hiszi, nem valami nehéz magyarnak lenni ott. Hogy a határon túl a pénzzel ki vagyunk fizetve. Hogy nem emlékszünk a nagyszüleinkre, a szüleinkre, a szavaikra és a tekintetükre. Hogy nem emlékszünk a lehajtott fejükre és az összeszorított szájukra. Mert ő nem emlékszik. Hogy nem hagyott nyomot bennünk, és nem határozta meg örökre a tudatunkat. Mert neki nem hagyott. Azt hiszi, a pénz identitás. Mert neki az. Ne haragudjunk rá ezért!

Ez a Niedermüller Péter ugyanaz a Niedermüller Péter, aki azt is mondta:

“Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket,… a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik…[ellen], akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen: ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük. Ez a családelképzelés.”

Hát mi mást mondhatott volna ez a Niedermüller Péter a trianoni évfordulón?

Ne haragudjunk rá! Mert aki nem tudja, mi a szerelem, nem tudhatja, mi a boldogság. Aki nem tudja, mi az összetartozás, annak nem fájhat a hiánya. Niedermüller Péter még csak nem is hazaáruló. Mert aki nem érzi hazájának az országot ahol él, az nem árulhatja el azt – ahogy nem árulhatja el a benne élő honfitársait sem, mert ők nem is a honfitársai. Niedermüller Péter nem tudja, mit jelent ez a szó. Egy szerencsétlen ember, aki, mint mondja, egy rémisztő képződménynek érzi magát. Gondolkodjunk el ezen. Bizonyára nem lehet könnyű! Ezért ne haragudjunk rá érte!

Inkább azon gondolkodjunk el, hogy juthattunk oda, hogy ő Magyarországon bárkinek a képviselője lehet!

Micskó András


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »