Miau

Miau

Csak úgy dőlt kifelé a pszichedélia, midőn a két macska élénk érdeklődésétől kísérve és egyben hathatós segítségével kinyílt a boríték. Ez a két macska (anya és két hónapos fia) talán a legkedvesebb az összes eddigiek közül, mindenesetre a legkommunikatívabbak. Az együtt töltött idő felettébb hasznos egészségügyi és érzelmi szempontból egyaránt, és akkor még a kiapadhatatlan humorforrás. Macskákkal élni jó, még a kutyák is így gondolják. Még akkor is, ha az ifjú kandúr (mint éppen most, miután beleírt ebbe az írásba) a puli fejéről célozza meg a padot.

http://mno.hu/

Szóval a borítékban két könyv lapul, most jöttek a kiadótól (Helikon, Trubadúr sorozat) frissiben, és olyan színpompásak a borítók, mint ha Ken Kesey buszáról dobták volna be őket a kertbe, ahogyan azt egy rendes amerikai elővárosban szokás, láttam filmeken. Az egyik Charles Bukowski kötete, a Macskák. Na, helyben vagyunk, mondom, és mutatom a cirmosoknak, maradva a borítónál egyelőre. Azt már látjuk, hogy az eddigi Bukowski-sorozat(ok) fedlapjaihoz képest jelentős a dizájnváltás, tobzódás indult. Odabent is sok az illusztráció, ott már feketén-fehéren, és mindegyik drMáriás munkája. És igen nagy ötlet volt összeereszteni a tudós kollégákat. A prózaverseket, novellákat, regény- és levélrészleteket Pritz Péter fordította. Én Pritz Péterrel évente nagyjából egyszer találkozom, és most már szilárd meggyőződésemmé vált, hogy a közbeeső időt ő fordítással tölti. Vagy ír. Esetleg néha eszik valamit. Azon tűnődöm most, miközben a kölyköt az anyjával közösen próbáljuk kiszabadítani egy horgolt terítő fogságából, hogy ez bitang nagy felelősség ám. A szép számú magyarul olvasó Bukowski-rajongónak az ő fordításai jelentik a kultikussá nemesedett szerző műveit. Így a „magyar Bukowski” egy kicsit Pritz Péter is. Líránál különösen.

Na de haladjunk beljebb. Az élet egyik nagy mesterének figyelmes követői eddig is tudták, hogy kedvenc írójuk nem csupán a különféle alkoholok és versenylovak, valamint nőnemű olvasói iránt mutatott határozott érdeklődést, de a macskák iránt sem volt közömbös, sőt. Teljesen természetes volt számára, hogy ha etetni kell, akkor etetni kell, és nincs az az ingyenpiás hollywoodi hőbörgés, ami visszatarthatná. Korunk Dylan Thomasának tagadhatatlanul zord külseje mögött imigyen rejtezett az érző lélek. Ekképp azonban, kötetbe rendezve, immár a napnál is világosabb, hogy a morcos Charlie egyszerűen macskabolond volt, és ezt helyesen tette. De azért ne gondoljunk holmi rózsaszín köntösű cicamicázásra, inkább így megy ez, mint például a Kis tigrisek mindenhol című költeményben: „[…] vagy arra kelek, / hogy hangokat hallok / kiugrok az ágyból, késsel a kezemben / belopakodok a konyhába és / ott találom bordélyházas Sam egyik / macskáját, amint a mosogató körül mászkál / vagy a fridzsider tetején ül. / Sam vezeti a sarki / szerelemszalont / a lányai az ajtóban állnak / a napsütésben / a lámpák / pirosra majd zöldre váltanak, pirosra majd zöldre váltanak / és Sam macskái értenek valamit mindebből / ahogy a nappalok és az éjszakák is.” Gyönyörű. Ahogy a delíriumos ébredésből (az ugye tiszta, hogy a kés az ágyban van, de legalábbis a nachtkasztnin, kézügyben, hisz a főhős csak később jut el a konyháig, ahol normális esetben tartjuk) egy macska segítségével rögvest eljutunk az univerzum slampos rendjéig.

http://mno.hu/

Verselemzés vége, jöhet az életvezetési útmutató: „Ha rosszul érzi magát az ember, csak ránéz a macskákra, és már jobban is érzi magát, mert ők tudják, hogy minden úgy van, ahogy van. Nincs min izgulni.” Olyannyira, hogy most látom, kifutok a helyből. A másik könyv a borítékból Hunter S. Thompson fő műve. Jó lesz az is, legközelebb.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.11.11.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »