Mianmari püspök: „A székesegyházat megtámadni olyan, mintha a hívek szívébe döfnének”

Mianmari püspök: „A székesegyházat megtámadni olyan, mintha a hívek szívébe döfnének”

Leégett a mianmari hakhai egyházmegye Thantlang nevű városában található Szent Miklós-templom. A Fides hírügynökség forrásai szerint november 24–28-án a mianmari hadsereg 80 épületet gyújtott fel az ország nyugati felében, Chin államban található Thantlangban.

A hadsereg a helyieket a lázadókkal való együttműködéssel vádolta. A helyiek beszámolói szerint az erőszakos cselekmények november 24-én kezdődtek és legalább négy napig tartottak a városban, ahol katolikus és protestáns hívek is élnek. A leégett Szent Miklós-templom 28 évvel ezelőtt épült; és bár a helyi katolikus közösség kicsi, két papot is adott az Egyháznak. Az utóbbi hónapokban már többször is érte támadás a helyi közösséget. A mianmari hadsereg (Tatmadaw) és a Chin állam Védelmi Erői (Chinland Defense Force, CDF) ifjúsági milíciái közötti heves harcok miatt Thantlang teljes lakossága (mintegy 10 ezer fő) kénytelen volt elmenekülni, miközben a hadsereg felgyújtotta üresen maradt házaikat.

„Miközben a mianmari hadsereg civilek házait égeti le, letartóztatja és megöli a helyi lakosokat, az emberek az erdőkbe menekülnek az ország különböző részein: ez történik Chin államban, valamint Shan és Kayah államokban is” (vagyis a hakhai, pekhoni és loikaw-i egyházmegyékben) – jelentette a Fides hírügynökség helyi forrása. E három régióban az ifjúsági milícia ellenállása szervezettebb a mianmari hadsereggel szemben, amely megtorlásként a civil lakosságot zaklatja.

A keresztény istentiszteleti helyek elleni támadások miatt Peter Hla, a Shan állambeli pekhoni egyházmegye püspöke szívből jövő levelet írt a mianmari hadsereg helyi vezetőjének. A levélben, melyet a Fides hírügynökség is megkapott, a püspök fájdalommal idézte fel pekhoni Szent Szív-székesegyházat ért támadásokat, melyre a mianmari erők öt hónap alatt háromszor lőttek rakétákkal.

„A székesegyházat megtámadni olyan, mintha a hívek szívébe döfnénk. Minden hívet elszomorítanak a történtek – írta Hla püspök. A pekhoni egyházmegye – szólt a szöveg – mindig is szívélyes kapcsolatot ápolt a helyi hadsereg képviselőivel, és e kapcsolatot hajlandó folytatni a kölcsönös tisztelet jegyében. „De ha még egyszer katolikus épületeket támadnak meg, minden kapcsolatot megszakítunk, melynek mindannyiunk számára fájdalmas következményei lesznek”; újabb feszültségeket és viszályt szül egy olyan társadalomban, amely már így is polgárháborús konfliktussal küzd.

Hírdetés

A civil lakosság és az imahelyek ellen elkövetett indokolatlan erőszakos cselekmények növelik a frusztrációt és a fiatalok fellépését a hadsereg ellen – írta egy helyi pap a Fides hírügynökségnek, kiemelve, hogy a templomok egyre inkább a hadsereg támadásainak célpontjává válnak, míg nincs hasonlóra példa a pagodák és buddhista templomok esetében. A katolikusok és más felekezetek hívei rémültek, a keresztény közösségek elleni célzott megtorlástól tartanak.

A pekhoni egyházmegye lakossága nagyjából 340 ezer fő (sokan a san, pa’o, intha, karen és kayan etnikai kisebbségekhez tartoznak). A lakosságból 55 ezer fő katolikus. Mianmar népességének 6%-a keresztény, 90%-a buddhista; a legutóbbi, 2016-os felmérések szerint a keresztények főleg Chin, Kayah és Kachin államokban élnek. Mivel javarészt etnikai kisebbségekhez tartoznak – történelmük során a központi kormánytól való elszakadásukért harcoltak –, a mianmari hadsereg, melynek tagjai főként buddhista birmánok, etnikai és vallási alapon is régóta gyűlöletet táplál irántuk.

Fordította: Baranyai Judit

Forrás: Fides

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »