Mi vezetett a harmadik generációs bevándorló győzelméhez?

Mi vezetett a harmadik generációs bevándorló győzelméhez?

Miután Sadiq Khant polgármesterré választották, lapunk Londonban járt utána, hogy mi vezetett a pakisztáni buszvezető gyermekének, egy harmadik generációs bevándorlónak a győzelméhez. Helyieket kérdeztünk arról, mi befolyásolta őket abban, kihez húzzák be az X-et.

Hogy megértsük a választási eredményeket, először magát Londont kell felfogni. Adott egy több mint 3 millió, Egyesült Királyságon kívül született lakónak otthont adó metropolis, amelyben az élet minden téren multikulturális. Harry Richardson, a londoni King’s College Konzervatív Társaságának elnöke úgy fogalmazott, a londoni közeg „fiatalabb, liberálisabb és sokszínűbb, mint Nagy-Britannia többi része”. Cristopher Cawley, a Manchesteri Egyetem egy londoni diákja úgy látja, ez az eredmény többek között az országosan tapasztalható balra tolódás eredménye, ami a toryk több balul sikerült intézkedésének következménye.

Volom András, a King’s College nemzetközi kapcsolatok-politológia szakos tanulója úgy érezte, hogy valójában Zac Goldsmithnek, a konzervatív jelöltnek „sosem volt sok esélye”. Véleménye szerint túl nagy falatnak bizonyult neki az, hogy Boris Johnson, a korábbi polgármester ikonikus regnálása után valami újat mutasson. Ugyan Goldsmithnek hangsúlyos volt a fenntarthatóság és zöldenergia iránti elkötelezettsége, de ez egyértelműen nem tudott olyan szinten rezonálni a londoni tömegekkel, mint Khan lényegre törő, akcióközpontú programja.

„Goldsmith programja az angol történelem legnyíltabban rasszista kampánya volt” – vélte Arthur Salisbury egyetemista, s hozzá is tette, hogy a kampány előtt a konzervatívok jelöltje a torykon belül a népszerűbbek közé tartozott. A Khant radikális iszlamizmussal összekötő kampány Emma Hyett tanuló szerint egyértelműen visszavetette a toryk esélyeit, főleg, hogyha figyelembe vesszük a fentebb említett sokszínűséget. Egy ilyen, multikulturális közegben megbukott az a fajta negatív öndefiniálás, ami a konzervatívok elsöprő győzelmét hozta a legutóbbi parlamenti választásokon.

Ugyan elsőre úgy tűnhetett, hogy Khan származása hátrány lehet, ám végül mégis ez hozta meg neki a győzelmet. „Míg Zac Goldsmith egy milliárdos fia, aki elit oktatásban részesült és semmiféle kisebbségi háttere nincs, addig Sadiq Khan egy Pakisztánból bevándorolt muszlim buszvezető fia. Ez az éles kontraszt szinte már szimbolikus jelentőségűnek is tekinthető” – nyilatkozta lapuknak Hedi Jr. Bouchlaka, a King’s College joghallgatója. Azt is hozzátette, hogy Zac Goldsmith kiállása a brit EU-kilépéssel kapcsolatban őt magát is a befolyásolta, mint feltehetően sok más európai londonit.

Tisztán látható, hogy Zac Goldsmith kampánya elsősorban ellenfelének lejáratására irányult, és a programok éles különbsége nagy behatással volt a végső eredményre. A konzervatív jelölt többek között a tömegközlekedésben dolgozókkal is összeütközésbe került, akiknek befolyása a munkásosztály körében megkérdőjelezhetetlen. Danny Filernek, a UCL Egyetem Labour Szövetsége elnökének véleménye is kiemelte a programokban fellelhető éles különbséget: „A tömegközlekedési árak befagyasztása, olcsó lakások biztosítása és a levegő minőségének javítása mind prioritást élvezett Sadiq Khan programjában, és úgy gondolom, hogy a győzelme elsősorban ennek köszönhető. Annak, amit a városnak nyújtani tud.”

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 09.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »