Mi vagyunk Európa jövője!

A szakadék a fősodratú, ha úgy tetszik Brüsszel által diktált politika és az európai őshonos nemzetekhez tartozó polgárok elvárásai között egyre mélyül. Ezt a nyilvánvaló feszültséget az Unió vezetői, illetve az ő akaratukat képviselő helyi prominensek bekeményítéssel kívánják kezelni. Németországban, ahol egyes helyeken már odáig mennek az állampolgári jogok idegen érdekektől vezérelt megtaposásában, hogy használatban nem levő ingatlanokat sajátítanak ki (magyarán vesznek el erőszakkal, azaz rabolnak el jogos tulajdonosaiktól), azért, hogy illegális bevándorlókat, zömmel hódító szándékkal érkező muszlim betolakodókat költöztessenek beléjük, George Orwell „1984” című regényében leír brutális diktatúra eszközeitől sem visszariadva ellenőrzik a nyilvánosságot. Megesik, hogy letöltendő börtönbüntetésre ítélik azokat, akik őszintén leírják véleményüket egy közösségi portálon a hívatlan, idegen kultúrájú, asszimilálódni, beilleszkedni nem akaró jövevényekről. Hasonló a helyzet Svédországban és Norvégiában a sajtószabadság nagyobb dicsőségére. London muszlim polgármestere idáig ment, hogy képes volt kijelenteni az ismételt terrortámadásokra reagálva, hogy a nagyvárosi léthez hozzátartozik a terror. Micsoda észveszejtő demagógia! Amíg a muszlimok meg nem jelentek tömegesen Európában, addig a terror legfeljebb „fals flag” hadműveletek formájában volt jelen Európa nagyvárosaiban (lásd bolognai merényletet) s nem úgy, mint napi jelenség. Ha azt mondta volna Sadiq Khan, hogy amennyiben Európa nagyvárosainak muszlimizálódása folytatódik, akkor mindennapossá lesza terror, amivel a bennszülöttek kénytelenek lesznek együtt élni, akkor igaza lett volna.  Magyarán nem a nagyvárosi léttel van a gond, hanem a városvezető hitsorsosaival. Európa térképén jól kirajzolható a „menekültekről”, azok beilleszkedéséről, a multikulturalizmusról szóló „újbeszél” és az európai kultúra végveszélybe kerüléséről szóló lényeglátó retorika mentén az önelveszejtő abnormalitás és a hosszú távú önfenntartásra alkalmas normális gondolkodás határvonala. Ez a határvonal Közép- és Kelet-Európa valamint Nyugat-Európa között húzódik. Orbán Viktor a muszlimizált, kevert fajú Európa megteremtésének legkeményebb, leghatékonyabb, legkövetkezetesebb ellenzője és régiónk integrációnak első számú motorja. Az pedig, hogy eme integráció támogatói közé Orbán ügyes politikájának eredményeképpen felsorakozott Izrael államelnöke, Benjamin Netanjahu, akkor is egy nagy fontos fegyvertény, ha Izrael palesztin-politikájával szemben egészséges igazságérzettel rendelkező embereknek bőven akadhat fenntartása.Nem volt meglepő, hogy a nyári uborkaszezon hagyományosan legjelentősebb politikai esemény-sorozatának, a tusványosi nyári szabadegyetemnek záróakkordjaként elmondott miniszterelnöki beszéd is részletesen foglalkozott ezzel a témával. Egy vélhetően megrendezett provokáció megpróbálta ugyan média-hekk útján „elvinni a show-t”, de Orbán beszéde a racionalitásvezérelt, orruknál tovább látó szavazók számára így is világos képet adott a jelen helyzetről. A jól felépített magvas beszéd foglalkozott az erős állam ismérveivel alkalmazva azt némi önkritikával Magyarországra (a miniszterelnök nem tagadta: a haderőfejlesztés eleddig elmaradt és a demográfia terén minden erőfeszítés dacára is csak részsikereket értek el), de ami ennél is fontosabb, egész Európa számára mutatta meg a kiutat a migránsválságból.A miniszterelnök a tőle megszokott stílusban beszélt, köntörfalazásmentesen, nem ritkán tabukat döngetve, jogos élvezettel belegyalogolva a „politikai korrektségnek” legújabbkori közkreténség szabályrendszerének tabuiba. Rámutatott arra, hogy a muszlim betolakodók integrálásának szólama irreális, hogy „sikeres integrációt nem ismerünk” s arra is, hogy mi húzódik meg ennek az alapigazságnak a hátterében „az Európába érkező muszlim közösségek a saját kultúrájukat, a saját hitüket, a saját életvezetésüket és a saját életelveiket erősebbnek és értékesebbnek tekintik, mint mi a sajátunkat, illetve ahogyan ők tekintik a mienket. Tehát az a helyzet, hogy élettiszteletben, életigenlésben, elköteleződésben, egyéni érdekek, eszmék alárendelésében ma – tetszik-e ez nekünk vagy nem – a muszlim közösségek erősebbek, mint a keresztény közösségek. Miért is akarna valaki a saját erős kultúrája helyett egy nála gyengébbnek tűnőt magáévá tenni? Nem fogják.” Azt sem kerülte meg Orbán Viktor, hogy a beözönlő muszlimok a maguk képére akarják formálni kontinensünket, ami persze a tájékozott emberek számára evidencia, elég a keresőbe beütni néhány kulcsszót és egyenesen a magabiztosságukban a teljes őszinteségig elmenő érintettek szájából hallhatjuk, hogy Európát meghódítandó területnek tekintik. Ezzel kapcsolatban a magyar kormányfő, utalva a fősodratú uniós politika visszatérő rágalmára, a szolidaritás állítólagos hiányára, leszögezte: „nem lehetünk szolidárisak olyan eszmékkel, emberekkel és népcsoportokkal, amelyek éppen azt a célt tűzik ki, hogy megváltoztassák azt az európai kultúrát, ami egyébként az európai kultúrának a lényegét, értelmét és célját adja.”Orbán Viktor rámutatott a jövő év választások valódi tétjére. „építeni nehéz és hosszú folyamat, rombolni pedig könnyű, és kevés idő kell hozzá. (…) Magyarország Trianon óta nem állt olyan közel ahhoz, hogy újra erős, virágzó és tekintélyes európai ország legyen, mint most. S Trianon óta nem álltunk olyan közel ahhoz, hogy a nemzetünk visszanyerje az önbizalmát és az életerejét, mint éppen most. S abban is biztos vagyok, hogyha megint idegen, globális érdekeket kiszolgáló kormányzata lesz Magyarországnak, akkor ezt a történelmi esélyt nem egy választási ciklusra, hanem megint évtizedekre elveszíthetik a magyarok.”Az ellenzéki reakciók visszaigazolják Orbán Viktor szavait. A lényeglátó, a reális veszélyekkel számoló, alapigazságokból építkező beszéd Vona Gábor közleménye szerint  Orbán Viktornak  a „saját démonaival” való küzdelme, ellenségkép-kreálás. Jól beilleszkedik ez a demagóg rágalom a Jobbik újsütetű, a baloldali szavazók megnyerését célzó, a nyílt nemzetárulástól sem visszariadó politikai vonalvezetésébe, mely szerint „a kivándorlás nagyobb baj a bevándorlásnál.” (Dehogy nagyobb: az egyik visszafordítható,  a másik nem, ráadásul csak idő kérdése, hogy az élhetetlenné váló Nyugatról nagyobb számban jöjjenek haza honfitársaink). De azt se feledjük, hogy a Jobbik szerint az illegális bevándorlás ellen hatékonyan küzdő Orbán nagyobb ellenség, mint az Európa muszlim megszállását anyagilag, maffiaszerű hálózatának emberi munkájával és retorikai szinten egyaránt támogató Soros. A kevert fajú muszlimizált Európa jövőképe nem kitaláció, nem a Fidesz-propaganda terméke, mint a Jobbik sugallja, hanem egy 1925-ben, Koudenhove-Kalergi gróf által vizionált lázálom, mely mára megvalósítási szakaszba érkezett. A magát baloldalnak nevező politikai bűnszövetségre szót vesztegetni sem érdemes, ők a rendszerváltás hajnala óta eltelt harminc esztendőben minden lehetséges alkalommal szembementek a nemzeti érdekekkel, s most is ezt teszik, midőn a nemzet- és hazavédő magyar politikát Brüsszelben rendre hátba támadják. Orbán Viktor Bogár Lászlót és Drábik Jánost idéző nyíltsággal beszélt az európai politikát megosztó legfontosabb törésvonalról, annyi különbséggel, hogy a „láthatatlan és ellenőrizhetetlen globális hatalmi rendszert” (Bogár) avagy a „szervezett magánhatalmat” (Drábik) röviden globális elitekként említette: ”ebben a küzdelemben, amely a globális elitek politikába delegált képviselői és a hazafias érzelmű politikai vezetők és országok közötti küzdelmet illeti, Magyarország jó oldalon, a hazafiak oldalán áll.” Arra is rá mert Orbán mutatni, hogy „kulturális identitás nincs stabil etnikai összetétel nélkül. Egy ország etnikai összetételét megváltoztatni azonos a kulturális identitás megváltoztatásával.” Márpedig Nyugat-Európában ez zajlik és a folyamat megállíthatatlannak tűnik. Ezzel együtt Orbán megmutatta a kiutat, melyet az Uniós elit követhetne, ha netán hirtelen „megdöbben és megjavul” (copyright by Szőcs Géza): az Európai Bizottság hatalmi túlterjeszkedését meg kell szüntetni, az ellenőrizetlen bevándorlást meg kell állítani, az illegális bevándorlókat haza kell szállítani, a Balkánt integrálni kell s végül történelmi szerződést kell kötni Törökországgal és Oroszországgal. Orbán Viktor joggal zárhatta így beszédét: „huszonhét éve itt, Közép-Európában abban hittünk, hogy Európa a jövőnk, most azt érezzük, hogy mi vagyunk Európa jövője.” Hasonlóan látja ezt Orbán Viktor előadótársa és régi szövetségese, Tőkés László is, aki beszédében rámutatott: Orbán „elnöklete alatt álló visegrádi négyek csoportjában is biztos támaszra számítunk. Isten valóságos csodája, hogy eme volt kommunista országok talaján, a volt Berlini fal innenső oldalán kifejlődött ez az új keletű európai szövetség, mely eséllyel kél a jobb sorsra érdemes Unió védelmére.” Igen, erről van szó: míg az autoimmun betegséggel küzdő Nyugat javában számolja fel önmagát, térségünk egészséges védekező reflexe képviseli a többezer éves európai kultúra önfenntartását és képezi a fehér keresztény kultúra jövőjének zálogát.  
Borbély Zsolt Attila
Ezt a szöveget 2017. július 24.-én írtam az Erdélyi Naplónak, de csak most tettem fel a blogra, mert megjelenésének idején, július 26.-án az Emi táborban voltam és a szálláson nem volt wifi. A megfogalmazott gondolatok még aktuálisak.


Forrás:bzsa.blogspot.com
Tovább a cikkre »