Mi kerüljön magyar üzenetként a Mihály-kapu időkapszulájába?

Mi kerüljön magyar üzenetként a Mihály-kapu időkapszulájába?

A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás örömmel értesült arról, hogy a város történelmére vonatkozó emlékek kerültek elő a pozsonyi Mihály-kapu süvege csúcsán álló – a sárkánnyal küzdő Szent Mihályt ábrázoló – szobor fejrészében elhelyezett időkapszulából.

A várhatóan 2022-re megújuló szoborba ismét időkapszula kerül. Üdvözöljük Matúš Vallo főpolgármester kezdeményezését, miszerint a nyilvánosság is javasolhat üzenetet.

Hírdetés

 A multietnikus Pozsonyban évszázadok óta élnek együtt németek, szlovákok, magyarok és számos más közösség képviselői. A város – hagyományaiból adódóan és mai hivatalos állásfoglalásai szerint is – többnemzetiségűként határozza meg önmagát, és a népszámlálási eredmények alapján szintén annak tekintendő.

Társulásunk egyeztetésre hívja fel a Pozsonyban működő magyar vagy részben magyar civil szervezeteket az üzenet pontos megfogalmazását illetően. Ezzel egyidejűleg az ügyben egyeztetést kezdeményez az illetékes városi szervekkel és intézményekkel.

(Pozsonyi Kifli/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »