Mi kell ahhoz, hogy valaki elismert magyar történész legyen?

Mi kell ahhoz, hogy valaki elismert magyar történész legyen?

„Sajnos idehaza valaki akkor számít történésznek, ha idős, férfi, az ELTE-n végzett, és valamilyen állami tudományos intézményben dolgozik. Provokatív, sztereotip, általános vélemény ez, tudom, de kissé leegyszerűsítve így lehetne jellemezni azokat a paramétereket, amelyek az érvényesüléshez szükségesek a mai magyar történelemtudományban” – ezt Illik Péter, a Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium történelemtanára mondja.

Illik Péter angolul tart történelemórát középiskolásoknak, 2009-ben doktorált, fő kutatási területe a XVI–XVII. századi magyar és egyetemes történelem, több ismeretterjesztő és szakkönyv, cikk szerzője, 2016-ban és 2017-ben Cambridge-ben vett részt tanártovábbképzésen. Állítja, ma egy fiatal történésznek nehezített pályát kell bejárnia, ha a közoktatásban dolgozik.

A „fiatal” természetesen relatív, Illik Péter 39 éves, kétgyermekes családapa, de történészként még a fiatalok közé tartozik – olyannyira, hogy az akadémiai ösztöndíjpályázatokon negyvenöt éves koráig számít valaki fiatal kutatónak. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) vagy éppen a korábbi Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok pályázatainak legtöbbször alapfeltétele az is, hogy valaki a felsőoktatásban vagy éppen magán az MTA-n dolgozzon, kutasson, azaz kutatói pályája valamilyen intézményhez kötődjön. „Így én hiába folytatok tudományos tevékenységet, hiába kutatok, ezekből a lehetőségekből eleve ki vagyok zárva” – mondja.

Illik Péter most magáról a magyar történettudomány helyzetéről ír könyvet. Az eddig elkészült részek kemény megállapításokat tartalmaznak, amelyek biztosan nagy vitákat váltanak majd ki, de a szakember célja éppen az, hogy kezdődjön nyilvános vita olyan kérdésekről, amelyeket eddig nem nagyon bolygatott senki. „A Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Szegedi, a Pécsi Tudományegyetem vagy éppen az egri Eszterházy Károly Egyetem oktatói és a hozzám hasonlóan az egyetemi szférán kívül működő történészek sok esetben nehezebb helyzetben vannak, mint a budapestiek” – fejti ki.

A készülő műben Alexandre Afonso közgazdász, a Leideni Egyetem kutatója könyvére is hivatkozik, a nagy vihart kavart mű címe már önmagában provokáció: How Academia Resembles a Drug Gang (magyarul a Kontent blog írt róla recenziót A tudományos világ úgy működik, mint egy drogkartell? címmel). E szerint a tudományos életben ugyanúgy vannak a saját pozícióikat védő csoportok, amelyek tagjai hajlamosak kisajátítani a rendelkezésre álló erőforrásokat. Illik Péter szerint ez praktikusan azt jelenti, hogy „a magyar történettudományban minden korszaknak megvan a maga néhány úgynevezett sztártörténésze, általában ők nyilatkoznak a sajtónak, ők kapnak több publikációs lehetőséget, főként ők és ismerőseik nyerik a pályázatokat, és természetesen jól ismerik egymást, összetartanak”. Úgy tapasztalja, ebbe a körbe kívülről nagyon nehéz bekerülni, főként ha bizonyos kérdésekben még el is tér a jelentkező véleménye a fősodortól.

http://mno.hu/

Mint mesélte, vele előfordult már, hogy egy idősebb történész könyvéről írt recenzióját azzal dobták vissza egy folyóirat szerkesztőségében, hogy „neki csak ne legyen véleménye az idősebb és tapasztaltabb kollégáról, főleg ne bírálja”.

„Utána megnéztem, több publikációm volt, mint az illetőnek” – méltatlankodik.

A fenti helyzet egyik oka az, hogy a magyar történettudományban „igazságharcok” folynak: „nálunk még mindig a pozitivista felfogás érvényesül, miszerint a történész az adott korról, témáról összegyűjti a fellelhető forrásokat, információkat, majd megállapítja belőlük az igazságot”, miközben a történettudományban csak a megtörtént dolgok tekinthetők ténynek, következtetéseket eltérő módon lehet levonni belőlük; létezhetnek alternatív narratívák is egymás mellett legitim módon.

A probléma egyik gyökere persze a forráshiány: pénzből a 2000-es évek eleje óta egyre kevesebb van a történettudományban is. „A fiatal történészek helyzete azért is egyre nehezebb, mert a hazai intézményrendszer egyre kevésbé tudja felszívni az egyetemről kikerülőket, így sokan, bár történelemmel szeretnének foglalkozni, kénytelenek teljesen más utat választani” – ecseteli a helyzetet Illik Péter.

Ugyanakkor szerinte az is „céhes” működést jelez, hogy a körön belül lévők gyakran egy egyetemi katedra mellett még egyszerre birtokosai ösztöndíjaknak, szerkesztőségi tagok szaklapnál és kuratóriumi tagok különböző bizottságokban. „Ez így már olyan, mintha több főállásuk lenne egyszerre, miközben ezzel is egzisztenciális lehetőségtől fosztanak meg másokat” – hívja fel a problémára figyelmet. Úgy véli, a szakmán belül látszik, ha egy ösztöndíjat célzottan írnak ki valakire.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.01.26.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »