Mi, hol, mikor?

Mi, hol, mikor?

Várfesztivál Nagyajtán

A program: Ma 15 órától ünnepélyes megnyitó, Sorbán Enikő népdalénekes előadása, a III. Citera műhelymunka gálaműsora, 16 órától kézműves- és gyermekfoglalkozás, 16.30-tól Látva lássanak – az Ady Endre-emlékkiállítás megnyitója, 17 órától borkóstoló, 18 órától Román Ábel orgonakoncertje, majd szervezett látogatás a vár­templomban Fekete Levente unitárius lelkész vezetésével, 19.30-tól Legbelső Kör-koncert, 21 órától Szabó Balázs Bandája-koncert, 23 órától tábortűz, közös zenélés. Szombaton: 12 órától kézműves-foglalkozás, kézműves vásár és gyermekfoglalkozás, 12–18 óráig Szabó Károly: Cianotípia gyerekeknek, 13 órától Szekeres Attila István heraldikus elő­adása: Címereink, 13 órától hangszersimogató – Lelkes zenekar, 14 órától nagyajtai művészek kerekasztal-beszélgetése, 16 órától pálinkakóstoló, 16.30-tól felnőtt mesemondás, 18 órától Román Ábel orgonakoncertje, majd szervezett látogatás a vár­templomban Fekete Levente unitárius lelkész vezetésével, 18 órától Benedek Márta reneszánsz gyermekjátékai (Bodvaj Egyesület), 18.30-tól a Lelkes zenekar koncertje, 19.30-tól Szintaxis-koncert, 21 órától Koszika & The Hotshots-koncert, 23 órától táncház a Lelkes zenekarral. Vasárnap: 11 órától ökumenikus istentisztelet, Lőrinczi Lehel orgonaművész koncertje, 15 órától kézműves vásár és gyermekfoglalkozások, a Kájoni Consort régizene-együttes előadása, 15.30-tól a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola nagyajtai és közép­ajtai néptánccsoportjának előadása, 16 órától a Gazdag Miklós Polgári Daloskör elő­adása, 17 órától a Classical Singers előadása, 20 óratól Last Minute-koncert, 22 órától tűzzsonglőrök előadása. A fesztivál területére a belépés ingyenes.

Augusztus 15-e, hétfő hivatalos munkaszüneti nap, lapunk következő száma augusztus 16-án, kedden jelenik meg.

Zene AZ ERDÉLYI DUDÁS REND KONCERTJE. Sepsiszentgyörgyön ma 19 órától az Erdélyi Dudás Rend koncertezik a KultúrPark színpadán az ’56-os Emlékparkban. A 2008-ban Vajdahunyadon alakult együttes Európa különböző történelmi korszakaiból és területeiről származó dallamokat ötvöz korunk zenei hangzásvilágával. A koncertre a jegyek 20, illetve 10 lejért kaphatóak a városi kulturális szervezőirodában, valamint az esemény előtt egy órával a helyszínen. GITÁRKONCERT. Ma 18 órától az Árkosi Kulturális Központ és a Harmonia Cordis Egyesület rendkívüli gitárkoncertet szervez. Papp Sándor magyarországi gitárművész klasszikus és kortárs zeneszerzők műveiből játszik. A helyek száma korlátozott, jegyeket előre is meg lehet vásárolni a központ székhelyén, Sepsiszentgyörgyön az Olt utca 6. szám alatt 9–15 óráig (telefon: 0267 373 651). DZSESSZKONCERT. A 15. Jazz és Improvizációs Zenei Workshop keretében augusztus 14-én, vasárnap 17 órától az Andrei Mureșanu Színházban tartják a tábor zárókoncertjét a diákok részvételével.

Kiállítás CSERNÁTONI MÚZEUM. Augusztus 14-én, vasárnap 17 órakor megnyílik Haszmann József István egyéni tárlata a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban.

Hírdetés

Mozi MŰVÉSZ MOZI. A sepsiszentgyörgyi mozi műsorán ma: 16.30-tól Tomboló blöki, 17 órától DC Szuperállatok ligája, 18.15-től A gyilkos járat, 19 órától Fenevad (román feliratos) és 20.30-tól magyarul beszélő, 20.45-től A gyilkos járat (román feliratos); szombaton: 11 órától Tomboló blöki (magyarul beszélő) és 11.15-től románul beszélő, 16 órától Thor: Szerelem és mennydörgés, 16.15-től A keresztes hadjárat, 17.30-tól Richard király, 18.15-től Top Gun: Maverick, 20 órától A gyilkos járat, 20.45-től Fenevad; vasárnap: 11 órától Minyonok: Gru színre lép, 11.15-től DC Szuperállatok ligája, 16 órától Thor: Szerelem és mennydörgés, 16.15-től Encanto, 18.15-től Fenevad, 18.30-tól Top Gun: Maverick, 20 órától A gyilkos járat.

Kerékpáros körverseny A Székelyföldi Körverseny háromszéki szakaszán a versenyzők ma 12.45-kor indulnak Sepsiszentgyörgyről a Sepsi Value Centre parkolójából, végighaladnak az Oltmező–Gyöngyvirág–Gyár–Kós Károly–József Attila utcán, majd Előpatak irányában elhagyják a várost. A szervezők felhívják a gépjárművezetők figyelmét, hogy a verseny akadálymentes lebonyolítása és a balesetek megelőzése érdekében tartsák be a rendőrség és az önkéntesek utasításait.

Aktív nyugdíjasok, figyelem! Szeret olvasni, mozogni? Korán ébred? Egy kevés nyugdíj-kiegészítés érdekében lehet a munkatársunk. Jelentkezzen nálunk, hogy közvetlen környezetébe – tömbház, utca – eljuttassa a Háromszék napilapot! Részletekért hívja a 0728 022 529-es telefonszámot! Háromszék Naponta értéket viszünk otthonába!

Ügyelet GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön mától 20–6 óráig a Sajtó utcai Transfarm (telefon: 0267 315 136) gyógyszertár teljesít szolgálatot. Szombaton és vasárnap napközben a Sepsi Value Centre-­ben és a Kauflandban működő gyógyszertárakat lehet felkeresni. Augusztus 15-én a Gróf Mikó Imre utcai Farmacom (telefon: 0267 317 318) patika teljesít szolgálatot 8–12, illetve 16–20 óráig. Kézdivásárhelyen ma a Szabó Jenő utcai Eco (0267 364 974), hétfőtől a Nicolae Bălcescu utcai Salvator (0267362 961); Kovásznán szombaton 8–12 óráig a Vipera (0267 342 851), szombaton 8–16 óráig és vasárnap 8–14 óráig a Farmacom (0267 340 914); Baróton szombaton 9–13 óráig a Kossuth Lajos utcai Hermann (0729 935 431) gyógyszertár teljesít szolgálatot. FOGÁSZAT. Sepsiszentgyörgyön szombaton és vasárnap a Sport utca 3. szám, 1/I/1. cím alatti Oral Care rendelőben (0267 708 465) 9–12 óráig; a Józef Bem utca 2/3/J/1. cím alatti Dent-Art rendelőben (0733 007 002) 12–16 óráig; a Grigore Bălan tábornok út 62/2. szám alatti Fazakas Dental Clinic rendelőben (0744 857 743) 10–12 óráig fogadják a sürgősségi eseteket.

Röviden LOMTALANÍTÁS. A Tega Rt. ma Nagyajtán, kedden Miklósváron és Köpecen gyűjti a háztartásokban fölöslegessé vált tárgyakat, régi bútorokat, matracokat, gumiabroncsokat stb. Az üvegszüret keretében 5 kg leadott üvegért fél liter sört adnak. A szelektív, illetve háztartási hulladékot a szokásos program szerint szállítják el. GYŰLÉS. A volt politikai foglyok háromszéki szervezete augusztus 12-én, pénteken 11 órától közgyűlést tart. Kérik mindazokat, akik tagjai a szervezetnek és részesülnek az 1990/118-as törvény által nyújtott kárpótlásban, jelenjenek meg a székházban. Téma: a szövetség alapszabályzatának módosítása. NÓTAEST. Ma 19 órától Sepsiszentgyörgyön a Sugás-kertben szól a nóta a Muskátli zenekarral és énekeseivel. HONISMERETI KIRÁNDULÁS. Az EKE háromszéki osztálya augusztus 14-én, vasárnap honismereti túrát tart a Csomád-hegységben a Vártetőre. Útvonal: Tusnádfürdő–Várvápa pataka–Vártető–panorámakilátó, és vissza. Távolság: 8 km, szint: 450 m. Megközelítés: személygépkocsikkal, majd gyalog. Találkozó 8 órakor Sepsiszentgyörgyön a Mol-benzinkútnál. Extrém időjárás esetén – nagy eső, szél – a túra elmarad vagy útvonala módosulhat. Jelentkezni, érdeklődni Jártó Gábornál a 0721 599 292-es telefonon. BICIKLITÚRA. Augusztus 14-én, vasárnap 10 órától biciklitúrát szervez a Zöld Nap Egyesület. Indulás a kézdivásárhelyi sportcsarnoktól. Túraútvonal: Kézdivásárhely–Torja–Kézdikővár–Szárazpatak–Kiskászon–Kézdiszentélek–Kézdivásárhely. Ingyenes méhnyakrákszűrés. Ismét Háromszéken tartózkodik a méhnyakrákszűrési karaván. Várják a 24 és 64 év közötti nőket ingyenes Babeş–Papanikolau-tesztelésre és HPV-szűrésre. A program célja a méhnyakrák megelőzése, korai felismerése. Szűrésre lehet jelentkezni ma 10 órától Kovásznán a szívkórháznál, illetve 14 órától a város központjában.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »