Mi, hol, mikor?

Mi, hol, mikor?

Zene

Tánc

NÉPTÁNC. A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művelődési Központ és a Mocorgók Néptáncegyüttes Jerika kő legendája című néptánc-előadását ma 19 órától mutatják be a Vigadó Művelődési Ház nagytermében. Jegyár: 20 lej (felnőtteknek) és 10 lej (diákoknak, nyugdíjasoknak). A HARGITA NEMZETI SZÉKELY NÉPI EGYÜTTES Életkerék. Forgasd meg velünk! című ifjúsági táncjátéka ma 19 órától Szörcsén a kultúrotthonban látható. Jegyár: 15 lej. A HÁROMSZÉK TÁNCEGYÜTTES Rézhúron című folklórelőadását május 15-én, vasárnap 19 órától Gelencén a kultúrotthonban tekinthetik meg az érdeklődők.

 

Kiállítás

Május 15-én, vasárnap 16 órától nyílik a Plugor Sándor Művészeti Líceum XI.-es grafika szakos diákjainak, Fától fáig című tematikus kiállítása a sepsiszentgyörgyi vártemplom új gyülekezeti termében. A kiállítást megnyitja Dobolyi Tamás képzőművész. Közreműködnek: Furus Ábel hegedűn, verset mond Dobolyi Szekeres Mátyás Atilla. 

 

Színház

A sepsiszentgyörgyi M Studio Mozgásszínház ma 19 órától a Háromszék Táncstúdióban A lecke című előadását (koreográfus: Arcadie Rusu), 14-én, szombaton 21.30-tól Sepsiszentgyörgy főterén a Pyro című tűzzsonglőr-előadást játssza. Jegyek a városi szervezőirodában kaphatóak.

 

Fotótörténeti műhely A sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolában május 14-én 10 órától Az egyetemes fotográfia története címmel műhelymunkát tart dr. Molnár Attila Cs. Szabó László-díjas fotótörténész, aki több mint 20 éve kutatja a múltbeli fotográfiákat. Megtekinthető lesz dagerrotípia (az első széles körben használt képrögzítési eljárással készült fénykép), eredeti Orbán Balázs által készített fénykép, és még sok értékes korabeli felvétel az Erdélyi Fotográfia Múzeumért Egyesület jóvoltából. Jelentkezni május 13-ig a 0728 085 796-os telefonszámon Komán Eszternél lehet.

Hírdetés

 

Előadás és sakk szimultán Május 14-én, szombaton a sepsiszentgyörgyi Babeș–Bolyai Tudományegyetem épületének első emeleti amfiteátrumában 11 órától László Zsolt előadást tart a mentáltréningről, hamarosan induló programjukról, majd 13 órától szimultán játszik 20 sakktáblán 6–16 éves korosztályú gyermekekkel. Jelentkezni május 13-ig lehet a 0741 333 691-es telefonon. 

 

Pünkösdölő Ma 17 órakor Baróton, Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár Termében (jó idő esetén a kertben), kicsiket és nagyokat is várnak egy kellemes délutánra, ahol játékosan ismerkednek meg a magyar népi kultúrával és május jeles napjaival. Tevékenységük során a pünkösdi királyság szokásrendjébe beilleszkedő, udvarlással és párválasztással kapcsolatos játékokat, szokásokat elevenítenek fel, valamint sor kerül népi énekek és táncok tanulására is. Házigazda: Lakatos Csilla.

 

Hitvilág

ELSŐÁLDOZÁS lesz a vasár­nap 11 órától kezdődő szentmise részeként a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban. BÉRMÁLÁS. Sepsiszentgyörgyön a Szent Benedek-plébánián május 14-én, szombaton 11 órakor magyar nyelven, 17 órakor román nyelven lesz bérmálási szentmise. S A Szent József-templomban vasárnap miserend-változás: szentmise reggel 8 órától (interneten közvetítik), 13 órától bérmálási mise, aminek részeként 72 fiatal fog bérmálkozni, a harmadik mise 18 órától kezdődik. S Kézdivásárhelyen a Boldog Özséb-templom vasárnapi programja: 8 és 10 órától szentmise, 12 órától családos mise, 17 órától bérmálás.

 

Ügyelet

GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön mától 20–6 óráig a Grigore Bălan tábornok úti Salvia I. (telefon: 0267 313 513, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen ma a Molnár Józsiás utcai Szent Anna (0267 360 015), hétfőtől Gábor Áron utcai Ambrózia (0267 360 608); Kovásznán szombaton 8–12 óráig a Vipera (0267 342 851), 8–16 óráig és vasárnap 8–14 óráig a Farmacom (0267 340 914); Baróton szombaton 9–13 óráig a Kossuth Lajos utcai Hermann (0745 822 449) gyógyszertár teljesít szolgálatot. FOGÁSZAT. Sepsiszentgyörgyön a Sport utca 3. szám, 1/I/1. cím alatti Oral Care rendelőben (0267 708 465) szombaton és vasárnap 9–12 óráig; a Józef Bem utca 2/3/J/1. cím alatti Dent-Art rendelőben (0733 007 002) szombaton és vasárnap 12–16 óráig; a Grigore Bălan tábornok út 62/2. szám alatti Fazakas Dental Clinic rendelőben (0744 857 743) szombaton és vasárnap 10–12 óráig fogadják a sürgősségi eseteket. 

 

Röviden

ÚTLEZÁRÁS. Május 14-én kerül sor a 12. Tusnadmarathon nevű futóversenyre Tusnádfürdő és a Szent Anna-tó között, ezért 9–12 óráig teljes út­zárra kell számítani a DN11C országúton a DN12-es országúttal való kereszteződéstől a Bálványos Resortig.  HÁROMSZÉKI DIÁKNAPOK. A vetélkedő tizenhatodik kiadására május 13–15-én kerül sor Sepsiszentgyörgy különböző helyszínein, beltéri és kültéri közegben.  CSALÁDOS NAP  SZÖRCSÉN. Szombaton lovasíjász-bemutató, középkori harciöltözet-bemutató, hagyományos íjászbemutató mellett gyermekprogramok, vetélkedők is várják az érdeklődőket Szörcsén. LOMTALANÍTÁS. A Tega Rt. ma Egerpatakon és Szacsván, hétfőn Maksán és Sepsibesenyőn gyűjti a hulladékot (háztartási, elektronikus, illetve szelektív hulladékot: műanyagot, fémet, papírt és üveget).  ÁRAMSZÜNET. Lisznyópatakon ma 8–14 óráig szünetel az áramszolgáltatás. VÁSÁR KOVÁSZNÁN. A ha­gyományos és helyi termékek vására vasárnap 9 órától kerül megrendezésre a városközpontban. INGYENES FELKÉSZÍTŐ. A Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozata ingyenes felvételi felkészítőt tart a szeptembertől induló drámaosztályba szombaton 15 órától a líceum Visky Árpád Drámatermében. (A felvételire május 19-én kerül sor.) Érdeklődni a 0740 578 725-ös telefonszámon lehet. MEGHALLGATÁS. A Nép Ügyvédje brassói irodájának képviselői május 16-án, hétfőn 10 órától meghallgatást tartanak a prefektúrán. Iratkozni a 0267 315 444-es vagy a 0268 471 100-as telefonszámon lehet.  A MŰVÉSZ MOZI hétvégi műsora az arta.cityplex.ro honlapon tekinthető meg.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »