Mi, hol, mikor?

Mi, hol, mikor?

Harag György életmű-kiállítás

A valaha volt egyik legjelentősebb magyar színházi rendezőre könyvbemutatók, filmvetítés és diákszínjátszó-fesztivál mellett egy rangos életmű-kiállítással is emlékeztek, melynek házigazdája elsőként a Gyulai Várszínház volt 2020 márciusában, majd Szatmárnémeti, Marosvásárhely, Kolozsvár, Győr, Budapest, Szabadka és Bukarest volt a kiállítás további helyszíne. A vírushelyzetnek is tulajdonítható, hogy csupán most, 2022-ben jutott el Sepsiszentgyörgyre a tárlat, ahol május 10-én 17 órától nyitják meg, és utána három héten át lesz látogatható a Tamási Áron Színház előcsarnokában. A sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet közreműködésével megvalósult kiállítást Vargha Fruzsina alpolgármester nyitja meg. A rendezvényen köszöntőbeszédet mond Szebeni Zsuzsanna, a Liszt Intézet vezetője, Kovács Örs Levente, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének osztályvezetője, valamint Bocsárdi László, a Tamási Áron Színház rendező-igazgatója.

Színház A sepsiszentgyörgyi M Studio mozgásszínház május 13-án, pénteken 19 órától a Háromszék Táncstúdióban A lecke című előadását (koreográfus: Arcadie Rusu), 14-én, szombaton 21.30-tól Sepsiszentgyörgy főterén a Pyro című tűzzsonglőr-előadást játssza.

Zene MOZART KAMARAKONCERT. Május 10-én, kedden 19 órától rendkívüli Mozart hangversenyre hívja az érdeklődőket a Sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet és az Árkosi Kulturális Központ. Fellép a Kronstadt kvartett három tagja: Adrian F. Pipaș (első hegedű), Előd Gábor (brácsa), Bartha Zsófia (cselló) és meghívottjaik: Cristina Ordean (oboa), Liviu Savuta (kürt), Andreea Tofănel (brácsa). A jegyeket előre is meg lehet vásárolni 20 lejért a központ székhelyén, Sepsiszentgyörgyön az Olt utca 6. sz-m alatt naponta 9-15 óráig. ÜVEGHANG AKADÉMIA. Negyedik alkalmához érkezett a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet Üveghang Akadémia nevű zeneelméleti, -történeti és gyakorlati képzése. Ezúttal a Codex Régizene Együttes a régizene rejtelmeibe kalauzolja a közönséget a rendezvényen, ahol hangszereket is ki lehet próbálni. A programra regisztrált hallgatók mellett szívesen látnak most bekapcsolódni vágyó zenekedvelőket is május 11-én, 18 órától a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban. Az előadás címe: Mi az újdonság a régizenében? RÁKÁSZ GERGELY-KONCERT KOVÁSZNÁN. Május 13-án 19 órától a Kovászna-Belvárosi Református templomban hosszú kihagyás után ismét a város vendége lesz Rákász Gergely magyarországi orgonaművész. Jegyek elővételben kaphatók a Kovásznai Városi Művelődési Házban hétfőtől csütörtökig 7.30–15 óráig, pénteken 7.30–13.30-ig, illetve koncert előtt fél órával a helyszínen. Telefon: 0267 340 394, 0762 674 516. Jegyárak: 10 lej (diákjegy), 20 lej (teljes árú jegy).

Tánc Májusban újra gyermekelőadásokkal örvendezteti meg fiatal nézőit a Háromszék Táncegyüttes. A Világhírű Redever című előadást Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban május 11-én, szerdán 10 és 12 órától, május 12-én, csütörtökön 10 és 12 órától játsszák. Jegyek ára: 10 lej, érdeklődni a 0721 139 882-es telefonon lehet. * A Rézhúron című folklórelőadást május 15-én, vasárnap 19 órától Gelencén a kultúrotthonban tekinthetik meg az érdeklődők. * Az együttes legújabb, Tánckincs című előadásának bemutatójára május 31-én, kedden 19 órától kerül sor Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban. Jegyek a központi jegyirodában kaphatóak. Az iroda nyitvatartási rendje: hétfőtől csütörtökig 9–16 óráig, pénteken 9–13 óráig, valamint előadások előtt egy órával. Telefonszám: 0267 312 104.

Hírdetés

Képernyő TVR1. Ma 14.55-től: Heti krónika – a legfontosabb hírek háttérrovata. * Az Úr kertjében – László Rezső mozgalmas útkeresés után jelenleg csíkcsicsói plébános. A papi szolgálat mellett gazdálkodik, gyógyteákat készít, zöldségeket termeszt és mindig kerít időt a kirándulásokra, elvonulásokra. Vallja: a szellemi tevékenység, felváltva a kétkezi munkával örömet, kiegyensúlyozottságot hozhat életünkbe. A plébánia udvarát igyekszik olyanná alakítani, hogy minél többen betérjenek oda és valóban az Úr kertjében érezzék magukat. * Beszélgetések a Kávéházban – Árus Zsolt székely jogvédővel Henn János beszélget arról, vajon tudjuk-e érvényesíteni nyelvi jogainkat Romániában? B. Nagy Veronika és Sánta Ádám műsora.

Mozi A sepsiszentgyörgyi Művész moziban kedden: 16.15-től A rosszfiúk (magyarul beszélő), 16.30-tól Pirula panda (románul beszélő), 18.15-től Doctor Strange az őrület multiverzumában (magyarul beszélő) és 20.45-től román feliratos, 18.30-tól Külön falka (román feliratos), 20.30-tól Legendás állatok és megfigyelésük – Dumbledore titkai (amerikai családi kalandfilm); szerdán: 16.15-től Sonic, a sündisznó 2. (magyarul beszélő), 16.30-tól A rosszfiúk (románul beszélő), 18.30-tól Vegyél el (magyarul beszélő) és Alkalmi kémek (román dokumentumfilm), 20.30-tól Az Északi (román feliratos), 20.45-től Doctor Strange az őrület multiverzumában (román feliratos); csütörtökön: 16 órától Sonic, a sündisznó 2. (magyarul beszélő) 16.15-től Pipiána Hoppsz és a Sötétség Hörcsöge (románul beszélő), 18 órától Keserédes (magyar–román dokumentumfilm), a filmvetítés után beszélgetés lesz Vargyasi Levente rendező-operatőrrel és T. Bányai Péter rendező-vágóval, 20.45-től Doctor Strange az őrület multiverzumában (magyarul beszélő) és Morbius (magyarul beszélő).

Ügyelet GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön ma 20–6 óráig a Gróf Mikó Imre utcai 392-es Dona (telefon: 0372 409 392, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen ma a Molnár Józsiás utcai Szent Anna (0267 360 015) gyógyszertár teljesít szolgálatot. FOGÁSZAT. Sepsiszentgyörgyön a Sport utca 3. szám, 1/I/1. cím alatti Oral Care rendelőben (0267 708 465) egész héten 9–12 óráig; a Józef Bem utca 2/3/J/1. cím alatti Dent-Art rendelőben (0733 007 002) mától péntekig 12–18 óráig fogadják a sürgősségi eseteket.

Családos nap Szörcsén Május 14-én, szombaton lovasíjász-bemutató, középkori harciöltözet-bemutató, hagyományos íjászbemutató mellett gyermekprogramok, vetélkedők is várják az érdeklődőket Szörcsén. A főzőversenyre legkésőbb május 11-ig várják a csapatok jelentkezését, csapatnév és létszám meghatározásával (a benevezők vigyék a tokánybavalókat és a kellékeket). A legügyesebb csapatok nyereményben részesülnek. Tombolahúzásra is sor kerül, és még sok meglepetéssel készülnek a szervezők: az Egyenlő Esélyekért Egyesület és a szörcsei Református Egyházközség.

Lomtalanítás A Tega Rt. ma Sepsimagyaróson, Lisznyón és Lisznyópatakon, kedden Bikfalván és Szentivánlaborfalván gyűjti a hulladékot (háztartási, elektronikus, illetve szelektív hulladékot: műanyagot, fémet, papírt és üveget).


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »