Mi, hol, mikor?

Mi, hol, mikor?

Farkas Árpádra emlékeznek a Tortoma Önképzőkörön

Könyvbemutató

A baróti Tortoma Kiadó szervezésében Kisgyörgy Zoltán Erdővidék és Székföld, valamint Alsó-Háromszék című útikönyveit március 2-án, szerdán 18 órától Bodokon a református imateremben mutatják be.

 

Színház

AZ OSONÓ SZÍNHÁZMŰHELY ma és 3-án, csütörtökön 19 órától Sepsiszentgyörgyön az unitárius templom konferenciatermében játssza a József Attila szövegeiből készült Nem vagyok, csak mások látnak című előadását. Rendező: Fazakas Misi, előadja: Mucha Oszkár. Az előadásra helyfoglalás szükséges az [email protected] e-mail-címen. A CSÍKSZENTGYÖRGYI SZÉKELY GÓBÉK március 6-án, vasárnap 16 és 20 órától Kovásznán a művelődési központban lépnek fel. A jegyek ára egységesen 25 lej. Helyfoglalás iratkozás alapján, hétköznapokon 8–16 óráig a 0744 364 250-es telefonszámon. Az előadáson érvényesek a járványügyi szabályok.

 

Mozgódélután Kézdivásárhelyen A járványügyi előírások betartásával a Zöld Nap Egyesület partnerségben az önkormányzat sportirodájával ma 16 és 18 óra között a városi sportcsarnokban megszervezi az idei második mozgódélutánt. A rendezvény célja felhívni a figyelmet az egészséges életmódra és az egészségmegőrzésre, amelyet a mozgás népszerűsítésén túl számos kísérőprogrammal igyekeznek elősegíteni. Az érdeklődőknek lehetőségük lesz asztaliteniszezni, szaladni, sakkozni, virtuálisan görgőzni a Kendu Egyesülettel, gomb­focizni a Puskás Ferenc Gombfoci Klubbal, Hodor Enikő segítségével betekintést nyerhetnek az egyensúly-gyermekjóga világába is. Bővebben a zoldnap.info honlapon.

 

Segítség a háborús menekülteknek Az Erdélyi Református Egyházkerület az Ukrajnában kialakult hadiállapot miatt menekülni kényszerülő civilek és a Kárpátalján élő hittestvérek megsegítésére első körben gyűjtést hirdet meg. A támogatásra szánt összeget a gyülekezeti tagok készpénzben a lelkipásztori hivatalban fizethetik be, vagy közvetlenül az egyházközség, illetve az egyházkerület bankszámlájára is utalhatják: Banca Comercială Română, Sfântu Gheorghe, Beneficiar: Parohia Reformată Sfântu Gheorghe IV., Sfântu Gheorghe, str. Lăcrămioarei nr. 5, Cod IBAN: RO68 RNCB 0124 0380 1170 0001, illetve Banca Comercială Română, filiala Cluj, Str. Gheor­ghe Barițiu nr. 10–12, Beneficiar: Eparhia Reformată din Ardeal, Cluj-Napoca, Str. Ion I. C. Brătianu nr. 51, Cod IBAN: RO66 RNCB 0106 0266 0457 0001 Ron SWIFT: RNCBROBUXXX.

Hírdetés

 

Ingyenes ügyintézés Kilyénben és Szotyorban Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének munkatársai március 2-án, szerdán 16–18 óráig Kilyénben a kultúrotthonban, március 3-án, csütörtökön 16–18 óráig Szotyorban a régi orvosi rendelőben fogadják az érdeklődőket szigorú egészségügyi-biztonsági szabályok betartása mellett. Segítenek a magyar országgyűlési választáson való részvételhez szükséges regisztrációban, összeállítják a magyar állampolgársági kérelmet, segítenek a gyerekek, házasságok és halálesetek anyakönyvezésében, a hadifogságban elvesztett szülők és élettársak után járó kárpótlás kérvényezésében, az útlevél igénylésében, illetve anyasági és életkezdési támogatással kapcsolatos kérdésekben. Aki Háromszéken szeretné beadni az említett kérelmeket anélkül, hogy Csíkszeredába kellene utaznia, keresse fel hétfőtől csütörtökig 8–16, pénteken 8–14 óráig az RMDSZ sepsiszentgyörgyi (Martinovics Ignác utca 2. szám, a Beör-palota első emelete, telefon: 0735 610 100), kovásznai (Szabadság utca 12. szám, telefon: 0734 639 897), kézdivásárhelyi (Apafi Mihály utca 1. szám, telefon: 0721 297 540), illetve baróti irodáját (Szabadság utca 19-es th., 4B th., telefon: 0742 174 168).

 

Ügyintézés az önkormányzatoknál SEPSISZENTGYÖRGY. A megyeszékhely polgármesteri hivatalába és alárendelt intézményeibe csak a következő dokumentumok egyikével lehet belépni: a koronavírus elleni védőoltást igazoló zöldtanúsítvány, 72 óránál nem régebbi negatív RT-PCR-teszt, 48 óránál nem régebbi negatív antigéngyorsteszt, az elmúlt 180 napban a koronavírus-fertőzésből való felgyógyulást igazoló tanúsítvány. A főépületbe a belépés csak előzetes bejelentkezéssel lehetséges, ezt a 0267 316 957-es telefonszámon lehet megtenni. A lakásgazdálkodási irodába a 0267 313 323-as telefonszámon, a vagyonkezelési igazgatóságra pedig a 0267 316 957-es telefon 160-as belső számán kell időpontot kérni. Az anyakönyvi hivatal ideiglenesen a városháza főbejárata melletti irodába költözött, időpontfoglalást a 0267 318 144-es telefonszámon kell kérni. Kérik a lakókat, hogy az önkormányzatot érintő további információkért tárcsázzák a 0267 316 957-es központi számot vagy küldjenek üzenetet az [email protected] e-mail- címre.

 

Röviden

KEDVEZMÉNYES BÉRLETEK. A Multi-Trans Rt. az 1990/118-as, a 2000/189-es, az 1990/42-es és az 1994/44-es törvények alapján veteránoknak, forradalmároknak, háborús özvegyeknek, volt politikai foglyoknak stb. járó kedvezményes bérleteket mától péntekig 8–12 és 14–20 óráig Sepsiszentgyörgyön a Gólya utcai végállomáson bocsátja ki vagy hosszabbítja meg. HIBAIGAZÍTÁS. Tegnapi lapszámunkban tévesen jelent meg, hogy ismeretlen tettesek lefestették a sárfalvi helységnévtáblát, valójában a szászfalusi tábla magyar feliratát mázolták össze.  INGYENES FELVÉTELI FELKÉSZÍTŐ. A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozata ingyenes felvételi felkészítőt tart a szeptembertől induló drámaosztályba március 5-én, szombaton 15 órától a líceum Visky Árpád Drámatermében. A felvételire május 19-én kerül sor. Érdeklődni a 0740 578 725-ös telefonszámon lehet.

 

Hitvilág

JEGYESKURZUS. Mától kezdődően nagyböjt keddjein jegyeskurzust tartanak azon jegyesek számára, akik idén házasságot szeretnének kötni a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban. Jelentkezni a krisztuskiraly.ro honlapon lehet.  TÁMOGATÓCSOPORT. Szenvedélybetegeket és hozzátartozóikat várják ma 18 és 20 óra között Sepsiszentgyörgyön a szemerjai református egyházközség könyvtártermébe.  HAMVAZÓSZERDA. Szerdán hamvazószerda. A sepsiszentgyörgyi Szent József-templomban a szentmisék hétköznapi miserend szerint, 7 és 18 órától lesznek, mindkét szentmisében lesz hamvazás. Hamvazószerda kötelező szigorú böjti nap a katolikus egyházban, ami nemcsak azt jelenti, hogy szerdán nem eszünk húst, hanem azt is, hogy csak háromszor étkezünk, s csak egyszer jóllakásig.  JEGYESHÉTVÉGE IMECSFALVÁN. Fontos a párkapcsolatom! címmel jegyeshétvége lesz Imecsafalván április 1–3. között. A programra bárhonnan jelentkezhetnek érdeklődők. A hétvége igazolással jár, mivel jegyeskurzusnak is megfelel. Jelentkezni Hajlák Attila István plébánosnál lehet a 0742 698 166-os telefonon.

 

Ügyelet

Sepsiszentgyörgyön ma 20–6 óráig a Nicolae Iorga utcai Sensi­blu-Dr. Max (telefon: 0267 312 049, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen ma a 22-es udvartéri Dona (0372 407 089) gyógyszertár teljesít szolgálatot.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »