Mi, hol, mikor?

Mi, hol, mikor?

Házasság Hete

Szombaton a vártemplomi református egyházközségben 18 órától Séta a házasságunk ösvényén – imaséta a vártemplom udvarán Bucsi Zsolt, Marosi Tünde, Müller Lóránt és Péterfi Ágnes lelkészekkel. Alkalom az elcsendesedésre, az egymással, önmagunkkal és Istennel való találkozásra. Az imaséta nem plénumelőadás, külön szólítja meg a házaspárokat, mindenki társával együtt sétálja végig a Vártemplom udvarát. Nem kísér más, csak Isten. A séta után állófogadás, beszélgetés. Házigazdák: Dénes Előd, Dénes Katinka, Bucsi Zsolt Tamás református lelkészek. Vasárnap 11 órától tartják a záró istentiszteleteket a Házasság Hetén részt vevő felekezetek és egyházközségek templomaiban, melyek során mindenhol megáldják azokat a párokat, akik a gyülekezetből részt vettek a rendezvénysorozaton. A programokon végig részt vevő párok között kisorsolnak egy wellnesshétvégét, egy vacsorautalványt, egy páros portréfotózást. KÉZDIVÁSÁRHELY. A Boldog Özséb-templomban ma 19 órától Töttösy Norbert zongoratanár, a besztercei Szentháromság-templom orgonistája és karnagya tart orgonakoncertet. A belépés ingyenes, adományokat szívesen fogadnak. Szombaton 18 órától a hittanteremben filmklub házaspároknak. Vasárnap 12 órától szentmise a templomban a házaspárok megáldásával. BIBARCFALVA. Ma 19 órától a református gyülekezeti teremben Maradjunk együtt! – kerekasztal-beszélgetés, meghívottak: Müller Csilla és Müller Erwin (Barót). Házigazda: Fancsal Zsolt református lelkipásztor. Szombaton a református gyülekezeti teremben 19 órától Arassunk együtt jókedvet – interaktív játékok házastársaknak. Házigazda: Fancsal Zsolt lelkipásztor. Vasárnap 11 órától a református templomban házasságheti záró istentisztelet. A szertartáson köszöntik az 50, 25 és 10 éve házasságban élő párokat. KÖPEC. Ma 18 órától a református imateremben Jó házasság, jó egészség? – Dénes Kinga pszichológus (Köpec) előadása a református egyházközség által szervezett és közös énekléssel fűszerezett teaest részeként. Házigazda: Nagy Adél tiszteletes asszony. BARÓT. Vasárnap 10 órától a Vállalkozói Központban biliárdverseny házaspároknak és pároknak a BVSC biliárdszakosztálya szervezésében. Előzetesen jelentkezni vasárnap 9.30 óráig lehet Lázár Zoltánnál (0746 900 944).

Tisztelt sepsiszentgyörgyi előfizetőnk! Lapkihordó hiányában – folyamatosan keresünk munkatársakat – egyre nehezebben tudjuk eljuttatni kedvenc lapját postaládájába. Amennyiben már előfizetett, kérjük, vegye át a lapot a legközelebbi lapárudában. Ha ez nem lehetséges, az előfizetés árát átütemezzük a következő hónapra, végső esetben visszaadjuk. További lehetőség, hogy minden hónap 25-éig a postán fizet elő a Háromszékre. Megértésüket köszönjük.

H–Press Kft.

Zene KAMARAZENE. Ma 18 órától interaktív kamarazene-koncertre hívja az érdeklődőket a nagyváradi Thurzó Zoltán zongoraművész a sepsiszentgyörgyi Bástya Ház koncerttermébe (Olt utca 6. sz.). Műsoron: Franz Schubert-, Liszt Ferenc-, Bartók Béla- és Kodály Zoltán-zongoraművek. A jegy ára 20 lej. A koncert a hatályban lévő járványügyi előírásoknak megfelelően zajlik. OLD BUMERÁNG-KONCERT. Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Ház dísztermében ma 19 órától az Old Bumeráng Vidéki muzsika (Country Music) címmel tart koncertet. A zenekar tagjai: Jarosiewitz Tibor (ének, gitár), Horváth Bocó (szólógitár), Horváth Tibor (dob), Demeter Eli (ének, vokál, basszusgitár). Jegyár: 10 lej. Belépéskor fel kell mutatni az EU-s digitális Covid-igazolványt, az előadás teljes időtartama alatt kötelező a helyes maszkviselet.

Hírdetés

Színház M STUDIO. A sepsiszentgyörgyi mozgásszínház vasárnap 19 órától a Háromszék Táncstú­dióban Pam param című elő­adását játssza. Koncepció, koreog­ráfia: Andrea Gavriliu. Jegyek a városi szervezőirodában vagy a biletmaster.ro oldalon vásárolhatók.

Fotókiállítás és könyvbemutató A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) VI. Brassaï sajtófotó pályázatának anyagából nyílik kiállítás vasárnap 12 órakor Sepsiszentgyörgyön az unitárius egyházközség galériá­jában. A rendezvényen bemutat­ják Fám Erika Lájkolhatatlan című könyvét, mely a múlt év tavaszán elhunyt szerző esszéit, művészeti írásait kínálja a Holnap Könyvek gondozásában. Házigazda Péterfi Ágnes unitárius lelkész. A tárlatot Szebeni Zsuzsa, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet igazgatója méltatja, köszöntőt mond Szűcs László, a MÚRE elnöke. Fám Erika hagyatékából Huszár Szilamér fotográfus olvas fel.

Hitvilág KRISZTUS KIRÁLY-PLÉBÁNIA. A sepsiszentgyörgyi Gyár utcai egyházközségben február 19-én, szombat délelőtt családi napot tartanak (bejelentkezés alapján); vasárnap 11 órára várják a jubiláns házasokat (25. és 50. évforduló), hogy ünnepi hálaadó szentmise keretében megújítsák házassági ígéretüket. A Házasság Hetének lezárásaként áldásban részesül minden jelen lévő házaspár. MÁRIA-ÁHÍTAT. A kovásznai Szent István-templomban szombaton 17 órától szentségimádással kezdődik a rendezvény, 18 órától szentmisét mutat be Olasz Béla kézdivásárhelyi lelkipásztor, a szentmise után gyertyás körmenet lesz. Zenei szolgálatot végez a Kikapcsolsz katolikus ifjúsági együttes. A szentmisét élőben közvetítik a Mária Rádióban és a plébánia Facebook-oldalán. SZENT JÓZSEF-TEMPLOM. A sepsi­szentgyörgyi belvárosi templomban a szentmisék 8, 10, 12 és 18 órakor kezdődnek. A 10 és 12 órai szentmisét élőben közvetítik.

Röviden IVÓVÍZ. Sepsiszentgyörgyön ma 8–14 óráig javítási munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás az 1918. december 1. úton a 12/B és 12/M lépcsőházak közötti szakaszon, illetve az ezekhez tartozó kereskedelmi egységeknél. A szolgáltatás újraindítása után a víz elszíneződésére lehet számítani. Ha hiányosságok merülnek fel, a 0744 326 104-es vagy a 0267 315 393-as telefonon lehet jelezni. TÚRA. A háromszéki EKE szombaton szalonnasütéssel egybekötött túrát szervez a következő útvonalon: stadion, Kolcza-puszta, Marinka-puszta (szalonnasütés), 5-ös km, Szurduk-tető, Pacé, Büdöskút. Indulás 9 órakor Sepsiszentgyörgyről a stadiontól. Túravezető: Dukrét Lajos (telefon: 0754 099 574). MOZI. A sepsiszentgyörgyi Művész mozi hétvégi programja az arta.cityplex.hu honlapon böngészhető. Pénztárnyitva­tartás és telefonos helyfoglalás 10–13 és 15–21 óráig; telefon: 0787 526 102.

Ügyelet GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön mától 20–6 óráig a Császár Bálint utcai Farma-Line I. (telefon: 0367 412 103, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen ma a Dózsa György utcai Ambrózia II., hétfőtől a Gábor Áron utcai Richter Gedeon (0267 362 280); Kovásznán szombaton 8–12 óráig a Vipera (0267 342 851), 8–16 óráig és vasárnap 8–14 óráig a Farmacom (0267 340 914); Baróton szombaton 9–13 óráig a Kossuth Lajos utcai Hermann (0745 822 449) gyógyszertár teljesít szolgálatot. FOGÁSZAT. Sepsiszentgyörgyön a Sport utca 3. szám, 1/I/1. cím alatti Oral Care rendelőben (0267 708 465) szombaton és vasárnap 9–12 óráig; a Józef Bem utca 2/3/J/1. cím alatti Dent-Art rendelőben (0733 007 002) szombaton és vasárnap 12–16 óráig; a Grigore Bălan tábornok úti Fazakas Dental Clinic rendelőben (0744 857 743) szombaton és vasárnap 14–19 óráig fogadják a sürgősségi eseteket.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »