Mi, hol, mikor?

Mi, hol, mikor?

A magyar kultúra napja Háromszéken

SEPSISZENTGYÖRGY Díjátadó ünnepség. A Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa szervezésében január 22-én, szombaton 17 órától ünnepi műsort tartanak Sepsiszentgyörgyön a református vártemplomban. Ez alkalommal adják át a művelődési központ által 2013-ban alapított Háromszék Kultúrájáért Díjat. A rendezvényen fellép a Vox Humana Kamarakórus. Szabadtéri kiállítás, színházi előadás. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a Liszt Intézet sepsiszentgyörgyi fiókjának szervezésében január 22-én, a magyar kultúra napján szabadtéri kiállítás nyílik a színház előtt, majd 19 órától a Bocsárdi László által rendezett Tóték című elő­adást játssza a társulat a nagyteremben. A főtéren a színház előtt több napon át látható majd a Tóték Székelyföldön című kiállítás, melynek első napján az Örkény darabjából 1969-ben Fábri Zoltán által rendezett Isten hozta, őrnagy úr! című legendás film hanganyagát hallhatják az érdeklődők. Ünnepi koncert és könyvbemutató. A Kónya Ádám Művelődési Ház szervezésében ma 20 órától a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar hagyományos ünnepi koncertjére kerül sor a Tamási Áron Színház nagytermében. Ugyancsak ma 19 órától Máthé Kriszta, az Apróka eszponkák szerzőjének író-olvasó találkozója a Szimplában. Filmvetítés, közönségtalálkozó. Január 22-én, szombaton 17 órától a Művész moziban Vörös T. Balázs és Tőkés Csaba Zsolt Hármasfonat – Tánccal átszőtt életek című dokumentumfilmjét vetítik. Ezt megelőzően bemutatják az alkotók Kincsmag című, a magyar kultúra napjára készített rövidfilmjét. A vetítést közönségtalálkozó követi 18 órától a film szereplőivel. Kalandvonat. Január 22-én, szombaton a kalandvonat Kós Károly-körúttal örvendezteti meg az érdeklődőket: a rendhagyó járat a Kónya Ádám Művelődési Ház elől indul 12, 13.30 és 15 órakor, és körbejárja a városban található, Kós Károly által tervezett épületeket Török Áron műépítész vezetésével. Magyar filmnapok. Mától január 27-ig a Művész moziban magyar filmnapokat tartanak, melyen kilenc magyar alkotást tekinthet meg a közönség (program a moziműsorban). Irodalmi karaván. Január 25-én, kedden 18 órától indul az irodalmi karaván a Kónya Ádám Művelődési Ház előadótermében. Az esemény házigazdája Juhász Anna irodalmár, meghívott vendégei Bartis Attila író és Bogdán Zsolt színművész. A helyek száma korlátozott, a belépéshez kötelező a védettségi igazolás. A jegy ára 20 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lej, megvá­sárolható a városi kulturális szervezőirodában (nyitvatartási rend: hétfőtől csütörtökig 9–16, pénteken 9–13 óráig, elő­adások napján egy órával a kezdési időpont előtt. Cím: Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér 1. szám; telefon/fax: 0267 351 886, telefon: 0267 312 104, 0728 083 336). KOVÁSZNA Könyvbemutató. Gazda József Miért is éltem? – A kor karmai között című, a Tortoma Könyvkiadó gondozásában megjelent könyvét mutatják be a magyar kultúra napja alkalmából január 24-én, hétfőn 18 órától a kovásznai városi művelődési ház Ignácz Rózsa Termében. A szerző beszélgetőtársa Czilli Aranka író, magyartanár. BARÓT Irodalmi találkozó. Január 25-én, kedden 19 órakor a Baróti Városi Művelődési Ház kistermében a magyar kultúra napja alkalmából szervezett találkozó meghívottjai: Egyed Emese egyetemi tanár, költő, Benkő Levente történész, főszerkesztő, Lövétei Lázár László költő, szerkesztő és Zsidó Ferenc író, főszerkesztő (Székelykeresztúr). Bemutatják a Székely Könyvtár sorozat századik, egyben záró kötetét, Egyed Emese Válogatott versek című könyvét, valamint a Művelődés és a Székelyföld kulturális folyóiratok legutolsó lapszámait. Házigazda: Demeter Zoltán művelődésszervező.

Lapunk következő száma január 25-én, kedden jelenik meg. 

Könyvbemutató MÁLNÁSON az ifjúsági teremben január 23-án, vasárnap 17 órától a baróti Tortoma Könyvkiadó szervezésében bemutatják Kisgyörgy Zoltán újonnan megjelent Alsó-Háromszék, illetve Erdővidék és Székföld című két útikönyvét. ESZTELNEKEN a kultúrotthonban január 24-én, hétfőn 17 órakor bemutatják az újonnan megjelent Csángótelep – Gyertyános című kötetet. A rendezvényen a könyvet szerkesztő Kinda István néprajzkutató beszélget Berecz András, Czegő Zoltán, B. Kovács András, Lackovits Emőke, Mózes László, Pozsony Ferenc és Tófalvi Zoltán szerzőkkel. Beszédet mond Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Salamon Balázs, Esztelnek polgármestere. Fellép Berecz András, Vaszi Levente és a helyi Hamuvirág Táncegyüttes.

Hírdetés

Hitvilág EGYETEMES IMAHÉT SEPSISZENTGYÖRGYÖN. Ma 18 órától a Gyöngyvirág utcai református templomban Juhász Zoltán hodgyai református lelkipásztor, 22-én, szombaton 18 órától a belvárosi református templomban Máté István szászfenesi református lelkipásztor, 23-án, vasárnap 18 órától a vártemplomban Müller Loránd Bálint szemerjai református lelkipásztor hirdeti az igét.

Mozi A sepsiszentgyörgyi Művész mozi műsorán ma: Magyar filmnapok: 16 órától Csend (magyar dokumentum-, portréfilm), 16.30-tól Énekelj! 2. (román sz.), 17 órától Clifford, a nagy piros kutya (magyar sz.), 18.30-tól Becsúszó szerelem (román f.), 18.45-től Új világrend (román f.), 20.15-től A tábor, Magyar filmnapok: 20.30-tól Űrpiknik (román f.). Szombaton: 11 órától Encanto (magyar sz.), 11.15-től Clifford, a nagy piros kutya (román sz.), 16.45-től Pókember: Nincs hazaút (román f.), Magyar filmnapok: 18.45-től Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre (román f.), 19.30-tól Pókember: Nincs hazaút (magyar sz.), Magyar filmnapok: 20.30-tól Hasadék (román f.). Vasárnap: 11 órától Clifford, a nagy piros kutya (magyar sz.), 11.15-től Encanto (román sz.), 16.15-től Pókember: Nincs hazaút (magyar sz.), 16.30-tól Gyűlölök és szeretek (román f.), Magyar filmnapok: 18.30-tól Így vagy tökéletes (román f.), 19 órától Őrzők nyomában (dokumentumfilm a Csomád–Bálványos természetvédelmi területről), 20 órától Toxikoma (román f.), 20.30 órától Új világrend (román f.).

Zene FUVOLAKONCERT. Az Árkosi Kulturális Központban (Sepsiszentgyörgy, Bástya-ház, Olt utca 6. szám) január 25-én, kedden 18 órától fellépnek a Brassói Transilvania Tudományegyetem zenetagozatának fuvolás diákjai: Kakasi Nóra, Georgiana Dedu, Diana Cristea, Ioana Irimescu, Sebastian David Ștefan, Alexandra Gherghinescu. Irányító tanár Filip Ignác egyetemi tanár, zongorán kísér Mihaela Pavel és Claudia Șuteu tanár. A koncert a járványügyi előírásoknak megfelelően zajlik, a helyek száma korlátozott. A jegy ára: 10 lej.

Röviden ÁRAMSZÜNET. Sepsiszentgyörgyön ma 9 és 12 óra között javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás az Arany János és a Zefír utcában, illetve az 1918. december 1. úton a 13–67. szám között. TÚRA. Az Erdélyi Kárpát-Egyesület háromszéki osztálya szombaton túrát szervez a következő útvonalon: stadion, Őrkő nyaka, Ezeréves erdő, Biróné pusztája, Honvédkút, Petőcs árka, Csiklon-patak, Lombos erdő, Tetveskút, Kolcza-puszta (szalonnasütés), Pap kútja, Büdöskút. Indulás 9 órakor Sepsiszentgyörgyről a stadiontól, túrave­zető: Dukrét Lajos. SZABADIDŐS LÉTESÍTMÉNYEK. A Sepsi ReKreatív által működtetett szabadidős létesítmények január 24-én, hétfőn is várják a kikapcsolódni vágyókat egy kis mozgásra. A Sepsi Aréna melletti födött korcsolyapálya 11 és 13, illetve 19 és 21 óra között tart nyitva, a sugásfürdői sípálya 9 és 21 óra között vehető igénybe, míg a Sugás SPA 11–21 óráig fogadja a látogatókat.

Ügyelet GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön mától 20–6 óráig a Grigore Bălan tábornok úti Richter (telefon: 0267 351 025, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen ma a Szabó Jenő utcai Eco (0267 364 974), hétfőtől a Nicolae Balcescu utcai Salvator (0267 362 961); Kovásznán szombaton 8–12 óráig a Vipera (0267 342 851), 8–16 óráig és vasárnap 8–14 óráig a Farmacom (0267 340 914); Baróton szombaton 9–13 óráig a Kossuth Lajos utcai Hermann (0745 822 449) gyógyszertár teljesít szolgálatot. FOGÁSZAT. Sepsiszentgyörgyön a Sport utca 3. szám, 1/I/1. alatti Oral Care rendelőben (0267 708 465) szombaton és vasárnap 9–12 óráig, a Grigore Bălan tábornok úti Fazakas Dental Clinic rendelőben (0744 857 743) szombaton és vasárnap 14–19 óráig fogadják a sürgősségi eseteket.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »