Mi, hol, mikor?

Mi, hol, mikor?

Művészettörténeti előadás

A magyar kultúra napja Sepsiszentgyörgyön A magyar kultúra napja alkalmából a Kónya Ádám Művelődési Ház háromnapos rendezvénysorozatot szervez, melynek nyitányaként ma 20 órától a Tamási Áron Színház nagytermében Koszika és a Swing à la Django koncertezik. Január 21-én, pénteken 20 órától a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar hagyományos ünnepi koncertjére kerül sor a Tamási Áron Színház nagytermében. Ugyanezen a napon 19 órától Máthé Kriszta, az Apróka eszponkák szerzőjének író-olvasó találkozója a Szimplában. Január 22-én, szombaton 17 órától a Művész moziban vetítik Vörös T. Balázs és Tőkés Csaba Zsolt Hármasfonat – Tánccal átszőtt életek című dokumentumfilmjét. Ezt megelőzően mutatják be a Kincsmag című rövidfilmet, melyet ugyanezen alkotók célzottan a magyar kultúra napjára készítettek. A vetítést közönségtalálkozó követi 18 órától a film szereplőivel. Jegyek elővételben a városi szervezőirodában, illetve a moziban.

Irodalmi karaván A magyar kultúra napja alkalmából január 25-én, kedden 18 órától indul az irodalmi karaván Sepsiszentgyörgyön a Kónya Ádám Művelődési Ház előadótermében. Az irodalmi karaván célja egy olyan programsorozat létrehozása, amely egyszerre tanít, ismeretet és élményt biztosít a közönség számára. Az esemény házigazdája Juhász Anna irodalmár, aki Tamási Áron, Pilinszky János, Dsida Jenő és Nemes Nagy Ágnes életműveihez kapcsolódó rendhagyó irodalom­órákat tart. Az est meghívott vendégei a Térey-ösztöndíjas és Magyarország Babérkoszorúja díjas Bartis Attila  író, valamint a Csíkszeredában született, Jászai Mari-díjjal kitüntetett Bogdán Zsolt színművész. Az előadás létrejöttét a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatta. A helyek száma korlátozott, a belépéshez kötelező a védettségi igazolás, a 72 óránál nem régebbi RT-PCR-teszt vagy 48 óránál nem régebbi, hitelesített antigéngyorsteszt. A jegyek ára 20 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lej, megvásárolható a városi kulturális szervezőirodában.

Színház TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi magyar színház Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Kártyások című produkciója (rendező: Zakariás Zalán) ma 19 órától a kamarateremben, Örkény István: Tóték című előadása (rendező: Bocsárdi László) január 22-én, szombaton 19 órától a nagyteremben látható. ANDREI MUREȘANU SZÍNHÁZ. Január 23-án, vasárnap indul a #biztostű, a Bobi Pricop által rendezett előadás-installáció, amelyet egyszerre négy színházban mutatnak be: a craiovai Marin Sorescu Nemzeti Színházban, a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színházban, a konstancai Állami Színházban, valamint a Szatmárnémeti Északi Színházban. Az újszerű előadás két szinten működik: a színházban előadás-installáció formájában, illetve a TikTok-alkalmazáson belül. A #biztostű egy olyan színházi produkció, amely többágú dramaturgiai struktúrában, videón keresztül létrehozott elbeszéléssorozaton alapul. A történet középpontjában hét 16–18 éves középiskolás diák áll, akik elindítják a #biztostű mozgalmat, hogy a TikTokon hangot adjanak a tinédzserek tapasztalatainak. Olyan témákat dolgoznak fel, melyek a mai romániai fiatalokat érintik: szorongás, identitás, önmegismerés, oktatás, kapcsolatok, sebezhetőség és elszigeteltség. Az előadásra jegyek a színházak jegyrendszerein keresztül kaphatóak.

Tánc HÁROMSZÉK TÁNCEGYÜTTES. Az Ivácson László által rendezett Átöltözés ma 19 órától látható Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban. Az előadásra védettségi igazolással lehet belépni, a védőmaszk viselése kötelező. Jegyek a városi szervezőirodában kaphatók.

Kiállítás SZABADTÉRI KIÁLLÍTÁS. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a Liszt Intézet sepsiszentgyörgyi fiókjának szervezésében január 22-én, a magyar kultúra napján szabadtéri kiállítás nyílik a színház előtt, majd 19 órától a Bocsárdi László által rendezett Tóték című előadást játssza a társulat. Idén áprilisban lesz Örkény István születésének 110. évfordulója, a kiállítással és előadással a Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas magyar író, a világirodalmi rangú magyar groteszk próza és dráma megteremtője előtt tisztelegnek. A főtéren a színház előtt több napon át látható majd a Tóték Székelyföldön című kiállítás, első napján, január 22-én az Örkény darabjából 1969-ben Fábri Zoltán által rendezett Isten hozta, őrnagy úr! című legendás film hanganyagát hallhatják az érdeklődők.

Hírdetés

Könyvbemutató KISGYÖRGY ZOLTÁN két útikönyvét – Alsó-Háromszék, illetve Erdővidék és Székföld – január 23-án, vasárnap 17 órától Málnáson az ifjúsági teremben mutatják be a baróti Tortoma Könyvkiadó szervezésében. GAZDA JÓZSEF Miért is éltem? – A kor karmai között című, a Tortoma Könyvkiadó gondozásában megjelent könyvét mutatják be a magyar kultúra napja alkalmából január 24-én, hétfőn 18 órától a kovásznai városi művelődési ház Ignácz Rózsa Termében. A szerző beszélgetőtársa Czilli Aranka író, magyartanár lesz.

Mozi A sepsiszentgyörgyi Művész mozi műsorán ma: 16.30-tól Énekelj! 2. (románul beszélő) és 17 órától magyarul beszélő; 18.30-tól A tábor (román családi akciófilm), 19.15-től West Side Story (román felirattal), 20 órától Toxikoma (román fel­irattal).

Hitvilág EGYETEMES IMAHÉT SEPSISZENTGYÖRGYÖN. Ma 18 órától a református vártemplomban igét hirdet Maior Ildikó pusztaújlaki református lelkipásztor; 21-én, pénteken 18 órától a Gyöngyvirág utcai református templomban Juhász Zoltán hodgyai református lelkipásztor hirdeti az igét.

Díjátadó ünnepség A Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa szervezésében január 22-én, szombaton 17 órától ünnepi műsort tartanak a magyar kultúra napja alkalmából Sepsiszentgyörgyön a református vártemplomban. Ez alkalommal adják át a Művelődési Központ által 2013-ban alapított Háromszék Kultúrájáért Díjat, mellyel a háromszéki kultúra területén kifejtett több évtizedes kiemelkedő tevékenységet ismernek el. A rendezvényen fellép a Vox Humana Kamarakórus.

Szűrővizsgálat Az illyefalvi Pető Fejlesztő- és Képző Központban ingyenes szűrővizsgálatra kerül sor központi idegrendszeri károsodással élők számára: január 31-én (felnőttek) és február 1-jén (gyerekek). A vizsgálatra várnak minden olyan gyereket, akinek szülés előtt, aközben vagy utána oxigénhiányos állapot lépett fel, aki agyvérzést kapott vagy nyílt gerinccel született, és ennek következtében mozgáskárosodás alakult ki. Várnak továbbá olyan gyerekeket és felnőtteket is, akik stroke vagy koponyasérülés miatt mozgáskárosodással élnek. Azok a felnőttek is jelentkezhetnek, akik Parkinson-kórban és sclerosis multiplexben szenvednek. A vizsgálat célja felmérni a jelentkezők állapotát, és döntés szülessen arról, hogy a konduktív pedagógia módszerével fejleszthetők-e. A rendelés eredménye után a konduktorok csoportokat alakítanak ki, és a kiválasztott betegek háromhetes fejlesztő programon vehetnek részt Illyefalván január 31. és február 18. között. Csak előzetes jelentkezés alapján lehet részt venni a szűrővizsgálaton, jelentkezni a 0724 266 020-as telefonszámon lehet. A rehabilitáción csak beoltott felnőtt személyek vehetnek részt.

Ügyelet Sepsiszentgyörgyön ma 20–6 óráig a Gróf Mikó Imre utcai Catena (telefon: 0267 318 355, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen ma a Szabó Jenő utcai Eco (0267 364 974) gyógyszertár teljesít szolgálatot.

Röviden ÁRAMSZÜNET. Sepsiszentgyör­gyön január 21-én, pénteken 9 és 12 óra között javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás az Arany János és a Zefír utcában, illetve az 1918. december 1. úton a 13–67. szám között. SZABADIDŐS LÉTESÍTMÉNYEK. A Sepsi ReKreatív által működtetett szabadidős létesítmények január 24-én, hétfőn is várják a kikapcsolódni vágyókat. A Sepsi Aréna melletti födött korcsolyapálya 11 és 13, illetve  19 és 21 óra között tart nyitva, a sugásfürdői sípálya 9 és 21 óra között vehető igénybe, míg a Sugás SPA 11 és 21 óra között fogadja a látogatókat.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »