Mi, hol, mikor?

Mi, hol, mikor?

Kiállítás

A kiállítást megnyitó akcióra ma 19 órától kerül sor, mely alkalomból a művész elkészíti 1983-as, Magyarország a tiéd lehet című munkájának replikáját.

A magyar kultúra napja Sepsiszentgyörgyön A magyar kultúra napja alkalmából a Kónya Ádám Művelődési Ház háromnapos rendezvénysorozatot szervez Sepsiszentgyörgyön több helyszínen. Zenei rendezvények, a Magyar Filmnapok mellett a szervezők közönségtalálkozókkal és Kós Károly-körúttal is készülnek január 20–22. között. A rendezvénysorozatot Koszika és a Swing à la Django koncertje nyitja január 20-án 20 órától a Tamási Áron Színház nagytermében. 21-én 20 órától a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar hagyományos ünnepi koncertjére kerül sor a Tamási Áron Színház nagytermében. Ugyanezen a napon 19 órától Máthé Kriszta, az Apróka eszponkák szerzőjének író-olvasó találkozója a Szimplában. 22-én 17 órától a Művész moziban vetítik Vörös T. Balázs és Tőkés Csaba Zsolt Hármasfonat – Tánccal átszőtt életek című dokumentumfilmjét. Ezt megelőzően mutatják be a Kincsmag című rövidfilmet, melyet ugyanezen alkotók célzottan a magyar kultúra napjára készítettek. A vetítést közönségtalálkozó követi 18 órától a film szereplőivel. A zenei előadásokra és a film­vetítésekre a helyek száma korlátozott. A jegyeket elővételben lehet megvásárolni a városi jegyirodában. Koszika és a Swing à la Django koncertjére 30 lej a teljes árú jegy, 15 lej a kedvezményes, a fúvósok ünnepi hangversenyére egységesen 25 lejes jegyet lehet váltani. A Magyar Filmnapok vetítéseire jegyeket a Művész mozi pénztárában lehet vásárolni. Az eseménysort a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézettel partnerségben szervezi a művelődési ház.

Irodalmi karaván A magyar kultúra napja alkalmából január 25-én, kedden 18 órától irodalmi karavánra kerül sor Sepsiszentgyörgyön a Kónya Ádám Művelődési Ház előadótermében. Az irodalmi karaván célja egy olyan programsorozat létrehozása, amely egyszerre tanít, ismeretet és élményt biztosít a közönség számára. Az esemény házigazdája Juhász Anna irodalmár, aki Tamási Áron, Pilinszky János, Dsida Jenő és Nemes Nagy Ágnes életműveihez kapcsolódó rendhagyó irodalom­órákat tart. Az est meghívott vendégei a Térey-ösztöndíjas és Magyarország Babérkoszorúja díjas író, Bartis Attila, valamint a Csíkszeredában született, Jászai Mari-díjjal kitüntetett Bogdán Zsolt színművész. Az előadás létrejöttét a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatta. A műsorra a helyek száma korlátozott, a belépéshez kötelező a védettségi igazolás, a 72 óránál nem régebbi RT-PCR-teszt vagy 48 óránál nem régebbi, hitelesített antigéngyorsteszt. A belépő 20 lej, diákoknak és nyugdíjasok nak 10 lej, jegyek kaphatók a városi kulturális szervezőirodában.

Színház TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi magyar színház műsorán: Örkény István: Tóték (rendező: Bocsárdi László) a nagyteremben 19-én, szerdán és 22-én, szombaton 19 órától (előadás a magyar kultúra napja alkalmából); Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Kártyások (rendező: Zakariás Zalán) a kamarateremben 20-án, csütörtökön 19 órától. A városi kulturális SZERVEZŐIRODA nyitvatartási rendje: hétfőtől csütörtökig  9–16, pénteken 9–13 óráig, előadások napján egy órával a kezdési időpont előtt. Cím: Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér 1. szám; telefon/fax: 0267 351 886, telefon: 0267 312 104, 0728 083 336.

Zene Zene. Bécsi udvari hangverseny címmel rendkívüli koncertre várják az érdeklődőket január 19-én, szerdán 18 órától az Árkosi Kulturális Központban (Sepsiszentgyörgy, Bástya-ház, Olt utca 6 szám). Fellép a brassói Impressione zenekar: Alina Maria Nauncef – elsőhegedű, Mădălina Györke – második hegedű,  Ioana Papa – brácsa,  Vanda Mülthaler – cselló, Anca Preda – zongora, Iulian Hășfăleanu – nagybőgő és basszusgitár, Ovidiu Nauncef – dob. A koncert a hatályban lévő egészségügyi előírásoknak megfelelően zajlik. A helyek száma korlátozott, jegyek (20 lej) a központ székhelyén naponta 9–15 óráig vásárolhatók, telefon: 0267 373 651.

Hírdetés

Tánc HÁROMSZÉK TÁNCEGYÜTTES. Az Ivácson László által rendezett Átöltözés január 20-án, csütörtökön 19 órától látható Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban. Az előadásra védettségi igazolással lehet belépni, a védőmaszk viselése kötelező. Jegyek a városi szervezőirodában kaphatók.

Hitvilág EGYETEMES IMAHÉT SEPSISZENTGYÖRGYÖN. Ma 18 órától a Gyöngyvirág utcai református templomban igét hirdet Makkai Péter református lelkipásztor, 19-én, szerdán 18 órától a  szemerjai református templomban igét hirdet Ráduly-Baka Zsuzsanna erősdi református lelkipásztor.

Mozi A SEPSISZENTGYÖRGYI MŰVÉSZ MOZI műsorán ma: 17 órától King’s Man – A kezdetek (román felirattal), 17.30-tól Gyűlölök és szeretek (román felirattal), 19.30-tól Pókember: Nincs hazaút (román felirattal), 19.30-tól Mátrix: Feltámadások (román felirattal); szerdán: 16.30-tól Encanto (magyarul beszélő), 17.15-től Három emelet (román felirattal), 19.15-től A Gucci-ház (román felirattal), 19.30-tól Pókember: Nincs hazaút (magyarul beszélő); csütörtökön: 16.30-tól Énekelj! 2. (románul beszélő) és 17 órától magyarul beszélő; 18.30-tól A tábor (román családi akciófilm), 19.15-től West Side Story (román felirattal), 20 órától Toxikoma (román fel­irattal). Pénztárnyitvatartás és telefonos helyfoglalás 10–13 és 15–21 óráig; telefon: 0787 526 102.

Rejtett kincseink Rejtvénysorozat kiértékelése. Kisgyörgy Zoltán és Forrai Tibor Rejtett kincseink című keresztrejtvény-sorozatának kiértékelésére – a járványhelyzetre való tekintettel – január 19-én, szerdán a szerkesztőségben kerül sor néhány meghívott jelenlétében. Hűséges rejtvényfejtőinket a szokásos módon díjazzuk. Az ötvenkét részt tartalmazó sorozat díjazottjai azok közül kerülnek ki, akik legalább negyvenkilenc keresztrejtvényt megfejtettek és megfejtéseiket be is küldték a szerkesztőségbe.

Ügyelet Sepsiszentgyörgyön ma 20–6 óráig a Gróf Mikó Imre utcai Catena (telefon: 0267 318 355, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen ma a Szabó Jenő utcai Eco (0267 364 974) gyógyszertár teljesít szolgálatot.

Röviden IVÓVÍZ. Szünetel az ivóvízszolgáltatás Uzonban és Szent­ivánlaborfalván január 19-én, szerdán 9–13 óráig javítási munkálatok miatt. Amennyiben a vízszolgáltatás újrain­dulásakor hiányosságok me­rülnek fel, ezt jelezni lehet a 0744 326 104-es vagy a 0267 315 393-as telefonon.

Apróhirdetések, gyászjelentők Értesítjük hirdető ügyfeleinket, hogy a Háromszék nyomtatott változatában az apróhirdetést, a gyászjelentőt, a részvétnyilvánítást és a megemlékezést online, bankkártyás fizetéssel is elfogadjuk. Az új rendszer a következőképpen érhető el: a www.3szek.ro honlapon kattintson az Online apróhirdetések menüre/bannerre, töltse ki a megfelelő mezőket a hirdetés szövegével, válassza ki a megjelenés dátumát – ismétlődő hirdetés esetén a dátumokat –, és a lap alján kattintson a „Megrendelés küldése a korrektúrához” gombra. Kollégáink a megadott e-mail-­címre visszaküldik a javított szöveget, azt ellenőrizze, majd a „Megrendelem” gombra kattintva bankkártyával fizetheti ki a visszaigazolt összeget.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »