Mi, hol, mikor?

Mi, hol, mikor?

Székelyföld Autonómiájának Napja

Ugyanakkor semmilyen akadálya nincs annak, hogy a délelőtti istentiszteleteken templomainkban imádkozzunk az autonómiáért, illetve hogy az ablakba gyertyát helyezzünk ki, az udvaron vagy kertben máglyát gyújtsunk, vagy bármilyen más kreatív magánkezdeményezésről készült fénykép felkerüljön a közösségi médiába, hogy ezen keresztül is érezzük az együvé tartozás erejét. Ennek jegyében a Szemerja-Görgő Egyesített Közbirtokosság területén, a Pacé tetején, Sepsiszentgyörgy egész területéről látható helyen, zárt körű részvétellel október 31-én, vasárnap 17.30 órakor fellobban az autonómia lángja, elhangzik a Székely Szabadság Napjának kiáltványa. Az eseményt a Székely Nemzeti Tanács Facebook-oldalán közvetített élő bejelentkezés által lehet követni. Arra biztatják a sepsiszentgyörgyieket, hogy otthonaik ablakában szimbolikusan gyújtsák meg az autonómia és az összetartozás lángját, mondjanak el egy imát. ERDŐVIDÉK. Barót város önkormányzata együttműködve az SZNT Bardoc-Miklósvárszéki Székely Tanácsával és a bibarcfalvi közbirtokossággal október 31-én, vasárnap 17.30 órakor a véceri keresztútnál és a bibarcfalvi református templom szomszédságában őrtüzek gyújtásával és közös imával kívánja jelezni, hogy a térség lakóinak autonómia iránti igénye töretlen. Kérik Erdővidék lakóit, hogy betartva a járvánnyal kapcsolatos előírásokat, vegyenek részt a lármafás megemlékezésen.

Átállítjuk az órákat Október utolsó vasárnapjára, 31-ére virradó éjszaka visszaállítjuk az óramutatót egy órával, így áttérünk a téli időszámításra.

COVID-igazolvány igénylése Az EU-s digitális COVID-igazolvány a certificat-covid.gov.ro portálon igényelhető. A regisztrációhoz egy e-mail-cím szükséges, amelyre a felhasználó megkapja a rendszer által küldött linket, majd ezt felhasználva léphet tovább a platformon. Az „új igazolvány” gombra kattintva ki kell választani a dokumentum típusát, amely alapján a felhasználó oltásra vagy tesztelésre regisztrált. A román állampolgárok, illetve a román személyazonossági számmal rendelkező külföldi állampolgárok a „CNP” gombra kattintva megadják az ott kért személyi adatokat és kiválasztják a tanúsítvány típusát. A külföldi állampolgároknak az „útlevél/személyazonossági igazolvány” gombra kell kattintaniuk, ahol a kért adatok megadása után ki kell választani a tanúsítvány típusát. A tanúsítványnak három típusa van: az egyik azt igazolja, hogy tulajdonosa be van oltva, a másik, hogy tulajdonosa átesett a COVID-19-en, a harmadik pedig azt, hogy a koronavírustesztje negatív. Az oltási igazolvány kiállítása érdekében meg kell adni a szérum típusát, a megyét, ahol az immunizálás történt, illetve az időpontot. A betegségen átesett személyeknek kiállítandó igazolványhoz a megyét és a hónapot kell megadni, akárcsak a teszt alapján kérelmezett tanúsítvány esetében. A Mentés gombra kattintva az alkalmazás regisztrálja a kérelmet. A generált tanúsítvány az „igazolványok listájában” jelenik majd meg. A kérelmező értesítést kap e-mailben az igazolvány kibocsátásáról. A felhasználó számára a platformon kialakított fiókban hozzáférhető az igazolvány, de le menthető PDF formátumban és ki is nyomtatható.

Hírdetés

Hitvilág HITERŐSÍTŐ ISTENTISZTELE­TEK. „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban” (Zsolt. 46,2) mottóval hiterősítő istentiszteleteket tartanak Sepsiszentgyörgyön. Ma 18 órától a Gyöngyvirág utcai református templomban Dénes Katinka református lelkipásztor hirdeti az igét, közreműködik a Pro Musica Kamarakórus. Szombaton 18 órától a belvárosi református templomban Zelenák József evangélikus lelkipásztor, esperes hirdet igét, amit Az igaz ember hitből él című műsor követ. Vasárnap 18 órától istentisztelet és úrvacsoraosztás a vártemplomban: igét hirdet Marosi Tünde református lelkipásztor, úrvacsorai beszédet mond Marosi Árpád református lelkipásztor.

Zene HANGVERSENYÉVAD. Ma 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében a Brassói Euterpe Szimfonikus Zenekar tartja a 2021/2022-es hangverseny­évad nyitókoncertjét. Az Anton Niculescu csellista és Iulian Rusu karmester alapította zenekar Edward Elgar, Bartók Béla, David Popper és Pjotr Iljics Csajkovszkij műveiből összeállított repertoárját játssza a sepsiszentgyörgyi közönségnek. Jegyek a városi kulturális szervezőirodában vásárolhatók. A jegyek ára 30 lej, diákok és nyugdíjasok számára 15 lej. A helyek száma korlátozott. KONCERT. Október 31-én, vasárnap 18 órától az Árkosi Kulturális Központ (Bástya-ház, Sepsiszentgyörgy, Olt utca 6. szám) rendkívüli gitárkoncertet szervez. Fellépnek Beke István (Kolozsvár), Girán Péter (Magyarország) és Tóth Álmos (Magyarország). Műsoron Andy Mckee-, John Dowland-, Enrique Granados-, Manuel de Falla-, Angelino Gilardino-, Giran Péter-, Haddad Morito- és Vicente Amigo-művek. A koncert a hatályban lévő előírásoknak megfelelően zajlik. Belépő: 10 lej.

Mozi A sepsiszentgyörgyi Művész mozi műsorán: ma 16 órától Hibás Ron (magyarul beszélő), 17 órától A farkas és az oroszlán (románul beszélő), 18.15-től Dűne (román felirattal), 19 órától Venom 2. – Vérontó (román felirattal); szombaton 11 órától A farkas és az oroszlán (magyarul beszélő), 11.15-től Kalandozók klubja (román felirattal), 15.30-tól Az utolsó párbaj (román felirattal), 16.30-tól Corpus Christi (román felirattal), 18 órától 007 Nincs idő meghalni (magyarul beszélő), 18.45-től Mr. Jones (román felirattal); vasárnap 11 órától Hibás Ron (magyarul beszélő), 11.15-től Hibás Ron (románul beszélő), 16.15-től Venom 2. – Vérontó (magyarul beszélő), 16.30-tól La Civil (román felirattal), 18.15-től Dűne (román felirattal), 19 órától Venom 2. – Vérontó (román felirattal).

Röviden DÉNES ISTVÁN-EMLÉKTÚRA. A baróti Elveszett Világ Természetvédelmi, Turista és Barlangász Egyesület október 30-án, szombaton Dénes István-emléktúrát szervez Alsó­rákosra, illetve a környék turisztikai látványosságaihoz. Túravezető: Berszán József és Szász Árpád. Jelentkezni legkésőbb ma délig lehet Demeter Zoltánnál a 0746 089 140-es telefonszámon. IVÓVÍZ. Sepsiszentgyörgyön november 2-án, kedden 8 és 12 óra között szünetel az ivóvíz-szolgáltatás a László Ferenc utcai 1-es tömbház A és B lépcsőházaiban, a 2-es tömbház A és B lépcsőházaiban, a 8-as és 9-es tömbházban, a Mihai Viteazul Főgimnáziumban és bentlakásában, valamint a Táncsics Mihály utcában a 12. és 14. számú magánházaknál. A szolgáltatás újraindítása után a víz elszíneződésére lehet számítani. NYITVA A KÖZTEMETŐ. Sepsiszentgyörgyön a köztemető nyitva tart a hétvégén is. Október 29. – november 1. között kibővített parkolási lehetőséget biztosítanak azoknak, akik kegyeletüket szándékoznak leróni halottak napja alkalmából. A távolságtartás és maszkviselés kötelező, zöld igazolványra azonban nincsen szükség.

Ügyelet GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön mától 20–6 óráig a Gróf Mikó Imre utcai Help Net  (telefon: 0367 802 977, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen ma a Molnár Józsiás utcai Szent Anna (0267 360 015), hétfőtől a Gábor Áron utcai Ambrózia I. (0267 360 608); Kovásznán szombaton 8–12 óráig a Vipera (0267 342 851), 8–16 óráig és vasárnap 8–14 óráig a Farmacom (0267 340 914); Baróton szombaton 9–13 óráig a Kossuth Lajos utcai Hermann (0745 822 449) gyógyszertár teljesít szolgálatot. FOGÁSZAT. Sepsiszentgyörgyön a Sport utca 3. szám, 1/I/1. alatti Oral Care rendelőben (telefon: 0267 708 465) szombaton és vasárnap 9–12 óráig; a Grigore Bălan tábornok úti Fazakas Dental Clinic rendelőben (telefon: 0744 857 743) szombaton és vasárnap 14–19 óráig fogadják a sürgősségi eseteket.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »