Mi, hol, mikor?

Mi, hol, mikor?

Könyvbemutató

Házigazda: Diószegi László, a Sepsi OSK elnöke. A kötet a helyszínen megvásárolható.

XII. Székelyföld Napok Ma Köpecen a kultúrotthonban 12 órától a Majoros Hajlék Bábszínház A három gida és a farkas című előadása; Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Ház Galériájában 18 órától Erdővidéki hétköznapok/Erdővidék népzenéje – a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont gyűjteményes fényképkiállítása, a tárlatot megnyitja Demeter László, a baróti Erdővidék Múzeuma igazgatója és P. Buzogány Árpád székelyudvarhelyi művelődésszervező; a megnyitó után Jánó Kinga tart előadást a sokszínű kistáj, Erdővidék népzenéjéről; a nagyteremben 18 órától a brassói Sirülő Néptánc­csoport és a sepsiszentgyörgyi Százlábú Néptáncegyüttes közös folklórműsora – énekel Balázs Gergő, zenél a Harai Banda; Kovásznán a Kádár László Képtárban 18 órától Csoma-tárlat: a Mi a te mítoszod? című kiállítást Kányádi Iréne művészettörténész, a Partiumi Keresztény Egyetem tanára méltatja; ünnepélyesen átadják a Kőrösi Csoma Sándor-díjat és a Szentimrei Judit-díjat. PÉNTEKEN Kovásznán a Városi Művelődési Központban 10 órától Bárcsak lenne nékem hegedűm… – zenei mediációs koncert gyermekeknek, közreműködik Toadere-Kovács Dalma karmester és a Quartetto vonósnégyes; Szentkatolnán a kultúrotthonban 19 órától Kelekótya-gyermekkoncert; Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Ház nagytermében 19 órától Táncoló és zenélő Székelyföld – fellép a Százlábú Néptáncegyüttes (Sepsiszentgyörgy), a Sirülő Néptánccsoport (Brassó), a Pitvar Néptánccsoport (Kézdivásárhely), a Finom zenekar (Kézdivásárhely), a talpalávalót a Harai Banda húzza.

Zene VOCES NŐI KAR. A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermében ma 18 órától a Tudástár ingyenes előadás-sorozatban a Voces Női Kar A Nagybetűs Nő című előadása hallható. Előadják: Pilbáth Zsuzsa, Nagy Rebeka, Welbanks-Székely Edit, Kristóf Tünde, Kádár Andrea, Berde Imola, Geréb Emőke és Cserkész Emese (művészeti irányító); zenekar: Pál Zakariás (zongora), Gáspár Álmos (gitár), Kerezsi Csongor (basszusgitár), Pál Gábor (dobok). A helyek száma korlátozott. LECKEHANGVERSENY. Október 15-én, pénteken 12 órától leckehangversenyt tartanak Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében. Közreműködik a Georgius és a Csíki Kamarazenekar. Karmester, zeneszerző: Balogh Sándor, rendező, narrátor: Lukácsházi Győző, a magyarországi Bon Bon Matiné vezetője. A leckehangverseny címe Erdei vigasságok, és két közismert mesét dolgoz fel szimfonikus zenével párosítva. Jegyeket a városi kulturális szervezőirodában lehet vásárolni 7 lejért (telefon: 0267 312 104).

Mozi A sepsiszentgyörgyi Művész mozi műsorán ma: 16.30-tól Mancs őrjárat: A film (magyarul beszélő), 17 órától Addams Family 2. (románul beszélő), 18.15-től Mit látunk az égre nézve? (román felirattal), 19 órától Venom 2. – Vérontó (román felirattal), 20.45-től Lux Aeterna (román felirattal), 21.35-től Az emberi hang (román felirattal), 21 órától Ve­nom 2. – Vérontó (magyarul beszélő). Telefon: 0787 526 102, honlap: arta.cityplex.ro.

Hírdetés

Képernyő ERDŐVIDÉK TÉRSÉGI TELEVÍZIÓ. A mai műsor: 19.30 Vigyetek fényt a világba – a népmese napja Kisbaconban. 19.51 III. Jótékonysági horgászverseny. 20.11 A példátlan bosszúhadjárat legsötétebb napja – az aradi vértanúk emléknapja Vargyason. 20.37 Összefogtak Nagyajta és Középajta fiataljai. 20.57 Őszi hálaadás Felsőrákoson. A műsorok visszanézhetők az Erdovidektv YouTube- csatornán és az erdtv.com internetes portálon.

Hitvilág KRISZTUS KIRÁLY-TEMPLOM. Ma 17 órától a Máltai Szeretetszolgálat tagjai és a plébániai ifjúság tagjai vezetik a szentség­imádást. * Szombaton délelőtt lelki napot tartanak a pedagógusok számára, melyre várnak minden érdeklődőt. A program 9 órakor kezdődik előadással, melyet ft. Ilyés Zsolt belvárosi plébános tart. A SEPSISZENTGYÖRGYI REFORMÁTUS VÁRTEMPLOMI EGYHÁZKÖZSÉG új gyülekezeti termében pénteken 18 órától megemlékezés lesz, melyen Illés bibliai történetére és személyes bizonyságtételre felépített elő­adást tart Fancsal Zsolt bibarcfalvi lelkipásztor, mentálhigié­nés, bibliodrámás szakember Amikor csak a hollók táplálnak címmel. Az előadásra annak okán kerül sor, hogy október 15-én van a bébigyász világnapja. Ezen a napon a halva született és az egyéves koruk előtt elhunyt kisbabákra emlékeznek.

Megjelent Az októberi Korunk témája: Utazó bűnügyek. Milyen Európa-képet mutatnak a bűnügyi történetek, a krimik? Nyugat-Európa jóléti társadalmai unalmas mindennapjainak állóvizét még mindig a kelet-európai bűnözők és a keletről érkező bűnhálózatok kavarják fel? Vannak-e különbségek a különböző médiumok (irodalmi szövegek, filmek, sorozatok) bűnügyi történetei között? Más-e a bűn és bűnözés természetrajza Kelet- és Nyugat-Európában? Milyen összefüggések mutathatók ki a bűnügyi elbeszélések és az európai identitások működésmódja között? Mennyire képes a bűnügyi elbeszélés a hibrid és interszekcionálisan értelmezett identitások felvonultatására? Milyen a kortárs bűnügyi elbeszélések helyzete a gyártók, a piac és a fogyasztók szempontjából? A lapszám egy európai kutatás eredményeiből válogat. Az összeállításban az olasz, a francia, a kelet-európai, az ír, a skandináv, a görög stb. krimikről olvashatók összehasonlító elemzések. Az írások egy európai uniós projekt keretében jöttek létre, melyet a Bolognai Egyetem koordinált. A lapszámot Kálai Sándor és Keszeg Anna szerkesztette, kapható a H-Press lapárudáiban.

Apróhirdetések, gyászjelentők Értesítjük hirdető ügyfeleinket, hogy a Háromszék nyomtatott változatában az apróhirdetést, a gyászjelentőt, a részvétnyilvánítást és a megemlékezést online, bankkártyás fizetéssel is elfogadjuk. Az új rendszer a következőképpen érhető el: a www.3szek.ro honlapon kattintson az Online apróhirdetések menüre/bannerre, töltse ki a megfelelő mezőket a hirdetés szövegével, válassza ki a megjelenés dátumát – ismétlődő hirdetés esetén a dátumokat –, és a lap alján kattintson a „Megrendelés küldése a korrektúrához” gombra. Kollégáink a megadott e-mail- címre visszaküldik a javított szöveget, azt ellenőrizze, majd a „Megrendelem” gombra kattintva bankkártyával fizetheti ki a visszaigazolt összeget.

Ügyelet GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön ma 20–6 óráig az 1918. december 1. úti Salvia II. (telefon: 0267 313 112, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen ma a Szabó Jenő utcai Eco (0267 364 974) gyógyszertár teljesít szolgálatot.

Röviden LOMTALANÍTÁSI KARAVÁN. Ma Kilyénben és Szotyorban gyűjti a Tega Rt. a szelektív hulladékot. A lomtalanítási programban 5 kg leadott üvegért 0,5 liter sör jár, az elektronikai hulladék ellenértékét továbbra is levonják a számlából. Ócska bútort, fölöslegessé vált tárgyakat, gumiabroncsokat és minden más limlomot ingyenesen szállítanak el. GYAKORLATI SOFŐRVIZSGA ÉS GÉPJÁRMŰ-BEÍRATÁS. A Kovászna Megyei Prefektúra és a Kovászna Megyei Gépjármű-bejegyzési és Jogosítványkibocsátó Hivatal tájékoztatása szerint október 16-án és 17-én gyakorlati vizsgát szerveznek Kézdivásárhelyen a gépjárművezetői jogosítvány megszerzéséért Vaslui megyei rendőrök segítségével. Iratkozni a vizsgára jogosító iratcsomóval és személyi igazolvánnyal a hét folyamán naponta 8.30–16 óráig a jogosítvány-kibocsátó hivatal székhelyén, Sepsiszentgyörgyön a Kós Károly út 21–23. szám alatt lehet. A gépjármű-beíratás felgyorsítása érdekében ezen a hétvégén, szombaton és vasárnap 8.30–16 óráig nyitva tart a hivatal, szintén a Vaslui megyei rendőrök közreműködésével. Időpontot online lehet kérni a cv.prefectura.mai.gov.ro/programare-online honlapon.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »