Mi Hazánk: kártalanítani kell a devizahiteleseket

A Mi Hazánk Mozgalom szerint a devizahitelesek kártalanítása, az emberi erőforrások fejlesztése, az import kiváltása és önálló magyar márkák kialakítása szükséges a magyar gazdaság fejlesztéséhez. Volner János, az ellenzéki párt politikusa kedden budapesti sajtótájékoztatón a Magyar Nemzeti Bank versenyképesség-fejlesztési programjával összefüggésben beszélt erről.

Azt mondta, a legfontosabb a devizahitel-szerződések horvát mintára történő megsemmisítése és a hitelkárosultak kártalanítása.

Hírdetés

Szintén kulcskérdésnek tartják, hogy az ország a jövőben ne “betonba öntse”, vagyis ne infrastrukturális beruházásokra fordítsa az uniós támogatásokat, hanem az “emberi képességek fejlesztésére” – hangoztatta. Szorgalmazta azt is, hogy a kormány ne csupán az export fokozását várja el a gazdálkodó szervezetektől, hanem az import kiváltását is.

Továbbá szükséges nemzetközileg is versenyképes magyar brandek létrehozása, mert a termelési láncban nem a beszállítóknál, hanem a márkatulajdonosoknál jelentkezik a haszon legnagyobb része – ismertette a Mi Hazánk véleményét Volner János, aki üdvözölte azt a – mint mondta – kormányzati felismerést, hogy évente 110 ezer újszülött szükséges a nyugdíjrendszer fenntartásához és a versenyképesség javításához.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »